A magyar kultúra napján a budai várban

Ez az ő napja. Akarom mondani - lapja. Mert megérdemli.
De bevezetésképpen álljon itt egy levélrészlet, amely többet mond el nálam:

,,Kedves Barátunk!
Örömmel üdvözöljük abból az alkalomból, hogy tanárai javaslata alapján a Magyarok Világszövetségének Oktatási Bizottsága Önt 2010-ben érdemesnek ítélte a Magyarok Világszövetsége tanulmányi kitüntetésének elnyerésére. (...)
Az MVSZ Oktatási Bizottsága az elétárt jelölés alapján a diákéveiben nyújtott tanulmányi és az afeletti teljesítményei, illetve a magyar nemzetközösségért végzett aktív cselekedetei, megtartó erejű magyarságtudata alapján találta a kitüntetés elnyerésére érdemesnek Önt. Az Ön sikere a szüleinek, tanárainak, nevelőinek is a sikere, akik útját egyengetik. Őket ezért köszönet és hála illeti. (...)''

Nos, mivel is foglalkozik Anetta azonkívül, hogy a topolyai Dositelj Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola harmadik osztályos tanulója?
Szenvedélyes ,,régiséggyűjtő'', sportíjász, a középkori lovagi tornák és hagyományok istápolója, diákkutató... Tagja a zentai Arcus Íjász- és a Szent Longinus Középkori Hagyományápoló Egyesületnek, de besegít a nemrég megalakult Bács-ér Szabad Íjász Egyesület munkájába is. Terepíjászként 2009 óta több versenyen is részt vett. A jelenlegi 13 arany- és 3 ezüstérme közül a legértékesebb ,,trófeá”-nak a korosztályában kapott háromszoros országos bajnoki címet és a 2 nemzetközi tornán (Horvátország, Magyarország) elért első helyezést tartja. Legújabb kitüntetése a Szerbiai Íjász Szövetség Arany plakettje, melyet a múlt év decemberében adtak át neki Belgrádban.
A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén tavaly áprilisban a néprajz kategóriában szerzett első helyet. Dolgozata a stafírungról és a jegyajándékról szól, gyűjtőmunkát Topolyán és Bajsán végzett. A szokások az elmúlt századfordulót, illetve a 20. század első felének hangulatát idézik. Mivel szlovák néphagyományokat is érintett, munkájával megcélozta a Szlovákiai Palóc Társaság (Ipoly) pályázatát is. A középiskolások mezőnyében a 2. díjat érdemelte ki. A magyar kultúra napján vehette át a szervezőktől a könyvjutalmat a budai várpalotában megrendezett ünnepségen.
Kovács Burján Anikó tanárnő felkészítésében a gimnázium szakcsoportja részt vett az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének honismereti vetélkedőjén (tavaly novemberben), melybe természetesen Anetta is bekapcsolódott. Az Anjou-kori történelmi, művészet- és művelődéstörténeti események ismeretében mérhették össze tudásukat a korosztálybeli tanulótársaikkal szerte Vajdaságból. A gimnázium csoportja derekasan helytállt, és megszerezte az első helyet.
Ha mindezt összegezem, nagyjából kialakul bennem egy kép Anetta magabiztos, céltudatos jelleméről is (azt, hogy sudár növésű, kecses tartású ifjú lány, azt mindenki láthatja a képekről). Lehet, hogy mások ezt makacsságnak, önfejűségnek neveznék, de Anetta sohasem csak önmagáért száll síkra. Na jó... szereti a kihívásokat, a nyüzsgést, a fordulatosságot, a kalandot is...
- Szüleimmel nagyon sokat utazgattam, s így korán ráébredtem arra, hogy engem nemcsak a könyvbéli mesék érdekelnek, hanem a régmúlt idők történései is. Azaz jobban lenyűgözött egy-egy várbeli história, legenda a vitézekről, a honfoglaló magyarjaink harci tudásáról szóló rege, mint a királykisasszonyok csillogó-villogó ruhái. Gyűjteni kezdtem a köveket, a régi (szál)fegyvereket, golyóhüvelyeket...
- De látok én itt a kis, rögtönzött szobamúzeumodban lábszárcsontot is. Elég ijesztő dolog ez egy lányszobában!
- Szereztem emberkoponyát is, csak azt már anyu nem engedte, hogy idetegyem az üveg alá.
- S az első íjat mikor kunyeráltad ki?
