A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum udvara egy jó helyszín. Ezt az is megállapíthatta, aki szombaton ott volt a PONT Fesztiválon. A rendezvény minden évben más régiót állít középpontba, most az örmények és a grúzok forogtak be ennek a körnek a közepére. Október 9-én a múzeum kertjébe, annak minden zegzugába, még a kerítésére is a PONT Fesztivál programjai költöztek.
Ha egy grúz vagy egy örmény népmesében volnánk, lehet, hogy éppen így kezdődne a történet: Csípős októberi reggelre ébredtünk. A hideg északi szél kifújta odújából a medvét, ki a szövőszéket és a zenészeket, belefújt a dudukba, aztán különféle füleket pirosított még pirosabbra, és orrokat csipkedett hasonló színűre. Pokrócos, álmos szemű nénik és bácsik bújtak elő, ámuldozva figyelték, miféle muzsikát pengetnek a zenekarok. Hát így kezdődött a nap.
Az idén a Kaukázus és a magyar hagyomány kincseit tálalták, az UNESCO szellemi kulturális örökség csodáira koncentrálva. Ilyen például a grúz többszólamú éneklésmód is, melyről dokumentumfilmet láthatott a közönség, ez volt az Adila, illetve élőben is meghallgathattuk, hiszen itt volt az Urmuli Quartet egyenesen Grúziából, mely együttes már 1993 óta ápolja ezt a különleges hangzású zenei hagyományt. A tagok a koncertjük elején elmondták: régóta nem léptek fel élőben, és Budapesten sem jártak még soha. Az élmény így a zenekar és a hallgatóság számára is igen erőteljes volt. A repertoáron a polifonikus énekek mellett csak hangszerekkel előadott dalok szerepeltek. Bordalok, szerelmes dallamok és harcba hívó énekek is elhangzottak, olyan hangszerek kíséretében, mint a duduk, a szalamuri, a panduri vagy a csonguri. A dudukot már ismerhette a közönség, hiszen a délután folyamán egy dudukworkshopon mutatta be nekünk Dudits András és Vaskó Zoltán.
Itt volt az örmény tangóharmonika-művész David Jengibarjan is, aki sokat merít hazája zenei hagyományából, ezt vegyíti sok-sok improvizációval, a jazz és a tangó elemeivel. Ezt vallja az örmény zenéről: „A mi zenénk tekervényes, hosszú, háborús, boldog-boldogtalan, tragikus utat járt be, holokauszttal, szenvedéssel, örömmel. A népzenében tökéletesen benne van egy nép sorsa.”
Két dokumentumfilmet is levetítettek: ezek pedig a már említett Adila és a Repülj, madár, melyben Simon Broughton, a neves londoni újságíró, a Songlines világzenei újság főszerkesztője járja körül a táncházmozgalom múltját és jelenét magyar barátai, kollégái segítségével.
A kisebbek számára is volt program bőven, dobokat püfölhettek a Ritmosaic kaukázusi dobworkshopján. Egy rövid hangszerbemutató után a Kaukázus térségére jellemző ütőhangszereket lehetett kipróbálni, örmény és grúz ritmusokat gyakorolva rajtuk. A Klárisok együttes népmeséket és népdalokat font össze, s jól megmozgatta a közönség soraiban álldogáló, apró királylányokat és hercegeket, lovakat és katonákat. Korzenszky Klára és zenész társai a népmesék évszázados bölcsességét, a közös játék és zenélés örömét, a gyermekpszichodráma és a meseterápia eszközeit ötvözik koncertjeiken. Bőven van szükség fantáziára, nem marad el a közös éneklés és játék sem. A legkisebbek a Kenderkóc Népi Játszóházban ragadtak le egy házi bábozásra vagy egy jó kis célba dobásra, sakkpartira, kézműveskedésre vagy malomjátékra. Az aprajának a nagyja a BABtér animációs workshopján hozhatott létre mozgóképeket, melyekbe a Kaukázus világát is beleszőtték. Ez családi programként is működött, hiszen egyedül és csapatban is lehetett alkotni. Megismerkedtek animációs technikákkal, illetve az ehhez szükséges kütyüket is megtanulták használni. Bár a mai gyerekeknek már nem sokat kellett tanítani, ha kütyükről van szó, szinte azonnal tudták, hogyan kell kezelni őket.
