home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Késik a vonat? – a jegy árának felét is visszakaphatja
2021.05.05.
LXXVI. évf. 18. szám
Késik a vonat? – a jegy árának felét is visszakaphatja

Két órás késés esetén a jegy árának 50 százalékát igényelhetik majd vissza az utasok Szerbiában, amennyiben elfogadásra kerül az erre vonatkozó jogszabály.

Eddig is lehetett kártérítést kérni, de nagyon kevesen életek ezzel a lehetőséggel, mivel nem igazán tudnak róla, és a jegyek sem voltak drágák. 2020-ban 16-an, egy évvel korábban 53-an igényeltek kártérítést. Azonban, ha kiépülnek a gyorsvasutak, és megnövekszik a jegyek ára, várhatóan több panasz is lesz majd, minden perc esetleges késésért pénzvisszafizetést követelhetnek az utasok. Amennyiben a vonat 60-119 percet késik, a vonatjegy árának 25 százaléka, ha pedig két óránál többet késik, akkor 50 százalék igényelhető vissza. Egyebek mellett ezt is tartalmazza a vasúti közlekedési szerződésekről szóló törvény módosító tervezete. A törvényjavaslat most került parlamenti eljárásba, az elfogadását követően a Srbija voz cégnek legfeljebb két éve lesz az új szabályok alkalmazására.

Forrás: Politika

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..