2019. november 17-én kerül sor a Pesti Vigadó dísztermében a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) elnevezésű sorozat gálakoncertjére. A gála fővédnökletét Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége vállalta.
Az idei gálakoncerthez ugyancsak több, határon túli településen – időrendi sorrendben az erdélyi Siteren, a kárpátaljai Beregszászon és Mezőváriban, a felvidéki Léván, illetve a délvidéki Magyarkanizsán tartott ünnepi koncert vezetett. A rendezvényt megálmodó, létrehívó és mozgató Böszörményi Gergely Magyar Örökség-díjas és Ferencvárosi József Attila-díjas kiadó és producer aktív közreműködésével. Mindeközben pedig folytatódott/folytatódik a pénzadományok gyűjtése. A mélyszegénységben élő kárpátaljai magyarság megsegítésének céljával, a Kárpátaljai Református Egyházon keresztül.
„Az anyagi segítségen felül egyfajta kulturális misszió is célja ennek a munkának. A lélektelen politikai szándékok nemzeteket egymás ellen fordító reni kereszttüzében hirdeti, hogy a Kárpát-medencében élő nemzetek egymással harmóniában és békében éltek és szeretnének élni. A koncerteken is megszólaló zenét átszövik a magyarokkal évszázadok óta együtt élő szlovákok, románok, svábok, tótok, szerbek, bunyevácok, szlovének és ruszinok népzenei elemei. Vagyis a magyar népzenei kincs a Kárpát-medence népének közös kincse. A koncertek így nemcsak a magyar nemzet egységét, hanem a környező nemzetekkel való elválaszthatatlan közösségét is hirdetik.”
(külső hivatkozás: Kárpátinfo hetilap 23. évf. 41. szám)
Az idei gálaműsoron – melynek lokációja változatlanul a Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2), kitűzött kezdési időpontja pedig 17 óra, Csernik Szende székely mesemondó, Szokolay Dongó Balázs és Kubinyi Júlia, a Magyar Örökség-díjas Misztrál együttes, illetve a Kárpátalja színeit képviselő BorzsaVári népzenekar és a Sodró népi együttes lépnek majd fel.
A rendezvényről – amennyiben a Gondviselőnek is ekképpen lészen akaratja, ezúttal is készítünk majd helyszíni fényképes beszámolót. Tartsanak velünk!
A szerző felvételei