Magyarország legnagyobb médiavállalata meghosszabbított határidővel, július 31-ig várja a jelentkezéseket ingyenes tehetséggondozó programjába. A közmédia páratlan karrierlehetőséget kínál a televíziós és rádiós szakma iránt érdeklődők számára egy világszinten is kiemelkedő technikai feltételeket biztosító környezetben. A fiatalok mentor támogatásával, gyakorlatorientált formában ismerkedhetnek meg a szerkesztő-riporteri feladatokkal a műsorgyártás területén, valamint – egyedülálló módon – egyéni beszédtechnikai képzést kaphatnak.
Ezúttal is megnyitja kapuit a média iránt érdeklődő, minimum érettségivel rendelkező vagy akár jelenleg is ezen a területen felsőfokú tanulmányokat folytató, illetve friss diplomás fiatalok előtt a közmédia. Az ingyenes tehetséggondozó program hosszú távú célja az utánpótlás kinevelése tartalmi és produkciós területre. A programban a résztvevők kompetenciafejlesztését személyes mentor iránymutatása, valamint egyéni beszédképzés is biztosítja. A mentoráltak a televíziós és a rádiós szakma alapját jelentő szerkesztő-riporteri tevékenységgel ismerkedhetnek meg a műsorgyártás területén, miközben a szakma legjobbjaitól tanulhatnak.
A tehetséggondozó program az elméleti ismeretek átadása mellett a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektet: a mentoráltak közvetlenül vehetnek részt a munkafolyamatokban, hogy a végére átfogó képet kapjanak a rádiós és televíziós műsorgyártás menetéről, és akár önállóan is megállják helyüket szerkesztői vagy riporteri feladatkörben.
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozási Programja azokat az érettségi után álló fiatalokat keresi, akik életpályájukat egy professzionális médiaszakmai szervezetnél képzelik el. Meghosszabbított jelentkezési határidő: július 31., bővebb információ a media-akademia.hu oldalon található. A program szeptember 5-én kezdődik, lezárultával pedig a legeredményesebb résztvevőknek a közmédia állás- és karrierlehetőséget kínálhat.