A történetmesélés nagyjából egyidős az emberiséggel, így nem meglepő, hogy a képregény sem számít új keletű felfedezésnek. Több ezer éve a barlangrajzoló őseink, manapság pedig a grafikai programok kínálnak megjelenési lehetőséget a számukra. Az alapvető, lényegi jellemzőik viszont kétségkívül azonosak. Cikkünkben ennek az időtálló történetnek a gyökereihez megyünk vissza, érintve alakulásának legfőbb mérföldköveit, és bemutatva a műfaji sajátosságokat.

Mi is az a képregény?

A képregény műfaját, mai formáját tekintve, az alábbi főbb jellemzők mentén határozhatjuk meg: egy olyan rövidebb szövegekkel, leírásokkal ellátott képsorozat, amely többségében vizuális eszközökre hagyatkozva mond el egy történetet. A manapság képregénynek nevezett műfaj legközelebbi ősei a XIX. században fedezhetőek fel, de lényegi gyökerei egészen időszámításunk előttig nyúlnak vissza. A kifejezés kezdetben csak a humoros, rövid képsorozatokra vonatkozott, majd ezeket elkezdték konkrét képregényes könyvekbe rendezni, és a témák köre is kibővült, túlmutatva a kizárólag humoros vonalon. A mainstream médiában először a múlt század ’30-as éveiben lett különösen népszerű. Az amerikai Famous Funniest tekintik az első modern képregénynek.

Formailag alapvető jellemzője, hogy az egyes oldalak kisebb képsíkokra oszlanak, melyek egy-egy jelenetet ábrázolnak, és lineáris narratívát követnek. A hangsúly a vizuális kifejezésen van, szöveg tekintetében a minimálisan szükségesre korlátozódnak. Jellegzetesek a szövegbuborékok, melyekbe a szintén elenyésző párbeszéd kerül, illetve az olyan feliratok, amelyek hangutánzó szavak formájában jelölik a különböző zajokat.

Története

Az első történetet elmesélő képi ábrázolások közé tartozik a római Traianus-oszlop, az egyiptomi hieroglifák, a görög frízek, a középkori falikárpitok és az illusztrált kéziratok. Talán a bibliai jeleneteket ábrázolók voltak az első, Európában széles körben elterjedt képsorozatok. Céljuk az volt, hogy az írástudatlanokhoz is eljuttassanak a bibliai tanok, habár csak a nyomtatás feltalálásával tudtak igazán széles tömegeket is elérni. Kezdetben főleg vallásos anyagokat nyomtattak, majd a XVII-XVIII. század folyamán megjelentek a politikai, közéleti témák is, ezzel pedig a szatíra és a karikatúra. Ekkor alakult ki a buborék is, mint a párbeszéd szövegének helyet adó vizuális eszköz. Érdekesség, hogy eredetileg egy tekercsformából keletkezett, melynek elsődleges rendeltetése a szereplők azonosítása volt. Viszont a rajzolók hamar elvetették ezt a funkciót, és inkább a párbeszédnek adták át a helyet.

A nyomtatási technológiák fejlődésével és az ipari forradalommal a magazinok is megjelentek. Ezek kezdetben arra használták az illusztrációkat, hogy politikai és közéleti témákat kommentáljanak. Ezután kezdtek el a művészek azzal kísérletezni, hogy egymás után sorakozó képekkel mondjanak el történeteket. A Glasgow Looking Glass című, 1826-ban megjelent művet tekintik az első igazi képregénynek. Ekkorra tisztultak le a műfaj kifejezőeszközei és stílusjegyei. Témáját tekintve a kor divatját és politikáját figurázta ki. A nélkülözhetetlen elemek közül pedig a folyamatos narratívát ábrázoló képek és a hozzájuk tartozó feliratok, a párbeszédes buborékok, a szatíra és a karikatúra is jelen voltak.

Rodolphe Töpffer egyike volt a műfaj kulcsfiguráinak. Műveit elsőként nyomtatták olyan nagy mennyiségben újra, hogy Európa-szerte és az Államokban is elterjedtek. Ehhez viszont a szerzői jogok hiányosságai is hozzájárultak, a kalózverziók és a fordítások révén sokkal több helyre eljutottak.

Az első, hetente megjelenő képregénysorozat, mely egy karakter köré épült C. H. Ross és Emilie de Tessier Ally Sloper’s Half Holiday című műve volt. 1890-ben két további képregénymagazin jelent meg a brit médiában, a Comic Cuts és az Illustrated Chips, amely megalapozta a brit képregénysorozatok elterjedését.

Az 1920-as és 1930-as években újdonságot jelentett, hogy Nagy-Britanniában elkezdtek gyerekeket érdeklő témákat feldolgozni, a humoron kívül akció, kaland és rejtély kategóriákban is illusztráltak sztorikat, valamint az újságokban megjelenő történeteket egy helyre kezdték el gyűjteni. Az első ilyen a tabloid nagyságban publikált, 1929. évi The Funnies című képregény. Mivel sikeresnek bizonyult ez a forma, 1938-tól már konkrétan képregényes könyveket is nyomtattak. Ekkor jelent meg a műfaj egyik mérföldkövének tekintett Action Comics első száma, melynek címlapján a mára leghíresebb és legikonikusabb szuperhős, Superman volt. Ezzel együtt pedig a szuperhősnek nevezett karakter története lett az amerikai képregények legmeghatározóbb irányvonala. A történet megjelenése és a formátum olyan sikereket hozott, hogy egyben meg is nyitotta a műfaj történetének aranykorát.

