Akkor volt a legszebb a karácsony, amikor lekuporodtunk a kemencéhez közeli gyékényszőnyegre, és ámulva néztük az asztal alá helyezett betlehemet. Halvány, aranyszínű szalmakosárban feküdt a kisded. A porcelánból készült Szűz Mária és Szent József áhítattal mosolygott rá. Gyűszűnyi ezüst angyalok ló...

A betlehem mellett szakajtókban búza, árpa és kukorica volt. Ez is Isten áldotta ajándék, mely, ha földbe kerül, hallgat az isteni szóra: kikel és cseperedik, majd megnő termésnek -- mindannyiunk örömére.
Kint meg a hópilinkék araszoltak lefelé, a végtelen magasságú karácsonyi éjből, és befödtek úttalan utakat, szúrós cseprentéket és házakat.
Csalafinták ezek a karácsonyi hópilinkék. Különösen a bánáti magyar falvak öreg házait szeretik. Azok közül is azokat, amelyekben már nem lakik senki. Gazdagon beborítják, és a hótakaró lesz a karácsonyi ajándékuk. Belül, a házban, többé már nem hunyatol az ablak, hanem a levegő langyosodik, és a meleg párája szökken az alvó sparheltból, a rongypokrócon pedig bukfencezik egy manó. Egy olyan karácsonyi manó, amely újra életet lehel Isten kegyelméből az árvaságra jutott házakba. És kinyitogatja a szekrényajtókat, kotorász a régi holmik között, majd a fejére billent egy vén kalapot, amely sok évtizeddel ezelőtt még egy vőlegényé volt, azután aranydiókat szór szerteszéjjel a házban. Azok meg gurulnak, játszadoznak, mint kint a karácsonyi hópilinkék.
Mert bölcsen bölcsőringatók ezek a hópilinkék: hisznek a Megváltó megszületésével a bánsági magyarság újjáeszmélésében, amikor áldás, békesség és magasztosság lesz élni az egykori Torontál vármegyében, és bölcsőt ringatni, Petőfit, Adyt éltetni.
Addig meg kergetődzik a milliónyi pilinke, és pörgő keringőjük elfogadhatóvá teszi, sőt melengetővé az életünket. Mert az csak karácsonykor tud pilinkéssé és gyöngéd hófehérré válni.