A magyarkanizsai származású Vajda Orsolya hat éve erősíti a szabadkai Spartacus labdarúgócsapatát. Hat bajnoki címet és öt kupagyőzelmet nyert a Kék Galambokkal, emellett a klubbal több rangos, nemzetközi tornán diadalmaskodott, négy alkalommal pedig bejutott a Bajnokok Ligája legjobb harminckét együttese közé.
Holnap este kemény próbatétel vár rá, hiszen a Bajnokok Ligája tizenhatoddöntőjében a többszörös spanyol bajnok, az Atlético Madrid érkezik a szabadkai városi stadionba. A rendkívül gyors, határozott, magabiztos, a pályán pardont nem ismerő, de a mindennapi életben kedves, mosolygós játékossal eddigi pályafutása főbb állomásairól, terveiről, céljairól beszélgettem.
— Apukám korábban labdarúgóedzőként dolgozott, és sokszor elvitt edzésre, főleg akkor, amikor nem volt, aki vigyázzon rám. Hatéves lehettem, amikor először álltam be a fiúk közé focizni. Pályafutásomat unokatesómmal együtt kezdtem. Igaz, az első lépések nem voltak túl sikeresek, mivel előfordult, hogy a szúnyogok miatt sírva szaladtunk le a pályáról. A szüleink szerencsére biztattak bennünket, ami az eredményeinket nézve helyesnek bizonyult, hiszen unokatesóm az NB I-es Paks férficsapatát erősíti, én pedig a szerb női bajnokcsapatban játszom.
* Ki volt az első edződ Magyarkanizsán, és milyen emlékeid vannak a Metalmaniáról?
— A fiúkkal kezdtem focizni, első edzőm apukám, Vajda Attila volt, a nagyobbak között pedig Bohata Rudolf kezei alatt dolgoztam. Amikor már nem edzhettem a fiúkkal, akkor átkerültem a Metalmaniába, és Vajda Fangyó irányítása alatt fejlődtem tovább. Az elején nagyon furcsa volt lányokkal edzeni, hiszen ők akkoriban kezdték a labdarúgást. Nagyon megörültem, hogy velük focizhatok, mert mégiscsak más lányokkal edzeni. Sokkal felszabadultabbá váltam, rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam. A Metalmaniából kaptam először meghívót a válogatottba, úgyhogy ezt nekik köszönhetem. A csapat akkor a II. Ligában szerepelt, a lányok azóta szépen fejlődnek, tavaly majdnem felkerültek a Szuperligába. Nagyon szurkolok nekik.
* Mikor kerültél a Spartacusba, és milyen változásokat hozott számodra ez a váltás?
— 2013-ban kerültem a szabadkai csapatba. Igencsak meglepődtem az érdeklődés hallatán, de azt hiszem, a válogatottban való szerepléssel vontam magamra a figyelmet. Szabadkával már korábban, a középiskola alatt megbarátkoztam, viszont a csapatban teljesen más edzésstílusba csöppentem, mely sokkal nehezebb volt, és több odafigyelést igényelt. A lányok azonnal befogadtak, rögtön úgy tekintettek rám, mintha régóta a csapat tagja volnék. A hozzám való viszonyulásuk nagyon sokat segített, hiszen akkoriban a szerbnyelv-tudásom még nem volt a megfelelő szinten.
* Azonnal hátvédként számítottak rád, vagy más posztokat is kipróbáltál?
— Már apukám keze alatt is hátvédet játszottam. A fiúknál sokkal gyorsabb voltam, és mindig hátra állítottak, hiszen én voltam az, aki utol tudta érni az ellenfelet. Egy hátvédnek a tizenhatos körül intelligensen kell játszania, nem szabad büntetőt és szabadrúgást érő szabálytalanságot elkövetnie. Fontos a jó ritmusérzék, a játékolvasó képesség, a gyorsaság, és az sem árt, ha a fejjátékban is ügyes.
* Hat bajnoki címet és öt kupagyőzelmet szereztél a Spartacus csapatával.
— A 2017/2018-as idényben megnyert bajnoki cím a legkedvesebb a szívemnek. A rájátszás vége előtt néhány fordulóval megnyerhettük volna a bajnokságot, de a csapat gyengén játszott. Az utolsó forduló előtt a Crvena zvezda egy ponttal vezetett, a bajnoki címről pedig a piros-fehérek elleni mérkőzés döntött. A találkozót megnyertük, és újabb bajnoki címet ünnepelhettünk. Nemzetközi színtéren a legelső Bajnokok Ligája-mérkőzésem említeném, melyet az orosz Rossiyanka ellen vívtunk. Igaz, csak a kispadig jutottam, de ekkor láttam bele igazán a labdarúgás világába. Azóta nagyon sok nemzetközi mérkőzés van mögöttem, például a Basel feletti 5:0-s győzelem, a müncheni Bayern elleni találkozó vagy a Wolfsburg elleni, itthoni 0:0-s döntetlen. Utóbbi mérkőzésen nem a saját játékunkat játszottuk, „buszt parkoltunk a kapu elé”, csakhogy ne kapjunk gólt, de ezen a szinten már csak az eredmény számított.
