home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kárpát-medencei irodalmi találkozó
PARACZKY László
2015.09.15.
LXX. évf. 36. szám
Kárpát-medencei irodalmi találkozó

Szenttamáson kiosztották a Gion Nándor-novellapályázat díjait — Negyedik alkalommal hirdetett szépirodalmi, pontosabban novella- és ifjúságiregény-pályázatot a szenttamási Gion Nándor Emlékház. A novellapályázatra ötvenhét jeligés szöveg érkezett a Kárpát-medence egész területéről.

A díjkiosztó ünnepségen az egybegyűlteket a házigazdák nevében dr. Horváth Futó Hargita, a Gion Nándor Emlékház munkatársa, a pályázatok koordinátora és Mladenović Zoran polgármester, a rendezvény főtámogatója köszöntötte.


dr. Horváth Futó Hargita

Elhangzott, hogy a Gion-ház csapata továbbra is nagyon szerény anyagi kerettel ismét elvégzett egy fontos munkát. Ennek a tevékenységnek a célja az új művek megírásának serkentésén kívül az irodalmi kánonok meg- és újraalkotása. Az elmúlt négy évben csaknem háromszáz novellát olvastak el a zsűri tagjai. Az eddigi eredmény három novellaantológia, egy regény, két fordításkötet, három könyv pedig januárig készül el. Az idei pályázati anyagból egy-egy újabb regény és novelláskötet lát napvilágot, a díjnyertes művek pedig megjelennek a Magyar Szó Kilátó mellékletében és a romániai Várad folyóiratban.

A bírálóbizottság döntése alapján a novellapályázat első díjasa a kolozsvári Böjthe Pál (Karc — az utolsó ecsetvonás) lett, második a győri Balogh Gábor (A kutya, aki nyulakról álmodott), harmadik pedig a budapesti Tátrai S. Miklós (Két érintés). Kontra Ferenc író, a zsűri elnöke elmondta, nagyon nehéz dolguk volt, hiszen szinte mindegyik beküldött alkotás magas színvonalú volt, éppen ezért javasolták, hogy a készülő kötetbe még tíz szerző munkája kerüljön be.


Böjthe Pál

Az ünnepségen bemutatták a tavalyi pályázat legjobb novelláiból összeállított Szombat az Ecsetgyár utcában című antológiát, és Móra Regina Peremlakók — Családtörténet a Marson című regényét. A kötetek a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában jelentek meg. Az illusztrációkat Kanyó Janovics Erika és Szalma Gábor készítette, a novelláskötet fedőlapját Kiss Natália tervezte.

A műsor végén a szervezők az érdeklődőket rövid helytörténeti sétára invitálták, mely során megtekinthették a Gion-regények helyszíneit és a Virágos katona stációképét a Kálvárián.

A rendezvény végén a színültig megtelt Gion-ház udvarában a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata bemutatta Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című darabját Perényi Balázs rendezésében.


A díjátadó ünnepség közönsége

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..