,,Püspöknek maga az elnevezése köti a lelkére, melyek a te teendőid, hogy méltó légy e méltósághoz és szolgálathoz, és téged a Krisztushivők ne tartsanak közönségesen egynek az emberek közül, hanem olyan követendő férfiúnak, akit a kristálytiszta tanítás elöljárójaként és a feddhetetlen erkölcs példájaként Isten felé, biztonságosan megélhetnek" - áll a abban a pápai levélben, amelyet HUZSVÁR László nagybecskereki székes püspökké való kinevezésekor a szentatyától, II. János Páltól kapott. Az egykor Szent Gellért püspök által vezetett Csanádi egyházmegyétől elcsatolt bánáti részek főpásztora tizenhét évi tevékenységével is bizonyította, hogy személyében olyan követendő férfiút kapott a Szent István alapította egyházmegye elszakított része, aki kristálytiszta tanításával, feddhetetlen erkölcsével nemcsak a kormányzása alatt álló terület, hanem az egész Délvidék Krisztus-hívőinek számára lehet követendő példa. Munkásságáért, a délvidéki magyarság hitbéli erősítéséért az Aracs Társadalmi Szervezet az idén Aracs-díjba részesítette.
* Püspök atya, miként összegezné a lelkipásztori szolgálatban eltelt negyvennyolc évet?
- Talán nem tartják az olvasók közhelynek, ha azt mondom, amit mindenki mond, hogy a csaknem fél évszázad annyi, mint egy pillanat. Az ember úgy érzi, mindennap valamilyen küldetést valósít meg. Miközben arra törekszik, hogy a maga küldetéséhez hűséges legyen, nem veszi észre, hogy az a rövid pillanat, amelyet emberi életnek hívunk, már kialvóban van. Amikor az ember hetvenötödik életévébe ér, akkor már tudja: készülnie kell a nagy útra. Istennek a kegyelmére bízom magam a Bácska- és Bánság-szerte végzett papi működésem megítélésében. Szívem mélyén állandóan igyekeztem kifejezni, hogy a nép, az én népem, melyet a bánsági térségben rám bízott a Jóisten, amely oly árva, amely oly szörnyűséges gyorsasággal morzsolódik, elvárja tőlem, hogy érdekében serénykedjem. Szomorú fintora az életnek, hogy mindig úgy érezzük - és ez jó is így -, hogy sokkal többet is tehettünk volna, mint amennyit tettünk.
* Papi szolgálatot mind a szórványban, mind a tömbben élő magyar hívek között végzett. Lelkipásztori munkáját miként befolyásolta az eltérő körülmények között élő közösség?
- A lelkipásztori törekvés csak akkor lehet termékeny, ha jajongás helyett a kedves hívek szeme elé tárjuk a reményt. Hiszen van Krisztusunk, van isteni kegyelem, van hűséges Isten, aki hűtlenségünk ellenére is mindig hűséges hozzánk. Hagyatkozzunk rá, és bízzunk, mert a bizalom épít, a bizalom folyamatosan ösztönző erő. Az Istenbe vetett bizalomból pedig valamiképpen merítsünk erőt önmagunk iránti bizalomra is, hogy azt, amire Isten hívott minket, el tudjuk végezni. Ezt a bizalmat akarom minden katolikus hívőnek, de minden jóakaratú embernek is szerte a Bánságban újból és újból a tenyerére helyezni, hogy lássák, tudják: csak akkor lehet valaki keresztény, akkor lehet magyar, akkor lehet testvére mindenkinek - beszéljen bármilyen nyelven is -, ha a remény tölti be életét.
* A szórványmagyarság miként kapcsolódik a tömbmagyarsághoz? Miként táplálja azt, illetve a tömbmagyarságnak hogyan kell tekintenie a szórványban élőkre?
