Az utóbbi évtizedekben a magyar csapatokat elárasztották a külföldről érkezett, egy-két kivételtől eltekintve, meglehetősen szerény tudású focisták, akik garantált helyet kaptak a kezdőben, míg a tehetséges magyarok csak a kispadról vagy a lelátóról követhették a mérkőzéseket. Megszámlálni is nehéz — nyugalmunk megőrzése érdekében jobb is, ha nem tudjuk pontosan — mennyi magyar tehetség kallódott el, és került alacsonyabb osztályú csapatokba, vagy akasztotta szögre a stoplist.

Az újítás éles vitákat robbantott ki, és számos előnnyel, valamint kihívással is jár. Az NB I. első öt fordulója után kijelenthető, hogy a magyar játékosok nagyobb szerepvállalásával nem csökkent, sőt, talán még valamelyest nőtt is a játék színvonala az elmúlt évekhez képest, amit a közönség is díjazott, és a legtöbb stadionban szép számú szurkolótábor előtt rendezik a mérkőzéseket.

Több klubban is olyan fiatal tehetségek tűntek fel, akik a légiósstopnak köszönhetően juthattak szóhoz, az pedig külön örömre ad okot, hogy a nemzetközi kupaküzdelmekben érdekelt magyar csapatokban főként magyar labdarúgók kaptak főszerepet. A szabály azonban nem mentes a kockázatoktól. Előfordulhat, hogy nem a legjobb formában lévő játékosok kerülnek pályára, hanem azok, akik megfelelnek az előírásnak, ami amellett, hogy hatással lehet a bajnokság színvonalára, az edzők dolgát sem könnyíti meg, hiszen a szabály miatt nem biztos, hogy mindig a legjobb tizenegyet küldhetik pályára a szakemberek. Számos, külföldön másod- és harmadosztályban játszó, harmincas éveiben járó labdarúgó tért haza az új szabály hatására, és ők nem biztos, hogy különösebben képesek hozzájárulni a színvonal emelkedéséhez.

Három nap választ el bennünket a világbajnoki selejtezők rajtjától, a máris sorsdöntőnek nevezhető dublini ír—magyar mérkőzéstől. Bízunk benne, hogy a fiatalok a klubok mellett a válogatottban is szóhoz jutnak, mert a bizonyításra éhes tehetségeink csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy megmutathassák, mire képesek.