Kerek egy esztendő múlásával, nemcsak napra, de szinte minutára is azonos időben, gördültünk vissza a délkelet-bánsági viharsarokba. Újabb vallatóra fogni a korábban már „kipipált” helyeket és színeket, melyek között még — hivatalosan egypár százalék erejéig!, a magyar etnikum fonalszálai is fellelhetőek.
Tulajdonképpen semmi sem változott ezen a tájon. Leszámítva a számbéli megfogyatkozást, de erről most inkább nem nyitnék vitatribünt. Már azért sem, mert akik itt maradtak, azok továbbra is teszik a dolgukat. Tempós beidegződéssel és konok hittel. Egy esztendő nem a világ... mégis mennyi mindent bele lehet csomagolni. Reményeket, örömöket, csalódásokat és a mindezt szerves egésszé összekapcsoló lélegzetvételeket. Papírformátumú térképpel és egyéb kellékekkel felpakolva vágtunk hát neki a tájnak kicsiny nagyfiammal, Áldás havának huszonkettedik napján. Az élményekből persze, másnapra, július huszonharmadikára is jutott bőven. Fényképeink Versecen, Nagyszereden, Fehértemplomon és Székelykevén készültek.
Versec
Nagyszered
Fehértemplom
Székelykeve
Fényképezte: Martinek Imre és Martinek Viktor