Ezen a napon nursiai Szent Benedek apátra, a bencés rend alapítójára, Európa fővédőszentjére emlékezünk.
Kecskemét — 2023. február 17.
Benedek a Szabin-hegyek között fekvő umbriai kisvárosban, Nursiában született az V. század második felében. Rómában nevelkedett és tanult, ám tanulmányai befejezése előtt, elrettenve az ottani erkölcstelen élettől, visszavonult. Az imádság embere volt. Háromévi magánya után a környék lakosai tömegesen keresték föl lelki ügyeikkel, számos tanítványa lett. Később — a hagyomány szerint 529-ben — Monte Cassino hegyén telepedett le végleg, és megalapította ma is híres kolostorát. Itt írta meg a közösségben élő szerzetesek szabálykönyvét, a Regulát, a szerzetes atyák tanításának és saját élettapasztalatainak felhasználásával. A keresztény Nyugat számára a benedeki Regulát követő szerzetesek, a bencések teremtették meg a szerzetességet. Szent Benedek fiainak jelentős szerepe volt Európa megtérítésében és kultúrájának kialakításában. Benedek 547. március 21-én halt meg. III. Honorius pápa avatta szentté 1220-ban. Mérgezések, tűzvész, varázslás, láz, vese-, fog- és epebetegségek ellen könyörögtek hozzá, emellett a haldoklók, iskolás gyermekek, bányászok, barlangkutatók, rézmetszők patrónusa.
Szent VI. Pál pápa 1964. október 24-én Európa fővédőszentjévé nyilvánította. Ünnepét a nagyböjtből kiemelve július 11-ére tették át. (Külső hivatkozás: magyarkurir.hu)
Fényképezte: Martinek Imre