Kávét? Kikit?

Kávét? Kikit?

Maletaški Krisztina, azaz Kiki a Vajdasági RTV munkatársa, arcát, műsorait sokan ismerik, sokan szeretik, és biztos, hogy sokan szeretnének vele kamerák előtt kávézni, beszélgetni, mert ezt még az alanyoknak is jó visszanézni.

De kicsoda Kiki? Ez az a bizonyos akasztják a hóhért, sütik a cukrászt, kérdezik a kérdezőt szituáció. Mert most ő válaszol. És remélhetőleg nem kérdez majd túl sokat vissza.

* Kedves Kiki! Akkor most én kérdezek, jó? Erre ne is válaszolj! A Vajdasági RTV oszlopos tagja vagy már évek óta. Mindig is a tévézés érdekelt? Van egy sanda gyanúm, hogy nem, hiszen te is sok mindennel foglalkoztál, mielőtt ide kerültél. 

— Uh! Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ez lesz a munkám. Egy kis álomvilágban éltem, amolyan gyöngyházfényű buborékban. A szüleimnek köszönhetően sokáig ábrándozhattam a tanulmányaim során. Emlékszem, egyfajta Indiana Jane-ként képzeltem el magam, aki majd rég elfeledett kincsek után kutat, a hétköznapokban pedig ásatásokon dinoszauruszmaradványokra bukkan… Csikókoromban zenéltem, kick-boxoltam, angolt tanultam, és faltam a könyveket. Szavaltam, buliztam, és volt olyan időszak is, amikor egyetlen célom a megbotránkoztatás volt. Feszegettem a határokat. De akartam én bohóc is lenni. Valójában az egyetemistaévek hoztak nagy változást az életembe. Újvidék.


A szerző felvételei

* Ekkor kipróbáltad magad rendezőként is, a VMTDK-n négy performance-ot is rendeztél.
— Már amennyire egy performance esetében illő rendezésről beszélni. S emellett volt még számos műsor és egyéb művelődési ingyombingyom. Azt tudtad, hogy rendeztem egy duodrámát is? Na, arra nagyon büszke voltam, meg vagyok is. Hajdú Sári és Dévai Tibor kértek fel. Ad de Bont Mirad, egy fiú Boszniából című írását vittük színre. Még nevet is adtunk a kis társulatunknak, tempera(MO)mentum. Ugye milyen hangzatos? 

* Nagyon. Egyébként én láttam ezt az előadást a Középiskolások Film- és Színművészeti Vetélkedőjén Zentán. Szóval igen, emlékszem rá.

— Érdekes élmény volt. A darabban a Balkán-háború három ember sorsán át mutatkozik meg. Így, néhány év távlatából visszagondolva, már értem, hogy miért sírtak az idősebb emberek az előadás közben. Nem azért, mert olyan rossz volt, félre ne értsd, hanem mert egy olyan húrt pendített meg, amelyen még nem sokan játszottak és játszanak. A munkafolyamat végeredménye a sok elismerés mellett egy Bambach Róbert-díj volt. Életem első és utolsó színházi rendezése.



* Akkor azt mondod, elég volt, soha többet rendezés? Vagy vannak még efféle terveid?
— Őszintén? Kiestem én ebből a világból. Egészen másként gondolkodom, már nem olvasok a témával kapcsolatos könyveket. Már más foglalkoztat. De egy jó előadás még mindig a lelkemig tud hatolni, a rossz pedig gyomorrontást okoz. Hasonlóképp állok a fotózással is. Amikor elkezdtem újságírással foglalkozni, még a Szögi Csaba szerkesztette Képes Ifjúság hasábjain, egyszerűen hiányzott az életemből a vizualitás. A fényképezés valamiféle mentsvárként funkcionált akkor, ott. Az utóbbi időben azonban ezt is felváltotta a mozgóképek világa. A felvételezés, a vágás…

* Honnan jött a Kávé Kikivel ötlete, s mi alapján válogatod az alanyaidat?