A gyermekprogramok mellett még két műhelyfoglalkozás kapott helyet a PONT-on. Az egyik a kékfestés, mely egy különleges, hagyományos népi festési technika, 2018 óta szerepel az UNESCO szellemi örökség jegyzékében. Az érdeklődőket Mundrusz Anett vezette, akik kézzel és dúcokkal mintázták meg saját vászontáskáikat. A másik workshop, mely szintén inkább felnőtteket vonzott, a szövésről szólt, melyet a nomád népek a mai napig alkalmaznak. Így készültek a jurták feszítőkötelei, a ruhák díszei, a lószerszámok. Kártyaszövést és szádfás szövést is tanulhattak a PONT vendégei Bozzay Klára és Antal Imola vezetésével.
Kása Béla fotóiból a múzeum kerítésén nyílt kiállítás. Zöld háttérbe olvadó fekete-fehér fotók, muzsikusportrék, életképek a paraszti kultúrából. Lehengerlő képek, melyek mellett az ember nem sétálhat el csak úgy. Megállít és beszippant.
Balogh Ádám festő és fotóművész kiállítása pedig Grúziába repített bennünket. Nála a színek domináltak. És az emberek. Kedvem támadt repülőre ülni, és Tbilisziig meg sem állni.
Ha jó a zene, nincs hideg. Azaz van, de az ember nem érzi. Mozogni, táncolni kezd, és mindjárt felmelegszik. És ha ehhez még egy forró teát is elfogyaszt, még a szél is elcsitul.
A PONT Fesztivál zenei kínálatában helyet kapott még a Taraf De Akácfa is, melyet már több helyen láttam fellépni, és mindig jó hangulatot muzsikált közénk, nehéz volt nem táncolni koncertjein. Utcazenészekből verbuválódott, és balkáni, erdélyi, moldvai dallamokat dolgoz fel amolyan akácfásan.
Hagyományos magyar népzenét is tálaltak a szervezők, fellépett a Kalász Banda, mely elmondása szerint 2017 óta törekszik a magyar népzene „nyersességét, mozgását, erős dinamikáját, szabadságát” megmutatni a közönségnek. Üdítő volt a fellépése.
És nem maradhatott el egy jó kis moldvai táncház sem a PONT-ról. A Tázló zenekar húzta a talpalávalót, és nem kellett senkinek könyörögni, hogy beálljon a körbe ropni a táncot.
A fesztivál „legnagyobb” sztárja azonban minden bizonnyal Mészáros Gábor óriásbábja és annak medvéje volt, ők a múzeum kertjének legkülönfélébb pontjain bukkantak fel. A lépcsőkön vagy egy koncerten. Az engedetlen medvét idomítani próbáló óriásbáb nem csak a gyerekek körében aratta le a babérokat.
Hogy teljes legyen az összkép, a fesztivál örömére október 7-én, október 8-án és október 9-én a LaLuz tervezésében gyönyörű dekorációs fényfestés világította meg a nemzeti múzeum homlokzatát. A lélegzetelállító mintákat örmény és georgiai kerámiák kifinomult díszítése ihlette — ezek a sokak számára ismert török kék-fehér kerámiamázakra emlékeztetnek, de mind színvilágukban, mind motívumaikban eltérnek.
Az UNESCO szellemi kulturális örökség csodáit bemutató, ingyenes, szabadtéri rendezvényt az idén a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében szervezte meg a Hangvető Kiadó.
Most házhoz hozunk önöknek egy kis fesztiválhangulatot. Képriportunkkal önök is tekintsenek be a PONT Fesztiválra, talán kedvet kapnak, hogy egy év múlva már személyesen is ellátogassanak.
