Tompa Mihály 1817. szeptember 28-án született Rimaszombatban. Petőfi Sándor és Arany János kor- és sorstársa, illetve barátja volt, aki kedveltségét az általános emberi érzések sajátos kifejezésével és a magyar népszellem rajzával alapítá meg. Költőnk teljes szellemi kibontakozása a ’48-as forradalom és szabadságharc leverését követő önkényuralom éveiben történt.

Ekkor írta hazafias allegóriáit, melyekben a maga képekben gondolkozó, szimbolizáló, szemléletes módja szerint szólt a nemzethez, kifejezve gyászát, erőt, bizalmat, reményt csepegtetve lelkébe. Ezen burkolt jelentésű költemények — leginkább kéziratban — országszerte elterjedtek (A gólyához; A madár, fiaihoz), s amíg a hatalom emberei kevésbé köthettek beléjük, az igaz magyar szív megérezte mondanivalójukat.

1852-ben Kelemérről Hanvára hívták meg, s családjára való tekintettel elfoglalta ezt az állást. Itt maradt aztán haláláig, hiába kínálták meg a legnépesebb és leggazdagabb alföldi református egyházközségek lelkészi állásával. Szülővármegyéje megszokott vidékén élte le életét, nem fényes sorsban, de függetlenül, és a természetnek ama változatosabb képei közt, amelyekhez annyira vonzódott.

Síremlékén az alábbi felirat olvasható: „A megdicsöült emlékére Gömör megyei tisztelői. Természet! ki ezer képben tükrözte halálod, s új életre hogyan kelsz ha üdül a tavasz. Most öleden nyugszik maga egy burkolt szomoru kép. Várva nagy értelmét bús tele titkainak: lágyan öleld hű dalnokodat s ti szeretti virágok üljetek ágya köre-mondani méla regét.”

Tompa Mihály emlékezetét mind a rimaszombatiak, mind a hanvaiak ragaszkodással elegy tisztelettel őrzik. Fotóink 2010. szeptember 17-én és 18-án készültek.