„Az éghajlatváltozás a legsúlyosabb probléma, amivel napjainkban szembe kell néznünk — még a terrorizmusnál is komolyabb fenyegetést jelent” — az idézet David A. Kingtől, a brit kormány tudományos főtanácsadójától származik. Néha ugyan ettől eltérő véleményeket is hallhatunk, de az idei év valóban azt (is) jelzi, hogy a szeszélyes időjárás szó szerint a fennmaradásunkra is kihat.
Már az is sokat számítana, ha tudnánk, hogy miként fog megváltozni a Föld és azon belül a Kárpát-medence éghajlata. Ha nem tudjuk, mi várható, valamint hogy milyen ökológiai, társadalmi és gazdasági hatásokkal járhatnak ezek a változások, akkor semmit sem tehetünk.
A közelmúlt történelme már adott az emberiségnek egy kis ízelítőt abból, hogy a világjárványok, a gazdasági instabilitás és a globális élelmiszerhiány együttesen hogyan hat mindennapjainkra. Most pedig a súlyos aszály következményeivel kell szembenézni. A jó kockázatkezelés nemcsak abból áll, hogy megjósoljuk, mely forgatókönyvek valószínűek, hanem abból is, hogy védekezünk azok ellen, amelyek a legsúlyosabb következményekkel járnának.
Fotók: Puskás Károly
A történelmi tapasztalatok hasznosak lehetnek, de sajnos nem tudhatjuk pontosan, mit hoz a jövő. Tudományos körök szerint is reális esélye van a további felmelegedésnek, de a folyamat hirtelen egy újabb jégkorszakba is átfordulhat. Az egyik legújabb kutatás eredményeire is érdemes odafigyelni. A maja kultúra felemelkedését és bukását vizsgálták, az eredmény pedig tanulságos lehet. Az i. e. 30-tól egészen 2006-ig tartó időszakot felölelő elemzések eredményei során két évezredre visszamenőleg pontosan meghatározták a csapadékmennyiség eloszlását, majd pedig az adatokat összevetették a maja emlékművekre vésett feljegyzésekkel, melyek egyféle történelmi beszámolók, kordokumentumok. Az eredmény szerint a szokatlanul bőséges csapadék az i. u. 450 és 660 közötti időszakban az élelmiszertermelés növekedését és demográfiai robbanást okozott az általuk akkor lakott térségben. A népesség növekedése városok megjelenéséhez vezetett. A klimatikus adatokból azonban a hanyatlás is kiolvasható. A későbbiek ugyanis azt mutatják, hogy 660 után fokozatosan vált egyre szárazabbá az éghajlat. A folyamat lassú volt, mintegy négy évszázadon át tartott, közben a térség időnként súlyos aszályos periódusokat élt át. A pusztító szárazság a mezőgazdasági termelés visszaeséséhez, a városállamok közötti háborúskodáshoz vezetett. A politikai hatalom központjai északabbra, a Yucatán-félszigetre helyeződtek át. Az aszály 1020 és 1100 között volt a legkegyetlenebb. Akkor a maradék népesség is elhagyta a régiót.
Vajon mi is éghajlati katasztrófába sodorjuk önmagunkat? Egy idő után az is elképzelhető, hogy valóban jégkorszakba torkollik a globális felmelegedés? Pusztító viharok és súlyos aszályok várnak ránk?
A klímaváltozás témájában világszerte a leghitelesebb forrásnak számító Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legutóbbi jelentésében a többi közt az áll, hogy ha úgy nézünk szembe a gyorsuló éghajlatváltozással, hogy közben vakok maradunk a legrosszabb forgatókönyvekkel szemben, akkor az a legjobb esetben is naiv kockázatkezelés. A legrosszabb esetben pedig végzetes ostobaság, állítják a jelentés szerzői.
Valóban nem lenne más lehetőség, mint hogy a naivitás vagy az ostobaság közül választhatunk? Sajnos úgy fest, hogy bizonyos értelemben most már csak ez a kérdés.
