home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Képlékeny kapcsolódási pontok
Gyurkovics Virág
2017.02.06.
LXXII. évf. 5. szám
Képlékeny kapcsolódási pontok

Decemberben új főszerkesztőt neveztek ki a Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat élére Patócs László szerkesztő, irodalomtudós személyében. Az új főszerkesztőt a periodika hiánypótló, a vajdasági magyar kulturális térben betöltött szerepéről kérdeztük.

* Mikor és milyen volt az első találkozásod a Híd folyóirattal?

— Nagyon sok ismerősömhöz hasonlóan minden egy felvágatlan Híddal kezdődött valamikor tizenéves koromban. Az otthoni könyvek között kutakodva rátaláltam egy szürke Hídra, melyet — ezt bizonyossággal állíthatom — előttem még senki nem olvasott át. Noha egyfelől ez egy csúnya családi titoknak is tekinthető — de mivel többektől is hallottam szó szerint ugyanezt, talán vállalható történet —, nem feledkezhetünk meg a folyóirat oldalainak szétvágáshoz kötődő fokozott izgalomról: papírvágóval hasítottam fel az oldalakat, majd bele-beleolvastam az írásokba. Később, főleg már az egyetemi évek alatt egyre intenzívebben foglalkoztatott a folyóirat. Az első publikációm is a Hídhoz kötődik: a jól felszerelt bécsi egyetemi könyvtárban rátaláltam Schein Gábor Bolondok tornya című kötetére, érdekelt, írtam róla egy szöveget, ez pedig 2008 végén megjelent.

* Számodra mi a Híd? Pontosabban mi az, amiben hiánypótló ez a periodika, és mi az a szerep, amelyet be kell(ene) töltenie a vajdasági magyar irodalomban, művészetben, társadalmi és kulturális térben?

— Bányai János volt főszerkesztő a Híd kapcsán a folyamatos megújulás képességének továbbvitelét emelte ki egyik írásában. A folyóirat munkájába bekapcsolódó alkotók és szerkesztők mindezt olyan közegben valósították meg, amely a kezdeti szellemi és művészeti vákuumot hangoztató gondolkodásmódok átalakításával, átformálásával, több jelentős alkotói generáció szervesen egymásra épülő vagy épp egymás nézeteit a polémia révén formáló munkásságával mára gazdag tradíciót, értékes és időtálló szellemi hagyományt alakított ki. A vajdasági magyar kulturális hagyomány nem egyenlíthető ki teljes egészében az említett fórummal — és ez nem is lehet cél, hiszen az előbbi jóval szélesebb perspektívát fog át, jóval rétegzettebb. A Híd szerzőinek felsorolása lista mivoltából adódóan csak érintheti mindazt, ami a folyóiratban és annak szellemi környezetében történt a kezdetektől napjainkig. Még az egybekötött évfolyamok szüzséje is — hangsúlyosan: nem zavaros, hanem — bonyolultabb annál, hogy átfogó betekintést lehessen adni róla egy interjú formájában. A folyóirat számomra és — talán nem túlzok, ha azt mondom — a szerzők számára is a vajdasági magyar művészeti tendenciák kiemelten fontos orgánuma — a térségi jelzőnél jóval távolabbra mutató hagyományokkal és célokkal felvértezve.

* Miben látod a folyóirat erősségeit és gyengeségeit? Mely területeket kívánod fókuszba helyezni az elkövetkező négy évben?

— A folyóirat bizonyos értelemben olyan pluszenergiákat birtokol, amelyek termékeny közeget, az inspirációk végtelen tárházát garantálják: egy fél lépéssel kívül áll a szűken értelmezett magyarországi irodalmi-művészeti tér határain. Ám ez bőven elég ahhoz, hogy megteremtse a kellő distanciát az előbbihez, és hogy megszólítson egy másik aspektust, a délszláv kulturális mezőt. Itt nemcsak a fordításirodalom kiapadhatatlan lehetőségeire gondolok — de azért ne feledjük el: a folyóirat mellett tevékenykedő fordítógárda eredményei és látásmódja irigylésre méltó —, hanem arra is, ami valóban felszabadítja a művészi alkotómunkát, letépi a steril közegbe zártság béklyóit. A vajdasági kötődésű szerzők rálátása az itteni és a környező országokban történő kulturális eseményekre, tendenciákra: a közvetítő jelleg esszenciája. A Híd hasábjain képletesen és ténylegesen is kapcsolódási pontok milliói születtek meg: e kettősség fordítások, kritikák, látásmódok, elemzői és értelmezői pozíciók tömkelegének felszabadulását hozta eddig és a jövőben is. Bárcsak az ellenkezőjét mondhatnám, de a rendszerszintű problémák alól a Híd folyóirat sem tud kibújni. A publikáló szerzők pontosan tudják, milyen munka, mekkora szellemi erőfeszítés van egy-egy versben, regényben, kritikában, tanulmányban. A Híd szerény, de biztos honoráriummal hálálja meg a szövegekbe fektetett munkát. A Híd — és vele együtt az összes folyóirat — gördülékenyebben, jobban, természetesebben működhetne, ha a szellemi termékek ár-érték aránya közelebb állna a tényleges befektetett munka értékéhez. Gondoljunk bele: manapság nagyon kevés szerző — beleértve a legjobbakat is — tud csupán az írásból megélni.