- Pontos évszámot nem tudok mondani. Valamikor általános iskolás koromban. Emlékszem, azon a nyáron épp Egerbe látogattunk el, s ott szemtanúja lehettem egy középkori vásárnak és lovagi tornának. Nagyon megcsapott a szele, s még az évben születésnapomra kértem egy íjat. Biztosan azt akarom? - kérdezték a szüleim, de addigra én már pontosan leírtam nekik, milyet néztem ki magamnak a világhálón (visszacsapódó magyar reflexíjat). Úgyhogy nem vehették tréfának a kívánságomat. Már csak azért se, mert a szavakat tett követte: napi szinten komolyan lődözgetni kezdtem a nyilaimat. Végül tudomásomra jutott, hogy Zentán meghirdettek egy történelmi tábort. Ó, nagyon akciódús napjaim voltak ott! Íjászat, botozás, kardforgatás, haditorna... Elevenemben voltam! Nagy örömömre kiderült, hogy ezt követően - az alaptudás felcsipegetésével - csatlakozhatok a Szent Longinus Középkori Hagyományápoló Egyesülethez. Nagyabonyi Péter edző kezei alatt aztán megtanultam, hogy a víváshoz nemcsak jó erőnlét és ügyes mozgás szükséges, hanem elegancia, kecsesség, méltóságteljesség. Nem hiába voltak a lovagok lovagok.
- Tehát szép női sport a vívás?
- Így igaz. Az egyesületbeli lányok közül (vagyunk vagy hárman) egyedül én csatázom a porondon. Például épp az edzőmmel tűzök össze a különféle tornákon... Nem mintha a középkori táncok nem érdekelnének, meg a korabeli szép ruhákban is bizonyára jól festenék, de annyi mindent kell még megtanulnom az íjászat és a kardforgatás terén!
- Például?
- Hogy az ember hogyan csendesítse le a vad temperamentumát egy kifinomult éberségre. Aztán mostanában a versenyeken túlmenően egyre-másra már a szervezésbe is bevonnak, és ebben a munkában ugyancsak sok mindenre oda kell figyelni. A kapcsolatteremtésen kívül a sportág népszerűsítésére, az utánpótlás-nevelésre, a menedzselésre...
- Téged ki menedzsel?
- Elsősorban a szüleim. Édesapám (papucskészítő magániparos Topolyán) varrta a korhű bőrfelszerelésemet, s ő visz autóval ide-oda. Sok gyakorlati útmutatást kapok Szalma István kishegyesi sportíjásztól is, aki most épp arra törekszik, hogy összefogja a környékbeli íjászokat, és gyakran kíséri el őket a versenyekre is.
- Tavaly októberben alakult a Bács-ér Szabad Íjász Egyesület, melynek alapítói között - a már említett Szalma Istvánon és Nagy Tibor történelemtanáron kívül - édesapád, Derkovity Sándor neve is szerepel. Te is ott szorgoskodsz közöttük. Mi a célotok?
- Ha már van 3 országos bajnokunk (Szalma István, Butterer Bence Kishegyesről és jómagam), akkor illik egy egyesületet is összeverbuválnunk, nemde? Az íjászatnak mint sportágnak ezen a környéken tájjellege van, sokan foglalkoznak vele Bajsán, Pacséron, Bácsfeketehegyen, Bácskossuthfalván, csak épp nincs egy komoly szervezet, amely felkarolná őket. A kishegyesi önkormányzat és a helyi közösség most felkarolta Pityu ötletét, s ez lehetővé teszi majd számunka a közös fellépéseket, edzéseket, rendezvényszervezéseket. Tapasztalatból tudom, hogy egy-egy lovagi torna vagy középkori harci bemutató mennyire fel tudja rázni a települések lakóit (pl. Zentáét vagy Topolyáét, de volt már nagyszerű íjásztalálkozó Kishegyesen is), hogy a gyerekek mennyire tudnak szurkolni, ha meghallják a kardpengék összecsendülését, a nyílvesszők süvítését, a botok puffanását. Jóllehet, mi ,,harcosok'' nagyon ügyelünk egymás testi épségére, és csak eljátsszuk a Robin Hood-i rablótámadást, a nézők azonban beleélik magukat a helyzetbe, mert hiszen valahol mélyen mindannyiunkban ott lapul az ősi kultúránk emléke és tisztelete.
Nagyon reméljük, hogy nemsokára környékünkön is látni fogjuk korunk ,,újsütetű lovagjai''-nak mozgolódását - ebben maradtunk az Anettával való beszélgetéskor. Úgyhogy folyt. köv.