Kesergett nemrég egyik ismerősöm Adyt, Kosztolányit idézve meg. A pünkösdi szentlélek eljövetelét már nem is merte említeni, amely nemrég éppen a trianoni békediktátum megkötésének ,,ünnepé”-re esett. Karácsonykor általában hideg van, a ,,fagyos, hideg az ünnepünk” élménye azonban nem az időjárásnak szól, hanem annak, amelyről - egy másik ,,kitagadott” - Kányádi Sándor erdélyi költő beszél, szomorúan konstatálva a tényállást: idén sem lesz nálunk Karácsony... S ,,a szeretetnek, szeretetnek / hiánya nagyon dideregtet”. Hogy miért van így? Ki tudja? Ahogy arról is csak halvány sejtésünk van, miért éppen az ünnepen történik a legtöbb öngyilkossági kísérlet. Amikor a béke és a szeretet honol minden lámpavason, műcsillagok neon fénycsövekkel megvilágított kirakatok angyalarcán, csillámló aranysárga fürtjeiken...
De kanyarodjunk csak vissza a mába. Az idei karácsony számunkra, muravidéki magyarok számára ténylegesen a ,,meleg ünneplés”, barátság és szeretet ünnepe lehetne. Hogy miért a feltételes mód!? Mert a közöny és a pénz utáni hajsza nemcsak a ,,legcsaládibb ünnepeinken”, de kis közösségünk lelkületén is begyógyítatlan sebet ütött. Marad nekünk továbbra is a SZIGET-lét elviselhetetlen gyönyörűsége. Meg túl sokáig voltunk távol egymástól, nemigen szerették, se itt, sem odaát, ha az ,,elszakítottság”-ot emlegettük. A ,,nem-is-tudom-kik” által okozott: kényszerű külön létezést. S ennek már száz éve. Közben majdnem hogy elveszítettük KÖZÖS kincsünket, anyanyelvünket. Senki máséhoz nem hasonlítható kultúránkat.
Tény az, hogy eltávolodtunk egymástól. Úgy vagyunk, mint az ember a kígyóval. Nem ismerik elég jól egymást, ezért félnek egymástól. S ezen a tragikusnak is felfogható eltávolodáson, elidegenedésen az sem változtat, hogy megszűnik az átkosnak nevezett HATÁR. Az a határvonal, amelyen egykor a madár is félve repült át. Riasztónak tűnhet - s ezen nem is kell csodálkoznunk -, ami az anyaországból felénk árad a tévécsatornákon keresztül (morális lezüllés lépten-nyomon, a korrupció és a gyűlöletbeszéd elhatalmasodása stb.). Ez az az ország, amiért annyit szenvedtünk? Amelyért nagyapáink harcoltak, amelyet szeretnünk kell?!
De megálljunk! Talán még nem késő! A lelki fekáliából talán még van kiút. Talán a szakadék magyar-magyar reláción nem olyan mély, mint amilyennek tűnik. Talán a szabadság és a béke angyala ismét csodát tesz, ha előbb nem, Szent Karácsony éjjelén. S a mennyből az angyal fölemelő énekével egybecsendülve meghallgatásra talál ősidők távlatából felhangzó fohászunk: ,,ne bántsa már többé magyar a magyart!”