- Oda kell figyelni a szórványmagyarság problémáira, mert éber figyelemmel észrevehető, hogy az, ami ma a szórványmagyarság soraiban pusztít, húsz, vagy harminc év múlva a tömbmagyarságot is utolérheti. Észre kell venni azokat a fájó jeleket, amelyekből kiolvashatjuk, hogy akkor is kell küzdeni a megmaradásért, ha szomszédjaink egyelőre még magyarul beszélnek. Tudatosítani kell magunkban, hogy nekünk értékben kell gondolkodnunk. Ez pedig akkor lehetséges, ha felfedezzük, mit jelent a magyar művelődés elsősorban önmagunk, aztán Európa és a világ számára. Értékünk pedig bőségesen van. Úgy szoktam mondani, hogy nem vagyunk rongy nép, nem vagyunk üresfejű nép, nem vagyunk koldus nép. Az Úristen nekünk - paposan szólva - rengeteg karizmát, képességet adott, ami az évtizedek, évszázadok során kamatozott. Gondoljunk csak nemzetünk nagyjaira, az életünk minden területén megnyilvánuló gyönyörű szép lelkiségű társainkra, akik látták, hogy mennyi mindent kell tenniük azért a gondolatért, amit Szabó Dezső oly pontosan fogalmazott meg, azazhogy minden magyar felelős minden magyarért. Ezt a felelősségérzetet tudatosítani kell, mert aki azt elhanyagolja, az a jövőnknek fordít hátat.
* A hétvégén, szeptember 24-én a bánsági egyházmegye fennállásának 975. évfordulóját ünnepli.
- Mint minden jubiláris jellegű ünnepségnek, ennek is az a rendeltetése, hogy acélosítson. Azért hívjuk össze székesegyházunkba híveinket - és jönnek is Isten segítségével, leszünk sok százan, ezren fölül is -, hogy azokat az értékeket, amelyeket örököltünk az egykor hatalmas kiterjedésű csanádi egyházmegyétől, a trianoni határok szétszabdaló és csonkító ereje ellenére tovább őrizzünk. Tudnunk kell, ha különszakított is bennünket a történelem tragédiája a régi egyházmegye darabjai, Temesvár, Szeged, Nagybecskerek összetartozik. Ennek az összetartozásnak tudata tesz képessé bennünket arra, hogy megőrizzük értékeinket. Elsősorban a keresztény magyar családokat. Azt a tudatot kell tehát acélosítanunk, hogy keresztény családi fény nélkül sötét éjszakában vergődnénk. Csak akkor tudunk egyházmegyeként létezni a jövőben is, ha a keresztény családi élet erkölcsiségét tudjuk értékként felmutatni híveinknek. A szülői felelősségtudat, a gyermekvállalás, az Isten teremtette család nélkül üres lenne az életünk. A családi élet erkölcsisége és fennköltsége adja ugyanis a jövőnk alapját, amelyben a férj és feleség a házasságot értéknek tekinti, és nem adásvételi szerződésnek.
Horgoson született 1931. II. 21-én. Szabadkán szentelték pappá 1957. VI. 29-én. Szolgálati helyek: Szelencsán lelkész (1957), Bácstopolyán lelkész (1957-1958), püspöki titkár és a Társas Bíróság tagja (1958-1959), egyben lelkész Szabadkán (1958-1961), ugyanakkor vikárius Kelebián (1958-1959). Plébániai kormányzó Verbászon (1961-1970), plébános Újvidék III-ban (1970-1974), plébános Újvidék I-ben (1974-1988). Az újvidéki kerület esperese (1974-1988). A Hitélet folyóirat elindítója majd főszerkesztője (1963-1989). A Katolikus Kincses Kalendárium szerkesztője (1969-1984). Püspöki tanácsnok és különböző püspökségi bizottságok tagja (1975-1988). Őszentsége tiszteletbeli prelátusa 1978-tól.
1988. I. 7-én Nagybecskerekre kapott püspöki kinevezést. 1988. II. 14-én püspökké szentelték.
Msgr. Huzsvár László megköszöni az elismerést (Szabó Attila felvétele)