* A folyóirat köré egy erős közösség, a Híd Kör fiatal alkotócsapata csoportosul, melynek te magad is alapítója vagy. Hogyan éled meg a Híd Kört? Az elnevezésen túl mi az, ami összeköt benneteket?

— A hagyomány szerint egy szürakuszai polihisztor egy szilárd pontért könyörgött, ahol megvetheti a lábát, és kimozdíthatja helyéből a Földet. A gondolat szülőatyjához köthető kapcsolatom erősen prózai, ám a szilárd pont analógiája igen találó: a Híd Kör fiataljai, és bár a Földnek egyelőre nem kell napi szinten aggódnia, ki tudja, mit hoz a jövő. És ne feledkezzünk meg a Híd Kör Art képzőművészeti csoportról sem, melynek tagjai kiemelkedő vajdasági magyar képzőművészekké váltak. A Híd Kör esetében egy olyan csoportról beszélünk, amely lassan egy évtizede alakul, ír, teremt és dolgozik. A csoport Faragó Kornélia inspirálására született meg, aki már akkor tudta, ha valaki nem vállalja el a fiatalokkal való foglalkozás sokszor nehéz munkáját, a vajdasági kultúra folytonossága kerül veszélybe. A szervezettség hullámzása, a csoporthoz tartozás viszonyai és viszonylatai nem rendíthetetlenek, ám az együttműködés konkrét megnyilvánulásai azok. Csak finom túlzás azt állítani, hogy belelátunk egymás gondolataiba: tény — felhívnám a figyelmet az alternatív jelző hiányára —, hogy segítünk, szükség szerint kontrollolvasunk, támogatjuk egymást minden lehető módon, ám nem sértjük a szuverén alkotói jogköröket. Ami még ennél is fontosabb: nyitottak vagyunk egymás javaslataira, egyszer majd olyan szövegközpontú elemzést kellene írni, amely felvázolja, mely körös mely gondolata épült be egy-egy műbe. Arcra pontosan emlékszem, kik ültek mellettem évekkel ezelőtt a Dombos Festen, amikor Tolnai Ottó utánozhatatlan stílusban és hanghordozásban olvasott fel A kisinyovi rózsából a kishegyesi löszfal tövében, és azokat is számon tartom, akikkel találkoztam vagy csak szót váltottam tavaly július 14-én, az év egyik legszörnyűbb napján.

* Egy több mint nyolcvanéves folyóiratról beszélünk, melynek elmúlt évtizedeit főszerkesztőként olyan, az irodalomtörténet számára fontos személyek fémjelzik, mint — a teljesség igénye nélkül — Majtényi Mihály, Herceg János, Major Nándor, Ács Károly, Bányai János, Bori Imre és Gerold László. Áldás vagy átok — mit gondolsz a hagyományról, annak minden hálás és terhes velejárójáról? Mennyiben kívánod követni az eddig kitaposott utat, illetve melyek lesznek azok a szakaszok, ahol esetleg más csapásokat keresel?

— Az említett főszerkesztők megkerülhetetlen hagyománypontok, munkájuk kimagasló, mindegyikükhöz lényeges folyóiratszámok, leközölt publikációk köthetőek. A sor Faragó Kornéliával folytatódik, akinek kezei alatt a Híd komplexebb, erőteljesebb és izgalmasabb orgánum lett. Jelen pillanatban az előző főszerkesztő által végzett elképesztő munka terhe nyomja a vállamat, de ez talán pozitív értelmű gond, hiszen irányt is mutat, felvázolja, milyen színvonalat kell vinnie egy valóban értékes folyóiratnak. A kulturális hagyomány — Raymond Williams gondolatával összhangban — nemcsak válogat, hanem értelmez is. Minél aktívabban hozható összefüggésbe egy, a maga idejének a nyomait viselő kulturális alkotás (akár a keletkezésének specifikumaival, akár a kortárs, az azt értelmezni kívánó közeg viszonylataival), annál jobban kiviláglanak igazi értékei. A Híd hagyományviszonyulása nem változik, tisztában kell lennünk vele. Az említett fogalom egyszerre rideg és képlékeny is, a szerzői gárda — köztük a Híd Kör alkotói — pedig akarva-akaratlanul is hatással lesz rá. A szerzők hangjának és látásmódjának a folyóirat-struktúrába történő építése kardinális kérdés mind a hagyományalakítás, mind pedig a szövegek esztétikai értékének fenntartása, az új szövegpoétikák folyóiratbeli megszólaltatása és a kritikai perspektívák kitágítása okán.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..