A szárazság miatt egy picit kezd az egész olyanná alakulni, mint egy sivatag. Mintha a sivatag közepén lenne egy óriási, régi malom, mellette egy medencével, körülötte a látogatókkal, nappali kulturális programokkal és esténként tábortűzzel meg jobbnál jobb koncertekkel. Jó, ha jön egy kis szél, hiszen a 40 fokot nehéz kibírni, de ilyenkor nem árt takarni a poharunkat, hogy ne menjen tele a kavargó porral. Szerencsére a helyi önkéntes tűzoltók random locsolással enyhítették a meleget. A koncertekhez sem kellett füstgép, a legnagyobb bulikat a táncoló talpak által felkavart por homályosította el. A fesztivált — ahogyan az már hagyomány — az építő- és szépítőtábor előzte meg. Ez az az időszak, amikor önkéntesek előkészítik a terepet a fesztiválra, szabnak-varrnak, festenek, a markos fiúk pedig végzik a fizikailag megterhelőbb munkát, a fűnyírástól a szalmabálák széthordásáig, rendbe hozzák mindazt, ami az egy év alatt esetleg egy picit leamortizálódott. Sokat hangsúlyozzuk, önkéntesek nélkül nem lenne Malomfesztivál.

Fotók: Skullcheez

S ez még mindig nem minden, hiszen a fesztivál előtti időszakba csatlakoznak be az alkotótáborosok is. Az idén filozófia-, színészet-, szitaworkshop-, zene- és fotótáborba jelentkezhettek az érdeklődők. A záróesteket a fesztivál nulladik napján tartották meg, és mindegyik nagy sikernek örvendett.

A fesztiválokon azt szeretem legjobban, ha nem ismerem elsőre az összes fellépőt, ez ugyanis lehetőséget ad arra, hogy új kedvenceket szerezzek magamnak. Az egyik ilyen élmény akkor történt, amikor a sörsátorban falatoztam, és meghallottam valami nagyon érzékeny muzsikát. Egy gitárt énekkel. Először azt hittem, rádióból szól, mire kiderült, nem, ez már hangbeállás, az Akácos színpadán a szegedi dalszerző, előadó, August Clown lépett színpadra. Közelebb mentem, és nem is mozdultam el onnan. Tökéletesen passzolt a lusta, forró délutánhoz ez a kicsit rekedtes énekhang s a zene is, melyről eszembe jutottak Damien Rice régebbi dalai, hangulatukban mindenképp hasonlítanak. Talán ez volt az idei fesztivál egyik legszebb zenei élménye. Ültem, és kikapcsolt körülöttem a zsivaj, de valahogy mások is megérezték ezt az elhalkulást, hiszen azok közül, akik ott ültek körülöttem, volt, aki összebújva hallgatta a párjával, olyan is akadt, aki ebédjével idetelepedett, vagy függőágyban pihente ki az előző napot. És hallgatta csendben August Clown zenéjét.

Az Analóg Balaton koncertjét is nagyon vártam már, élőben még nem volt alkalmam meghallgatni az együttest, s jól éreztem, hogy ez bizony jó lesz, mert az volt. Egy ideje azt vallom, a zenét közelről kell hallgatni, közel kell menni a zenészekhez, egészen más élmény, mintha az utolsó sorból hallgatnánk, ahol minden elvonja a figyelmünket, nem is látunk el a színpadig, nem hat úgy, mint közelről. Az Analóg Balaton zenéje nem éppen happy, szövegei sem feltétlenül arról szólnak, hogy rózsaszín lepkék röpködnek a fejünk felett, inkább például arról, hogy „az a szomorú jobb volt egyedül”. Mégis, a viszonylag negatív dalszöveg alatti beat táncra csábító, visz magával, olyan, mintha a gyomromból szólna a hangfal. Puha basszus, tompítja, amit kell. 

A gyerekprogramok iránt is óriási volt az érdeklődés, hiszen nagyon sokan érkeztek ki családostul a fesztiválra. A nagy kedvenc az idén is a Cirkoneo volt a programjaival, ment a cirkuszolás ezerrel. Szögi István harsonás gyerekprogramja pedig szintén elég látványosra sikerült, közösen fújt vagy ötven gyerek és felnőtt Pista vezényletére sok-sok harsonát, így már a látvány maga köré gyűjtötte a tömeget.

Egy újabb felfedezés számomra a szentesi Hakumba együttes volt, több mint tíz fiatal zenész tekintélyes fúvósszekcióval, balkáni és latin ritmusok egy kis jazzel fűszerezve. Akkora sikerük volt, hogy még maguknak a zenekartagoknak az arcán is meglepettséget lehetett látni. Ugrálva táncolásra vágyóknak ajánlom, hogy kövessék be a Hakumbát.

Az idei fesztiválon volt a legszínesebb, leggazdagabb a nappali programok listája. Lehetett jógázni, meditálni, különféle kézműves-foglalkozásokon részt venni, voltak könyvbemutatók, közéleti beszélgetések, színházi előadások, és sorolhatnánk. Mivel a fesztiválozókat a nap valószínűleg már nagyon korán kiűzte sátrukból, tudtak választani a kínálatból, hogy az árnyékban és a medence partján hűsölés mellett melyik programon vegyenek részt.

A Bitang színpad leginkább várt fellépői a Bëlga és a Stereo MC’s voltak, mindkét koncerten óriási tömeg tombolt, és énekelte együtt a dalokat az előadókkal. A legerősebb nap természetesen a szombat volt, amikor a Bëlga lépett színpadra, mely zenekart a Tudósok és a Profesor Čonta i Patka követte. Több ezer ember táncolt együtt, és üvöltötte az oromi éjszakába a Nemzeti hip-hop rapet. A Stereo MC’s pedig sokunkat repített vissza fiatalkorunkba, amikor is zenéjére tomboltunk egy-egy házibuliban.

A mosolygós arcokat elnézve megállapíthatom, hogy az idei, jubiláris Malomfesztiválnak is sikerült megugrania a lécet, szervezőként pedig remélem, hogy még sok-sok évig építhetjük a malmos közösséget. Többen kérdezték tőlem, miért van az, hogy ilyen jó hangulat uralkodik a fesztiválon, s erre az egyetlen válaszom az lehet, hogy a közönsége miatt. Mert jó emberek látogatják, akik szeretik a minőségi szórakozást, akik nyitottak és korlátoktól mentesek. És valahol ez a mi célunk is mindezzel. Legyen még sokáig Malomfesztivál!