Tízévnyi, Oromon töltött nyár. Vagy legalábbis nyárszelet. Az idén jubilált Vajdaság egyik kedvenc fesztiválja. Mosolygós és poros arcok, mezítlábas fesztiválozók, kicsik és nagyok szállták meg az oromi öreg malom környékét augusztus 8-a és 10-e között, hiszen az idén ünnepelte tizedik születésnapját a Malomfesztivál.
A szárazság miatt egy picit kezd az egész olyanná alakulni, mint egy sivatag. Mintha a sivatag közepén lenne egy óriási, régi malom, mellette egy medencével, körülötte a látogatókkal, nappali kulturális programokkal és esténként tábortűzzel meg jobbnál jobb koncertekkel. Jó, ha jön egy kis szél, hiszen a 40 fokot nehéz kibírni, de ilyenkor nem árt takarni a poharunkat, hogy ne menjen tele a kavargó porral. Szerencsére a helyi önkéntes tűzoltók random locsolással enyhítették a meleget. A koncertekhez sem kellett füstgép, a legnagyobb bulikat a táncoló talpak által felkavart por homályosította el. A fesztivált — ahogyan az már hagyomány — az építő- és szépítőtábor előzte meg. Ez az az időszak, amikor önkéntesek előkészítik a terepet a fesztiválra, szabnak-varrnak, festenek, a markos fiúk pedig végzik a fizikailag megterhelőbb munkát, a fűnyírástól a szalmabálák széthordásáig, rendbe hozzák mindazt, ami az egy év alatt esetleg egy picit leamortizálódott. Sokat hangsúlyozzuk, önkéntesek nélkül nem lenne Malomfesztivál.
![]()
Fotók: Skullcheez
S ez még mindig nem minden, hiszen a fesztivál előtti időszakba csatlakoznak be az alkotótáborosok is. Az idén filozófia-, színészet-, szitaworkshop-, zene- és fotótáborba jelentkezhettek az érdeklődők. A záróesteket a fesztivál nulladik napján tartották meg, és mindegyik nagy sikernek örvendett.
A fesztiválokon azt szeretem legjobban, ha nem ismerem elsőre az összes fellépőt, ez ugyanis lehetőséget ad arra, hogy új kedvenceket szerezzek magamnak. Az egyik ilyen élmény akkor történt, amikor a sörsátorban falatoztam, és meghallottam valami nagyon érzékeny muzsikát. Egy gitárt énekkel. Először azt hittem, rádióból szól, mire kiderült, nem, ez már hangbeállás, az Akácos színpadán a szegedi dalszerző, előadó, August Clown lépett színpadra. Közelebb mentem, és nem is mozdultam el onnan. Tökéletesen passzolt a lusta, forró délutánhoz ez a kicsit rekedtes énekhang s a zene is, melyről eszembe jutottak Damien Rice régebbi dalai, hangulatukban mindenképp hasonlítanak. Talán ez volt az idei fesztivál egyik legszebb zenei élménye. Ültem, és kikapcsolt körülöttem a zsivaj, de valahogy mások is megérezték ezt az elhalkulást, hiszen azok közül, akik ott ültek körülöttem, volt, aki összebújva hallgatta a párjával, olyan is akadt, aki ebédjével idetelepedett, vagy függőágyban pihente ki az előző napot. És hallgatta csendben August Clown zenéjét.
![]()
Az Analóg Balaton koncertjét is nagyon vártam már, élőben még nem volt alkalmam meghallgatni az együttest, s jól éreztem, hogy ez bizony jó lesz, mert az volt. Egy ideje azt vallom, a zenét közelről kell hallgatni, közel kell menni a zenészekhez, egészen más élmény, mintha az utolsó sorból hallgatnánk, ahol minden elvonja a figyelmünket, nem is látunk el a színpadig, nem hat úgy, mint közelről. Az Analóg Balaton zenéje nem éppen happy, szövegei sem feltétlenül arról szólnak, hogy rózsaszín lepkék röpködnek a fejünk felett, inkább például arról, hogy „az a szomorú jobb volt egyedül”. Mégis, a viszonylag negatív dalszöveg alatti beat táncra csábító, visz magával, olyan, mintha a gyomromból szólna a hangfal. Puha basszus, tompítja, amit kell.
![]()
A gyerekprogramok iránt is óriási volt az érdeklődés, hiszen nagyon sokan érkeztek ki családostul a fesztiválra. A nagy kedvenc az idén is a Cirkoneo volt a programjaival, ment a cirkuszolás ezerrel. Szögi István harsonás gyerekprogramja pedig szintén elég látványosra sikerült, közösen fújt vagy ötven gyerek és felnőtt Pista vezényletére sok-sok harsonát, így már a látvány maga köré gyűjtötte a tömeget.
![]()
Egy újabb felfedezés számomra a szentesi Hakumba együttes volt, több mint tíz fiatal zenész tekintélyes fúvósszekcióval, balkáni és latin ritmusok egy kis jazzel fűszerezve. Akkora sikerük volt, hogy még maguknak a zenekartagoknak az arcán is meglepettséget lehetett látni. Ugrálva táncolásra vágyóknak ajánlom, hogy kövessék be a Hakumbát.
![]()
Az idei fesztiválon volt a legszínesebb, leggazdagabb a nappali programok listája. Lehetett jógázni, meditálni, különféle kézműves-foglalkozásokon részt venni, voltak könyvbemutatók, közéleti beszélgetések, színházi előadások, és sorolhatnánk. Mivel a fesztiválozókat a nap valószínűleg már nagyon korán kiűzte sátrukból, tudtak választani a kínálatból, hogy az árnyékban és a medence partján hűsölés mellett melyik programon vegyenek részt.
A Bitang színpad leginkább várt fellépői a Bëlga és a Stereo MC’s voltak, mindkét koncerten óriási tömeg tombolt, és énekelte együtt a dalokat az előadókkal. A legerősebb nap természetesen a szombat volt, amikor a Bëlga lépett színpadra, mely zenekart a Tudósok és a Profesor Čonta i Patka követte. Több ezer ember táncolt együtt, és üvöltötte az oromi éjszakába a Nemzeti hip-hop rapet. A Stereo MC’s pedig sokunkat repített vissza fiatalkorunkba, amikor is zenéjére tomboltunk egy-egy házibuliban.
![]()
A mosolygós arcokat elnézve megállapíthatom, hogy az idei, jubiláris Malomfesztiválnak is sikerült megugrania a lécet, szervezőként pedig remélem, hogy még sok-sok évig építhetjük a malmos közösséget. Többen kérdezték tőlem, miért van az, hogy ilyen jó hangulat uralkodik a fesztiválon, s erre az egyetlen válaszom az lehet, hogy a közönsége miatt. Mert jó emberek látogatják, akik szeretik a minőségi szórakozást, akik nyitottak és korlátoktól mentesek. És valahol ez a mi célunk is mindezzel. Legyen még sokáig Malomfesztivál!