— Nem volt időm kávézni. Leülni és dumálni. Csak így tudtam megoldani. Haha! Egy kicsit elcsépeltnek tartom az életrajzszerű riportokat. Nem a számadatok és a biográfiai infók határozzák meg az embert, hanem az, hogy miről hogyan vélekedik. Egy-egy gondolatban annyi élettapasztalat, hülyeség és hozzáértés tud megférni egymás mellett, ami engem teljesen lenyűgöz. Az az igazság, hogy még nem találtam el a pontos arányokat a videókban. Még sok kávénak kell lefolynia a torkomon, illetve az alanyokén is ahhoz, hogy éppen annyi humor és információ legyen az elkészült munkákban, amennyivel elégedett lehetek. Ezért szeretem ezt. Kísérletezhetek. És hogy kivel kávézom? Aki eszembe jut. Mint az életben is, csak egy telefon...

* Volt már olyan beszélgetőtársad, akiből csak nehezen lehetett kihúzni valami hasznos információt, és megszenvedtél vele? Bár szerintem a habitusodból adódóan könnyen oldódnak melletted az emberek.

— Szerintem nem volt. Nem tudom, miért, de eddig mindenkivel sikerült elfeledtetnem a kamerát. Van, akinél ez pillanatok alatt megtörtént, másnál rá kellett dolgozni, de ezzel sincs semmi gond. Szeretném, ha az alanyokban is élményként maradna meg a forgatás, hogy ne csak én és az operatőr élvezzük a munkát.

* Akármikor találkozunk, beszélgetünk, mindig kiderül rólad, hogy munkamániás vagy. Rengeteget jössz-mész, lépten-nyomon össze is futunk. Mi hajt? Mi inspirál?

— (Hangosan felnevet.) Hát jó, hogy lépten-nyomon összefutunk, mert te is mindenhol ott vagy, sőt, merem állítani, hogy több helyen is, mint én. Te vagy a munkamániás. (Kacsint.) Hogy mi inspirál? Az, hogy olyan szerencsés lehetek, hogy a munkámat 98 százalékban nem a szó pejoratív értelmében élem meg. Gyanítom, te sem.

* Hát nem. Én is iszonyúan élvezem, főleg a terepi munkát.

— Ugye? Csak sajnos ott vannak azok a fránya határidők. Meg kell csinálni, össze kell vágni, meg kell írni. De ezt leszámítva minden percét élvezem a tévézésnek. Fejlődhetek. Tervezhetek. Egy jó szerkesztőségben dolgozom, a kollégáimat, sőt még a főnökeimet is szeretem. Semmi pénzért nem adnám fel ezt.

* A vlogok idejét éljük, a YouTube tele van influencerekkel, folyamatosan fejlődnie kell annak, aki az élvonalban szeretne maradni. Te hogyan fejleszted magad?

— A tévézés sajnos nincs a YouTube rohanó szekerén. Mi valahol mögötte kullogunk, és a szekérről lehullott, szétrepedt dinnyékből falatozunk. Ezt érzem. De!!! Amíg van annyi dinnye, hogy ne haljunk éhen, a tévézés kitart. Előbb-utóbb pedig úgyis átalakul. A túlélés érdekében magába kell hogy olvasszon új elemeket. Én ezt az időszakot is szeretném majd megélni. Ötletelni, és látni, ahogy valami újjászületik, ha pedig alkotóeleme lehetnék mindennek, az szinte megtisztelő lenne számomra. Ennek érdekében visszajáró vendég vagyok a legismertebb videómegosztó portálokon, és több tucat helyre fel vagyok iratkozva. Figyelek és tanulok.

* Vannak-e titkos műsorterveid, vagy most a meglevőt fejlesztgeted?

— Van nekem egy pöttyös füzetem, minden műsorötletet beleírok. Ha van egy kis időm, néha még ki is dolgozom, ám a költségvetés részhez érve muszáj kihúznom a biliből a kezem, sajnos. Ettől függetlenül jólesik tervezni. Erőt ad. A meglevő ifjúsági műsorral soha nem vagyok megelégedve. Ez a többi közt abból fakad, hogy egy csomó emberen szűrődik át az anyag, és ha valaki hibázik, ha porszem csúszik a gépezetbe, már nem olyan lesz a műsor. Ezt nehezen viselem. Nehezen értem meg, hogy valaki megengedheti magának azt a luxust, hogy ne csináljon meg valamit. Egyszer majd talán én is idáig fajulok, de még hajtom magam.

* Nyár? Tervek? 

— Az ifiműsornak kedvez a nyár. Idénymunka, fogalmazhatnék így is. A terveim szerint szinte minden fesztiválon, táborban és bulin ott leszünk, szóval találkozunk mi még, Szerda Zsófi.

* Hát ebben nem is kételkedem.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink