home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Kárpát-medencei Életmese-pályázat díjkiosztó ünnepség
2021.08.02.
LXXVI. évf. 30. szám
Kárpát-medencei Életmese-pályázat díjkiosztó ünnepség

Délvidéki - vajdasági díjazottak életmeséit is olvashatjuk Zenta, Ada és Bácskossuthfalva képviseletében

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) a hagyományoktól eltérve, nem az Országházban, hanem Debrecenben, a Református Kollégium Oratóriumában tartotta a Kárpát-medencei „Életmese-pályázat” díjkiosztó ünnepségét, július 30-án.

A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete immár 13. alkalommal hirdette meg Életmese című pályázatát. A nagy hagyományokkal rendelkező pályázat népszerűségét a koronavírus-járvány hatási sem befolyásolták. Ezt mutatja, hogy idén 12 %-kal több pályázat érkezett, mint 2020-ban. Így közel ötszáz pályamunkából választotta ki a zsűri, azokat a történeteket, amik egy közös kötetben jelentek meg.

A rendezvény fővédnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke személyesen nem tudott részt venni a debreceni eseményen, ám a kötetben a család és a kezdeményezés jelentőségét kiemeli: A szeretetközösséget éltető családok nemcsak a tagjaik számára nyújtják a lehető legnagyobb lelki védelmet, de példát kínálnak mindenki számára, aki belső biztonságot keres egy bizonytalan külvilágban.” Majd köszönetét fejezi ki a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének és a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének az évről évre elvégzett munkáért, azért, hogy lelkiismeretesen összegyűjtik és közreadják a történeteket, és ezzel összekapcsolják a magyar családokat a Kárpát-medencében.

Az ünnepélyes díjkiosztón Radnainé Filep Ildikó, a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének elnöke a nehezítő körülményekre is kitért, ismertetve, hogy az írások egy része a Covid19-világjárvány családot és embert próbáló hónapjaiban készült. Azonban azt is elmondta, hogy a szerzők a történetekben, olyan örök értékek, mint a hűség, az összefogás, a család, a hazaszeretet mentén írták le gondolataikat: „Ezek az értékek a nemzet életben maradásának zálogjai voltak a múltban, és azok napjainkban is.”


Radnainé Filep Ildikó

Márton Zsuzsanna, a KCSSZ elnöke köszöntőjében az Életmese kötet, a személyes gondolatokat, érzéseket visszaadó könyvként mutatta be, amely véleménye szerint, igazi csodának számít. Mivel egyediségét az igaz, átélt családi elbeszélések adják. Értékét is összegezte: „… lássuk meg, hogy ez a nyíltság, a gyermeki tiszta fogalmazás, olykor akár a nyersnek ható őszinteség a mindennapi élet monotonitásán, fáradságán képes áthatolni és a szívünkig hatolni.”

2021-ben az eddigiekhez hasonlóan a legtöbb pályázat Magyarországról érkezett. Azonban az eddigi tendenciákban változás történt, és Kárpát-medencei vonatkozásban most Erdély helyett Felvidékről küldtek több életmesét. Délvidék és Kárpátalja vonatkozásában idén kevesebben írták meg személyes vonatkozású családi történetüket.


Márton Zsuzsanna

A legfiatalabb korcsoportnak (10 év alattiak) csak magyarországi díjazottjai voltak:

  1. Szegfű Zalán – Tárnok, 2. Fodor Nóra – Debrecen, 3. Zöldi Zselyke - Debrecen, Különdíj: Major Dóra - Debrecen.

A második korcsoport (10-14 évesek) első két díjazottja a Felvidékről, a harmadik pedig Délvidékről küldte be történetét:

  1. Nagy Bálint Gergő – Nagymegyer, Felvidék, 2. Molnár Lenke – Nádszeg, Felvidék, 3. Farkas Kíra- Zenta, Délvidék.

A harmadik korcsoport (15-33 éves) díjazottjainak munkájában igazi Kárpát-medencei válogatást találunk, illetve a sokszínű, értékes munkák miatt több díjazott is volt:

  1. Vörös Virág – Budapest, 2. Klima Döníz – Ada, Vajdaság, 2. Tankó-Molnár Emőke – Gyimesközéplok, Erdély, 3. Jánoska Laura – Zsigárd, Felvidék, 3. Kovács Ádám Máté – Mezőcsát, Különdíj: Török Ágota - Csíkszentdomokos, Erdély.                    

A negyedik korcsoport (34 év felettiek) írói között is több díjazott volt:

  1. Lugosi Babett – Budapest, 2. Berecz Ágnes Gabriella – Budapest, 2. Gábor Ferenc – Köröstárkány, Erdély, 3. Juhászné Vanyó Erzsébet – Noszvaj, 3. Királyné Bagi Judit – Miskolc, 3. Oláh István - Bácskossuthfalva, Vajdaság, Különdíj: Mihály Tibor – Oroszhegy, Erdély.

Az Életmese kötet a díjazottak írásai mellett számos egyéb délvidéki, vajdasági történetet is tartalmaz többek között: Kishegyes, Zenta, Muzslya, Ada, Prvomajska, Kúla, Tvrdošovce települések pályázóinak munkájából.

A szervezők és az életmeséket írók a kötet online formáját szívélyesen ajánlják az olvasók figyelmébe: ITT olvasható.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..