
Hajnal hasad címmel rendezték meg az 1848-as megemlékezéseket Magyarkanizsán, az önkormányzat szervezésében. A programsorozat a hagyományokhoz híven koszorúzással kezdődött.
A március 15-ei koszorúzást a magyarkanizsai katolikus temetőben tartották, ahol a kápolna falán lévő emléktáblán tíz helyi magyar forradalmár neve áll.
Fotók: Puskás Károly
Kávai Szabolcs történész Magyarország alaptörvénye két mondatának idézésével kezdte alkalmi beszédét. Ezek a következők voltak: „Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.” „Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.”
Rámutatott, hogy a jelen generációk az összekötő kapocs az 1848-as honvédek, valamint a még meg nem született magyarok között. Hangsúlyozta, a mai társadalmi létünk alapjai 1848 tavaszán jöttek létre, mint például a nemzeti függetlenség. Rámutatott, nem kényelmesedhetünk el, mivel a hatalom múlandó, a küzdelem örök. Az a feladatunk, hogy szabad jövőt teremtsünk utódainknak.
A megemlékezésen koszorúit az önkormányzat, a helyi közösségek, az intézmények és a civil szervezetek, valamint a politikum és a Magyar Nemzeti Tanács képviselői helyezték el az emléktáblánál.
A program a Dobó Tihamér Képtárban folytatódott, ahol Az örökség címmel megnyílt Heiszig Dániel fiatal alkotó kiállítása, majd a Művészetek Háza nagyszínpadán a szabadkai Róna Táncegyüttes produkcióját láthatták az érdeklődők.
Forrás: Magyarkanizsa község sajtószolgálata