home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kényszerszüneten (2.)
Tóth Tibor
2020.05.02.
LXXV. évf. 18. szám
Kényszerszüneten (2.)

Március 16-án a koronavírus-járvány következtében szinte az egész világon, így Szerbiában is leállt a sportélet. A labdarúgó-Európa-bajnokságot és a tokiói nyári olimpiát egy évvel elhalasztották, a Forma—1 első kilenc futamát és a wimbledoni tenisztornát ugyancsak törölték. A tervek szerint a labdarúgók Bajnokok Ligáját és Európa-ligáját augusztusban fejeznék be, a nyár folyamán pedig a nemzeti bajnokságok hátramaradt fordulóit is lebonyolítanák.

A kényszerszünet a vajdasági sportolókat is érinti, hiszen ők sem készülhetnek zavartalanul, viszont nem lazíthatnak, hiszen a jócskán megnehezített körülmények ellenére valamilyen szinten formában kell tartaniuk magukat. Sorozatunkban sportolókat, edzőket, klubvezetőket, sportmunkásokat kérdezünk arról, hogyan találták fel magukat az előállt helyzetben.

 


Bognár Nóra (Nikola Terzić felvétele)

„Nem szabad megállnom”

Bognár Nóra, a Spartacus Hegymászóklub sportmászószakosztályának országos és Balkán-bajnok versenyzője egy magyarországi sziklamászásról hazatérve értesült arról, hogy az idény bizonytalan ideig félbeszakadt. Az előírt karantént otthon töltötte le, és már nagyon várja, hogy újra versenyezhessen.

— Ahogy mindenkinek, úgy nekem is nehéz elviselnem az előállt helyzetet. A magyarországi sziklamászó-projektumot félbe kellett szakítanom, és ki tudja, mikor próbálkozhatok újra. A termek bezártak, mesterséges falakon sem mászhatok. A mászás iránti szükségletet itthon próbálom pótolni úgy, hogy a házon kívül és belül bárhova felkapaszkodok, ahol találok egy kis fogást. Mindent megteszek, hogy újra a saját világomba kerüljek, hiszen a sport az életem részévé vált. Nekünk, sportolóknak állandó edzésben kell tartanunk magunkat, hiszen a versenyek megkezdésével nem lehet kifogás, hogy a járvány miatt nem tudtunk megfelelően felkészülni. A sziklának sem mondhatjuk, hogy nem tudtunk megfelelően edzeni, és most nem másszuk meg. Úgy kell odamenni, hogy nagyon erősek vagyunk, és a nehéz körülmények ellenére felkészültünk a mászásra. Az első héten elviselhetetlennek láttam a helyzetet, de szeretteim rámutattak arra, hogy innen is van kiút, nem szabad megállnom. Az egészben az a jó, hogy több időt tölthetek a családommal, jobban besegítek a házimunkába, melyre korábban nem volt ennyi időm. Élvezem, hogy mindennap úgy feküdhetek le, hogy valami olyat csináltam, amire büszke lehetek. Nagy álmom az Örvény-kő megmászása, és jó esélyem lett volna rá. Úgy éreztem, hogy ezt az utat 120 százalékban képes vagyok teljesíteni. Még ebben az évben megpróbálnám újra, ha a körülmények ismét lehetővé tennék.

 


Fabó Ildikó (Szarapka Szabolcs felvétele)

Edzésben maradni

Fabó Ildikónak nemcsak a triatlonedzéseibe, hanem az általa vezetett futóiskola munkájába is alaposan beleszólt az előállt helyzet.

