home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Június 4.: a Nemzeti Összetartozás Napja
Tóth Tibor
2018.06.05.
LXXIII. évf. 22. szám
Június 4.: a Nemzeti Összetartozás Napja

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján, a VMSZ szervezésében a királyhalmi templomkertben tartott megemlékező központi ünnepséget a délvidéki magyar közösség.

A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította ezt a napot a Nemzeti Összetartozás Napjává. Az első vajdasági központi megemlékezést 2012-ben rendezték meg a királyhalmi Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom kertjében, akkor ültették el a nemzet öszetartozását szimbolizáló, nemzet almafáját, mely a közös múltat, a közös gyökereket és a közös jövőt jelképezi.


A szerző felvételei

A Jézus szentséges szíve plébániatemplomban megtartott szentmisét Koncz István helyi plébános celebrálta, a megjelent vendégeket — Pirityiné Szabó Juditot, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetőjét, dr. Pintér Attilát, Magyarország belgrádi nagykövetét, dr. Babity János szabadkai főkonzult, dr. Menyhárt Attila vezető konzult, Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét és Hajnal Jenőt, az MNT elnökét — pedig Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség elnöke köszöntötte.

Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség tanácselnöke Reményik Sándor: Mohács után című versének egyik versszakával kezdte köszöntöjét, majd kiemelte, hogy az elmúlt száz esztendőre emlékezünk, az első világégés befejezésére, mely meghatározta további életünket.

— Ne kérdezze tőlünk senki, hogy mit éltünk át az elmúlt száz esztendőben, főleg a szerencsésebb csillagzat alatt születettek ne kérdezzenek semmit! Úgysem értenék meg a választ, ahogy szokszor magunk sem értjük. Mint, ahogy azt sem, hogy még mindig vagyunk, létezünk. Már 1791-ben leírták, hogy a magyar nyelv két évszázad múlva már csak a lexikonokban lesz fellelhető, mi pedig menthetetlenül beolvadunk a német és szláv tengerbe, hisz ez a logikus és a természetes. Az emberi logikának ellentmondva itt vagyunk, édes anyanyelvünkön beszélünk, nemcsak az anyaországban, a csonka Magyarországon, nemcsak a tömbben, hanem szórványvidékeinken is. Nemzeti összetartozásunk emléknapján sem lehet derűs és ünnepi a hangulatunk, hiszen 98 évvel ezelőtt, a szégyenletes trianoni diktátum értelmében a Magyar Királyság  területének mintegy kétharmadát csatolták el, az elcsatolt területekkel pedig 3,2 millió magyar lélek, köztül félmillió délvidéki magyar került idegen és ellenséges kézre. Június 4-e közeledtével zúg a fejem, szédülök, émelyeg a gyomrom, néha elakad a lélegzetem. mennyi igazságtalanság, mocsok, megalázás, nagyhatalmi gyűlölet, dölyf és kíméletlenség, mennyi utódállami hazugság és mohóság, mennyi magyar zavarodottság és tehetetlenség. Hogyan lehetett mindezt elviselni és túlélni? De jó is volna, a trianoni gyalázat elkövetőinek Brüsszelben székelő mostani letéteményeseit, a magyar nemzetet nyomorgató üresfejű bürokratákat szembesíteni mindezzel a gyalázattal, hátha feltámadna mély sírgödörben nyugvó lelkiismeretük – mondta Dudás.

A trianon okozta tragédiába a magyarság nem pusztult bele, hanem az összekapaszkodás által süllyedő nemzetből emelkedő nemzetté vált.

— Erről az összekapaszkodásról és közös emelkedésről kell a hat évvel ezelőtt elültetett almafánk közelében beszélnünk, mely nemcsak vigasztal bennünket, hanem fogódzót kínál a megmaradáshoz, és a további közös emelkedéshez. Ebben az órában erről beszélnek szerte a Kárpát-medencében, mindenhol, ahol a nemzeti egységet jelképező szakrális gyümölcsfákat elültették az elmúlt években. A nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság a legnagyobb történelmi tragédia után, mindannyiunk létét fenyegető újkori népvándorlás közepette, is képes a megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok közös megoldására. A hátrányból előny kovácsolásának titkát megfejtették és a megmaradás, a szülőföldön való boldogulás alapelvévé tették a vajdasági magyarok választott, nem pedig önjelölt vezetőik. Anyaországunk újabb négy évre bizalmat kapott nemzeti kormányának hathatós támogatásával, valamint saját erőnknek és tehetségünknek köszönhetően, a szűkös szerbiai körülmények és az állandó fogyatkozás, elvándorlás ellenére olyan eredményeket értünk el közösségünk megtartása és felemelése terén, amiről elismerően szólnak a Kárpát-medence minden régiójában. Hol vannak már a közös építkezésünkbe, összetartozásunkba önös és ki tudja milyen érdekből éket verők? Rájuk már senki sem emlékszik. Választások közeledtével visszatérnek majd, hiszen csak a hatalom megszerzésének lehetősége érdekli őket. Mi pedig, akik a Nemzeti összetartozás napján összegyűltünk a királyhalmi templomkertben, erősen hiszünk benne, hogy a trianoni tragédia és az azóta nyakunkba szakadt számtalan nehézség ellenére sem kilátástalan a helyzetünk. Nem lehet kilátástalan a helyzete annak, aki istenverte kisebbségi helyzetéből sorsot, a tengésből küldetést tudott kovácsolni – mondta Dudás.

A megemlékezés a királyhalmi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és az azonos nevet viselő általános iskola közös alkalmi műsorával zárult.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..