A történészek általánosságban három szakaszra bontják az amerikai képregény történetét. Az aranykor után az ezüstkor következett, mely az akkor újjáéledő Flash karakterével kezdődött. A szuperhős történetét a Showcase negyedik számától jelentették meg (1956 októbere). A korszak pedig a '60-as, '70-es éveket fogta át, melynek legjelentősebb irányadója a Marvel Comics volt. Olyan hősökkel tettek a műfaj megerősítéséért és népszerűsítéséért, mint a Fantasztikus Négyes vagy a Spider-Man. A harmadik időszaknak tekintett bronzkor kevésbé határolódik el az előzőtől, mivel a ’70-es évek elején indult el és a ’80-as évek közepéig tartott. Az ez utáni modern korszak viszont az, amely az elmúlt mintegy harminc évet magába foglalja.

A képregények történetében külön fejezetként kell megemlítenünk Japán képregénykultúráját. Tekintve az ország képzőművészeti hagyományait, és azon belül is az illusztráció fontosságát, nem is meglepő, hogy a képregények különösen nagy népszerűségnek örvendtek. A mangának nevezett műfajt Osamu Tezuka nevéhez köthetjük, aki a II. világháború után alkotott. Művei több száz oldalasak voltak, filmszerű stílust dolgozott ki, melyekre látható módon hatottak a Disney-féle animációk. Jellemzően bármilyen kategóriában születnek történetek — a fiataloknak szóló meséktől a felnőtt tartalmakig. Mivel a mangák hosszú történetek, gyakran filmes feldolgozást is kapnak. Ezek az animék. Alkotóik gyakran mindkét műfajban dolgoznak, ami jelentős párhuzamot képez a nyomtatott és a megfilmesített képregények között.

A modern kor vívmánya a webes, online képregény, mely a ’90-es évektől, az internet megjelenésétől kezdett el alakulni. Fontos szempont az alkotók számára munkáik terjesztése és a megjelentetés költségei. Az internet pedig sokkal pénztárcabarátabb lehetőségeket kínált a számukra. Ezzel együtt az alkotói tér, a vászon és az egyes eszközök újraértelmeződésétől kezdve a lehetőségek, eljárások kibővülésén át a publikálásig számos változás történt. Mindez viszont egyáltalán nem csökkentette a képregénykultúra aktualitását és relevanciáját az új évezredben sem.

Az underground/alternatív vonalról

Ahogyan minden népszerű dolognak van egy előbb-utóbb megszülető alternatív változata, úgy a képregényeknek is. Már a '60-as, '70-es években igény mutatkozott arra, hogy a mainstream kínálatán kívül egyéb módszerekkel és témákkal is próbálkozzanak. Így alakult ki az underground vagy alternatív képregényes műfaj. Lényege, hogy a már meglevő képregényipar a főáram mellett függetlenül alkotta kiadványait és történeteit. A témák pedig nagymértékben foglalkoztak az ifjúsági kultúrával és a korabeli drogfogyasztás problémakörével. Stílusa is szabadabb és merészebb volt: a meztelenség, a szex és a provokatív politikai véleménynyilvánítás sem számított tabunak. Ezeket a képregényeket általában nem lehetet bárhol elérni. Abban a közegben terjesztették, ahol a fogyasztóik is mozogtak: illegális szereket árusító helyeken, lemezboltokban, illetve postai rendelés útján lehetett őket beszerezni.

Az alternatív vonal népszerűsödésével pedig végül a '70-es évek második felében az ezeket árusító, specializálódott üzletek is megjelentek — ez egy független, alternatív piac megszilárdulását hozta magával Amerikában. Az első népszerűbb sorozatoknak a Star Reach és az American Splendor számítottak. Az alternatív vonalon belül többféle kezdeményezés is volt: egyrészt a már korábban említett tárgykör, másrészt arra is volt példa, hogy a mainstream témákat vették elő és dolgozták fel kisebb vállalkozások vagy egyéni alkotók. Érdekes kísérletnek tekinthető a képregény és a képzőművészet stílusjegyeinek, sajátosságainak összevetése, mellyel többen is próbálkoztak. A ’80-as évekre olyannyira bevált a független irány, hogy kiadói egészen széleskörű stílusokkal és formátumokkal dolgoztak: szuperhősök, detektívek, sci-fi, ponrográf témák, fekete-fehér ábrázolás, magazin és tabloid formátum, illetve bármi, ami az alkotók vagy a fogyasztók fantáziáját megmozgatta. Ezzel pedig újra bebizonyosodott, hogy mainstream és az alternatív kevésbé ellenségek, sokkal inkább kiegészítői, táplálói egymásnak.