home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
KIES koncert az Akusztikban
MTVA
2020.10.09.
LXXV. évf. 41. szám
KIES koncert az Akusztikban

A 2015-ben alakult rock / punk / grunge zenekar, A Dal 2020-ból is ismert KIES ezúttal az A38 színpadán egy tőle merőben idegen hangzással szólaltatja meg a dalait. A pörgős, életigenlő hangulatot, melyet a zenekar képvisel, ezúttal akusztikus köntösbe bújtatva hallhatják az M2 Petőfi TV nézői.

„Ez egy sokkal csendesebb, intimebb koncert volt, mint bármely KIES koncert. Megélhettünk egy teljesen új hangulatot, amiért hálásak vagyunk. Itt nem repültek a strandlabdák, a piros poharak, nem volt az öltözőben ping-pong bajnokság. Az elején éppen ezért feszültebbek voltunk talán, de ez idővel folyamatosan oldódott – kezdte Szűcs Ádám, a KIES basszusgitárosa. Azt is hozzátette, hogy annak ellenére, hogy nagyon szeretik az akusztikus zenét, még nem érzik magukénak: – Nagyon szeretjük az akusztik koncerteket, a régi MTV live-okat (Nirvana, Alice in Chains, Pearl Jam) rongyosra hallgattuk, de ha választani kell, hogy milyen koncerten játszanánk szívesebben, mi a hangos elektromos verziót mondanánk. Reméljük, olyanok vagyunk, mint a jó bor és idővel megérünk mi is egy nagyzenekaros akusztik koncertre.”

Az Akusztik felvételre készített átdolgozásoknál a srácok ügyeltek arra, hogy a dalok magja megmaradjon, hiszen ahogy ők vallják, a zenéjük ereje az egyszerűségében és a lendületében van. Hétfőn este a fiúkkal színpadra lép a Fish! frontembere, Kovács Krisztián és a Fatal Error billentyűse, Balázs Misi is:

„A választás egyértelmű volt, nem kellet sokat agyalni rajta, hogy kit hívjunk. Az 'Add ki magadból' című dalt már az első lemezen is Kovács Krisztiánnal rögzítettük, így a kérdés csak az volt, hogy ráér-e eljátszani velünk. Ez összejött, pedig előtte nap este 10-kor még a Fish!-el, játszott a tetőteraszon (ezúton is köszi!). Misivel is nagyon jó barátok vagyunk, dolgoztunk már együtt, például a dal műsor akusztik fordulójában, így tudtuk mire számíthatunk. Profi a mentalitása és abszolút érzi, hogy mi mit szeretnénk ha zongoráról van szó” – mesélte Szűcs Ádám.

Ide kattintva hallható egy részlet a KIES akusztikus koncertjéből.

 

 

A KIES Akusztik 2020. október 11-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később október 12-én hétfőn, 22:10-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.

 

 

A fotón az egyik fellépő Kovács Krisztián, a Fish!  énekese  látható a Fish! együttes koncertjén a 23. Fehérvári Zenei Napokon (Fezen) 2019. július 24-én. Fotó: (MTI/Mónus Márton)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..