home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Karácsonyi Kavalkád Zentán
2021.12.20.
LXXVI. évf. 50. szám
Karácsonyi Kavalkád Zentán

Zentán, a gyönyörűen feldíszített főtéren december 19-én, aranyvasárnap délutánján megkezdődött a Karácsonyi Kavalkád elnevezésű rendezvény, mely december 23-áig várja a látogatókat. Az érdeklődők kézművestermékekből és karácsonyi édességekből válogathatnak, forralt bort és sört, mézes pálinkát, kürtőskalácsot kóstolhatnak. A programban emellett különféle koncertek, betlehemes találkozó, lovaskocsikázás is szerepel.

Az első napon jótékonysági futást szervezett a Tiszavirág Kajakklub. Mint hírül adták, több mint 100 000 dinár gyűlt össze a Zentai Közkórház gyermekosztálya és a Reménysugár — a Daganatos Gyermekekért Alapítvány számára. Ez azonban még nem a teljes összeg, hiszen az akció december 21-e éjfélig tart. Az adományokat a Vöröskereszt 325-9500600005323-86 számláján (a 30-2021-6 hivatkozási számmal), illetve a Reménysugár alapítvány 10402805-28017662-00000000 számláján (Fuss, hogy ő is futhasson) fogadják.

Este a negyedik gyertya lángja is fellobbant a város adventi koszorúján. Az eseményhez kapcsolódó műsort, melyben a Petőfi Sándor Általános Iskola szavalói léptek fel Kormányos Katona Gyöngyi tanárnő felkészítésében, a városháza oszlopcsarnokában tartották meg. A főtérre kihelyezett adventi koszorún a negyedik gyertyát Nagy Zsolt vállalkozó, a Silos Tech Kft. tulajdonosa és felesége, Anikó gyújtotta meg.

Az est hátralévő részében a Tisza Menti Fúvószenekar koncertezett a zenepavilonban.

A Karácsonyi Kavalkád további programja:
 

2021. december 20., hétfő

16:00—21:00 Kézműves-kiállítás
17:00 Szélforgók — Móra István Magyar Művelődési Egyesület, Kevi
18:00 Angyali vigaszság — Szenttamási betlehem
18:30 Csalogány énekcsoport, Szenttamás
18:45 Ágota & Endre — akusztikus koncert

 

2021. december 21., kedd

16:00—21:00 Kézműves-kiállítás
17:00 Pimpimpáré — Graca János Színjátszó és Irodalmi Egyesület, Zentagunaras
17:30 Lucázás — Graca János Színjátszó és Irodalmi Egyesület, Zentagunaras
18:00 Betlehemi csillag, Csantavér
19:00 Jingle Jazz — akusztikus koncert

 

2021. december 22., szerda

16:00—21:00 Kézműves-kiállítás
17:00 Törökkanizsai betlehemesek
18:00 Zentai betlehemesek
19:00 Oliver & Kids — akusztikus koncert

 

2021. december 23., csütörtök

16:00—21:00 Kézműves-kiállítás
17:00 Az öröm hirdetői, Péterréve
18:00 Délibáb Magyar Művelődési Egyesület, Zenta
18:45 Ágota & Endre — akusztikus koncert
19:30 St. Longinus tűzforgatók


Fotó: Tiszavirág Kajak Klub

Fényképezte: Tóth Lívia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..