— A rendkívüli állapot kihirdetése után csapatunk fele behúzta a kéziféket, és úgy döntött, addig nem mozdul, amíg vége nem lesz a járványnak. A csoportos edzésekkel azonnal leálltunk, ám az első naptól arra biztattam őket, ne hagyják abba a mozgást. Csapatunk a belgrádi félmaratonra készült, a futók megfelelő formában várták az április 26-ai rajtot. A verseny lemondásával mi is visszavettünk a formából, hiszen nincs mire edzenünk. Mozogni azonban mindenkinek ajánlatos, hiszen öt-hat edzésmentes hét teljesen visszavezeti a szervezetet a sportolás előtti életéhez, és a test csak arra fog emlékezni, hogy most nem csinál semmit. Tanítványaim eleinte szkeptikusak voltak, de néhány hét elteltével a lehetőségeikhez mérten újra elkezdtek edzeni. Sokan az udvarban róják a köröket, ahol 8-10 kilométert is képesek megtenni, de olyanok is vannak, akik a boltig vezető utat használják ki edzésre. Az ismert videómegosztó portálra heti három alkalommal különféle erősítőgyakorlatokat töltök fel, ezt a tanítványaim rendszeresen követik. A mentális és a fizikai egészség fenntartása érdekében nagyon fontos szerepe van a mozgásnak. Különbséget kell tennünk a mozgáskorlátozás és a kijárási tilalom között, mert a kettő nem ugyanaz. Elszomorító, hogy egyesek támadják azokat, akik továbbra is edzenek. A mozgással sokat teszünk azért, hogy ne betegedjünk meg, és hogy egyáltalán normálisak tudjunk maradni a kialakult helyzetben. Én továbbra is edzek, a medencék bezárása miatt csak az úszást vagyok kénytelen kihagyni. Még a télen elhatároztam, hogy valamelyest visszafogom magam, és inkább kisebb hazai versenyeken indulok. Kivétel a szeptemberi fél Ironman országos bajnokság, ahol címvédőként az idén is elindulok. Nem lehet tudni, hogyan alakul az idei versenyszezon, lassan már mindenki megkérdőjelezi, lesznek-e egyáltalán megmérettetések.

 


Mačković Martin (A Szerbiai Evezősszövetség felvétele)

A cél nem változott

A Palicsi Evezősklub korábbi versenyzője, Mačković Martin a belgrádi Miloš Vasićtyal kiharcolta a tokiói nyári olimpián való részvételt. A 2019. év első felében megnyerték a plovdivi világkupát, majd döntőt eveztek a luzerni Európa-bajnokságon, az ausztriai világbajnokságon pedig a B döntőben diadalmaskodtak, ami egyúttal olimpiai kvótát is hozott a kormányos nélküli kettes számára.

— Szeptemberben a Szerbiai Evezősszövetséggel közösen meghatároztuk az olimpiáig vezető utat, beleértve a téli edzőtábort, az ötkarikásig ránk váró regattákat és azok helyszíneit. Minden napom pontosan be volt osztva a játékokig. A téli alapozás kiválóra sikeredett, fejlődtem a tavalyi évhez képest, az eredményeim is jobbak voltak, nyugodtnak és összeszedettnek éreztem magam. Március elején érkeztünk haza a spanyolországi edzőtáborból, és készültünk volna az olaszországi világkupafutamokra. Ekkor felgyorsultak az események. Előbb az olaszországi, majd a horvátországi versenyeket mondták le, aztán pedig arról értesültünk, hogy az idén az olimpiát sem rendezik meg. Egy kissé csalódott voltam, aznap elég üresnek éreztem magam. De szó sem volt világvége-hangulatról, hiszen a sportnál, az evezésnél fontosabb dolgok is vannak az életben. Minden versenyt lemondtak erre az évre, esetleg tartanak egy Eb-t szeptember végén, de ez sem biztos. Furcsa lesz a regatták nélküli idény, viszont nyáron és télen is edzésben kell tartanunk magunkat, fel kell készülnünk a következő szezonra, mely reményeink szerint 2021 tavaszán indul. Még elég fiatalnak érzem magam a sportágban, és úgy hiszem, egy év alatt még többet fejlődhetek, Vasićtyal pedig még jobban összeszokunk. Célom továbbra is az olimpián való minél jobb szereplés. A Partizan Evezősklubtól ergométereket és görgős kerékpárokat kaptunk, így az otthoni edzésnek semmi akadálya sincs. A ház egyik szobáját edzőteremmé alakítottam át, ahol zavartalanul dolgozhatok. Nincs különösebb gondom ezzel, szeretek egyedül edzeni, viszont egy kissé bezárva érzem magam.


(Folytatjuk)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..