* Tagja voltál a korosztályos utánpótlás-válogatottaknak, és tizenhét alkalommal a felnőttválogatott mezét is magadra ölthetted.
— A felnőttválogatottba tizenhét évesen kaptam meghívót, és ekkor sírtam először örömömben. A boszniai válogatott feletti győzelem alkalmával csereként kaptam lehetőséget, ami számomra a mai napig felbecsülhetetlen. Az utóbbi egy-másfél évben viszont elmaradnak a meghívók, aminek a pontos okát nem tudom. Tartom a szintet, keményen dolgozom, és bízom benne, hogy hamarosan visszakerülök a válogatottba.
* A Spartacus egyeduralkodó a Szuperligában. Meg lehet unni a sikereket?
— Szerintem minden ember sikeréhes, vágyik rá. Számomra a hazai bajnokság egy kissé már elveszítette az értékét, éppen azért, mert nem túl erős. A siker titka a munkában rejlik. Azt hiszem, ezért álljuk meg helyünket Európában, mert sokat dolgozunk. Igaz, hogy a bajnokságunk gyengébb, de mi nemcsak a hazai pontvadászatra készülünk, hanem az európai szereplésre is. Jó lenne az európai csapatokéhoz hasonló feltételek között készülni.
* A Szuperligában a többi csapat közelít hozzátok az évek során, vagy inkább ti távolodtok folyamatosan a mezőnytől?
— Szerbiában a legtöbb csapat nem veszi komolyan az edzéseket. Sok játékos a labdarúgáson túl mással is foglalkozik, például tanul vagy dolgozik. Mi a többi csapathoz képest sokkal többet edzünk. Tehát inkább mi távolodunk a többiektől. Riválisaink hihetetlenül motiváltak, amikor velünk kell pályára lépniük. Főleg a Crvena zvezda és a Mašinac bizonyul kemény ellenfélnek, és elsősorban akkor, ha náluk játszunk. Ők szó szerint bármire képesek lennének, hogy megverjenek bennünket a pályán.
* A Spartacusban a kezdetektől fogva Boris Arsić az edződ. Mi az, amit megtanultál tőle az elmúlt hat év során?
— Annyi mindent, hogy fel sem tudom sorolni. Elsősorban rengeteg taktikai elemet, például azt, hogyan kell helyezkedni, hogyan támadjak vagy védekezzek, amiért nagyon hálás vagyok neki. Persze, a korábbi edzőknek úgyszintén, hiszen alapok nélkül ma sehol sem volnék.
* Miben különbözik a mai Vajda Orsi a hat évvel ezelőtti Vajda Orsitól?
— Minden téren érettebb lettem. Sokkal jobban átlátom a helyzeteket, már tapasztalattal játszom. Akkoriban motiváltabb voltam, mára ez egy kissé alábbhagyott, hiszen sok mindent elértünk. Talán új kihívások kellenének.
* A BL pozsonyi selejtezőjében a moldáv bajnokot, a Slovant és a Ferencvárost utasítottátok magatok mögé.
— Tisztában voltunk vele, hogy a Fradi elleni összecsapáson dől el a továbbjutás kérdése. Bevallom, nem tudom, vártam-e azt a mérkőzést, vagy sem. A budapesti tanulmányaim során egy évet edzettem a Ferencvárosban, összebarátkoztam a lányokkal, az edzőt is ismertem, ezért volt csapatomként tekintek rájuk. A meccsre vegyes érzésekkel készültem. Nyerni akartam, viszont tudtam, hogy a mérkőzés végén a szívem egy pontja fájni fog. Reménykedtem abban, hogy a szívem inkább értük fáj majd, és nem értünk, hiszen ezen könnyebben túllépek. Azt szerettem volna, hogy mi jussunk tovább, ami sikerült is, a döntetlen pedig jóleső érzéssel töltött el.
* Fontos próbatétel előtt álltok, hiszen a BL-ben holnap 20 órától a spanyol bajnokot, a madridi Atléticót fogadjátok.
— Nagyon kemény ellenféllel nézünk szembe, talán az eddigi legkeményebbel. A madridi csapat tavaly egy, az utolsó pillanatokban kapott góllal szenvedett 1:0-s vereséget a BL-győztes Lyontól. Mindent megteszünk, próbálunk optimisták lenni, de fejünkben ott motoszkálnak a statisztikák is.
* Gondoltál már arra, hogy máshol folytatod a pályafutásod, vagy egyszer a Kék Galambok soraiból vonulsz vissza?
— Középiskolás koromban kaptam külföldi ajánlatot, de meggyőztem magam, hogy itt kell maradnom, illetve befejeznem a gimnáziumot. Új kihívásra van szükségem, így lehet, jó lenne kipróbálni magam más környezetben is, akár itt a szomszédban, Magyarországon. Hat éve játszom a Spartacusban, mindent elértem a csapattal. Próbálok egy kicsit másfelé is tekintgetni.