Nagykikindán azt mondták mindig, hogy az Egység műkedvelő színjátszója vállveregetésnél többet érdemel, sokkal többet, mert ő az, aki a színpadon csodát teremthet s mindig tökéletes egyetértésben a rendezővel és az előadott mű szerzőjével - A Vajdasági Magyar Színjátszók 10. Találkozóján a dobogóra...
Érdekes, roppant különös, részleteiben meghökkentően aktuális színjátékot emeltek fel a papírszínház porrétege alól a nagykikindai színjátszók, az Egység művészeti bizottsága és színre vitték Max Frisch, német szerző Biedermann és a gyújtogatók című szatirikus vígjátékát. Valóban különös pillanat, amikor egy elfeledett, színpadra ritkán állított mű elkezd élni a dobogón, amikor a múlt árnyainak reinkarnációját látjuk. Volt valami nagyon vonzó a vállalkozásban. Biedermann úr nejét, a nagykikindai színjátszás nagyasszonya, Kanalas Ilonka alakította, aki mindig olyan műben szeretett megszólalni, amelynek szava, üzenete van, ha eltalálja hozzá a hangot, ha jól formálja meg azt az üzenetet, akkor a legmesszebbre hangzik el, a legtöbbekhez hallatszik el.
Pletykák nem keringenek róla. Mikor sok-sok évvel, mintegy huszonöt évvel ezelőtt üstökösként, de még cserfes nagylányként tűnt fel a színpadon, az egész város mesélte, hogy vére egy olyan színésznővel rendelkezik a színjátszó csoport, aki Pucként és Bernarda Albaként, clowként és a drámai szereplőként egyaránt megállja majd a helyét a színpadon. Ő viszi át majd a szerelmet a túlsó partra, Ilonka pingálja majd zöldre a kék eget, telíti meg a tenger sós vizével az útszéli árkokat.
Tőle hallottuk - egyik nyilatkozatában el is mondta -, hogy a színjátszás, a színház tulajdonképpen semmit sem változik. Leporolja időnként a sablonjait, igazgat rajtuk, nem selyembe, hanem műanyagba öltözteti a színésznőket, nem lámpa ég az asztalon, reflektorok ontják a fényt, mindent ott folytatunk, ahol a nagy elődök abbahagytak. Előpattan valahonnan egy Lepár Ferenc vagy egy Szabó Ilonka, egy Kátai Tibor vagy egy Budai József. Csakhogy Kanalas Ilonka nem szívesen ismételgeti önmagát, nem teszik azt a többiek sem. Itt, Nagykikindán is népszínművek bemutatásával kezdték a Nagy Futást, megzenésített vígjátékokkal folytatták, Jovan Sterija Popoviæ-darabokkal, Nušiæ-szatírákkal, de aztán kemény munkával Nagykikindán ,,megfordították a kocsi rúdját', s Ilonka olyan kiváló művekbe szerepelhetett - kiválóan -, mint Lorca Bernarda Alba háza című drámája, amelyben a címszerepet adta neki a rendező, a játszótárs, Leár Ferenc. Meredek sziklafalon tette meg a színésznő az utat a megdicsőülésig.
,,Mert az úgy volt, hogy...' Igen, Kanalas Ilonkának is megvan a meséje a kezdet kezdetéről. A testvére, Mihály 1978-ban becsalogatta az Egység tánccsoportjába, csizmát húzattak a lábára, fejkendőt kapott a fejére, fehér blúzban ropta a táncot. Nem sokáig. Megszületett a gyermeke, s akkor ,,vidéken' rendszerint azt mondják az emberek: egy édesanya ne verje fel a port a színpadon. Csakhogy Sovény Károly, aki évekig az Újvidéki Rádió művészegyüttesét erősítette, megmutatta Ilonkának, hogy bizony lehet iddogálni üres pohárból is, a színpadon fából vaskarikát lehet csinálni: a lelket átnemesíteni akár egy szavalattal, akár egy monológgal arról, hogy ,,az élet szép, tenéked magyarázzam'. Megtanította védencét megkerülni azokat a székeket, amelyek nincsenek a színpadon, s amikor ezt megtanulta, megkapta Ankica szerepét Jovan Sterija Popoviæ Fölfuvalkodott tökfej című vígjátékában. Ez volt Kanalas Ilonka életnek első ,,veszélyes fordulója', ezzel a szereppel esett át a színpadon, szívet és lelket bizsergető gyönyörűségeken.
Miután Sovény Károly elhagyta Nagykikindát, Lepár Ferenc vette védőszárnyai alá a fiatal színjátszót. Hittel, akarnoki hitbuzgalommal, ám mindig szuggesztíven, belső érzéssel játszhatott John Steinbeck Egerek és emberek című színjátékában, Németh László Bodnárnéjában, a Karnyónában. Volt csüggedő, reménykedő, szerencsétlen Amanda, Laura édesanya Tennessee Williams Üvegfigurák című kiváló művében (ezt az előadást Dragan Joviæ rendezte). Mrs. Higgins szerepére Bernard Shaw Pygmalionjában Vajda Tibor szemelte ki, s aztán a címszerep Lorca Bernarda Alba háza című darabjában. Ez volt az ,,előélet'.
Gyakran fordul elő, hogy személyes ismeretség nélkül, csupán a munkájuk által, alapján jellemző képünk alakul ki színésznőkről, színészekről. Kanalas Ilonka vitathatatlanul a színészegyéniségek közé tartozik. Megjelenésekor a vígjátékban azonnal mosolyt csak az arcunkra, örülnek neki és szeretik. Ha drámában mutatkozik be, magunkba szállunk, sorsot vállalunk vele. ,,Boszorkányosan' tud játszani. A gonoszsággal szemben gyanútlansága, a veszélyérzet hiánya őrizte meg pályája során. Ő egy clownba oltott bölcselő. Néha rendíthetetlen optimizmusát a jósága tömöríti, szenteket is megszégyenítő hitét rá akarja kényszeríteni a többiekre. Mindezt persze érdessége mögé bástyázza. Tökéletes fegyverzet ehhez a pályához. Nem csüggedt, amikor a Veled is megtörténhet című Paso-darabban, Heltai Jenő Néma Leventéjében, Ray Cooney Egy ágyban az ellenzékkel, Synge A nyugati világ bajnokában, Weiss Mockinpott urában csak epizódszereplőként léphetett a színpadra. Ilonka így is csodát teremthetett, s mindig tökéletes egyetértésben a rendezővel és az előadott mű szerzőjével. Tavaszidőben a dobogóra szólították. Sokévi munkásságáért a VMMSZ oklevéllel tüntette ki azt a színésznőt, aki mindig azt mondja: ,,A császárok élete a miénk', s most azon van, hogy a szép hagyomány, a mozgalom ne tűnjön el, mint a homokrajz a szélben...