
Négynapos (május 31-e és június 3-a között) vendégszereplésre érkezett a Vajdaságba a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének három tagú küldöttsége.

A pécsi egyetem lényegében fennállásának 650. jubileumi évfordulóját ünnepelve indított komoly- és kamarazenei koncertsorozatot, amely projektumhoz a Délvidék néhány magyarlakta települését is felzárkóztatták. Mint ismeretes, a nyitóalkalomra ez év március derekán került sor Kopácson, amely helyszínt Haraszti, Rétfalu, majd Eszék követte. A vajdasági orgonakoncertek első állomásai a bácskossuthfalvi református, illetve a tóthfalui katolikus templom voltak. Pénteken este a vendégek a torontálvásárhelyi református templomban mutatkoztak be. A szombati zárónap délelőttjén a pécsi vendégek a hertelendyfalvi református gyülekezetet keresték fel küldetésük során. Orgonán Kovács Szilárd, a PTE Művészeti Karának orgonatanára, valamint növendéke, Olasz Balázs játszott. Énekhangjával Kuti Ágnes énekművész ( szoprán ) szolgált.
A cél az volt, hogy a zenekedvelőket olyan rendkívüli produkciókkal ismertessék meg, melyre ezen a vidéken csak ritkán nyílik lehetőség. A projektum koordinálását a pécsi székhelyű Kosztolányi Dezső Céltársulás ( KDC ) vállalta magára.
A torontálvásárhelyi helyszínen készült beszélgetésünket lapunk június 14-i számában olvashatják. Addigis meséljenek a fotók.
Írta és fényképezte: Martinek Imre