home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Jövőbe mutató együttműködés
Tóth Lívia
2020.03.18.
LXXV. évf. 11. szám
Jövőbe mutató együttműködés

A zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark két éven át tartó, Élő archívumok — A közös kulturális örökség ereklyéi elnevezésű programja az Interreg-IPA CBC Magyarország—Szerbia-projektum keretében valósult meg. Az eseménysorozat a zentai városháza dísztermében zárókonferenciával és az eredmények összefoglalásával fejeződött be.

A két intézmény közötti együttműködés könyvek kiadásában, vándorkiállításban, interaktív weboldal és adatbázis létrehozásában, gyermek- és ifjúsági táborok életre hívásában, helytörténeti pályázat kiírásában, régi mezőgazdasági gépek helyreállításában nyilvánult meg. A szakemberek egyik célja az volt, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljenek a dél-alföldi régiónak azok az ipari és agrártörténeti értékei, amelyekre eddig nem irányult kellő figyelem.

— 2018 elején kettős céllal fogtunk hozzá a projektum megvalósításához: egyrészt az átfogó levéltári kutatás végére létre akartunk hozni egy adatbázist, mely a XIX. század végén és a XX. század elején a Tisza mentén létező cégek adatait tartalmazza Adától Hódmezővásárhelyig, másrészt azt kívántuk ellesni a partnerünktől, miként lehet a tudományos munkából olyan idegenforgalmi tartalmat kialakítani, amely a szélesebb nyilvánosság számára is vonzó. A projektum honlapján, illetve a levéltár internetes felületén is elérhető lesz a lista a csaknem 2000 korabeli cég adataival, emellett kiadtunk négy kötetet, könyvbemutatókat, konferenciákat, nyári táborokat szerveztünk, valamint bepillanthattunk Magyarország egyik leglátogatottabb közgyűjteményének a működésébe — összegezte az elmúlt időszak történéseit Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója.


Kertész Péter szól az egybegyűltekhez (a szerző felvételei)

Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója kifejtette, a projektum során egy olyan turisztikai látványosság is létrejött, amely azokat az embereket is megérinti, akik az agrárium iránt érdeklődnek, vagy maguk is egy-egy agrárközösség tagjai.

— Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban már korábban létezett egy gyűjtemény a XIX. század végén, illetve a XX. század elején használt gépekből és mezőgazdasági eszközökből, de sajnos nem kapott megfelelő épületet, ezért darabjai a 2000-es években raktárba kerültek. A programnak köszönhetően ezeket újra kiállíthattuk egy megfelelő helyen, melynek a megtervezése sem volt kis munka, hiszen úgy kellett megvalósulnia, hogy beilleszthető legyen a környezetbe — hallottuk az igazgató úrtól, aki leszögezte: a projektumnak köszönhetően nemcsak egy egyszerű múzeumi kiállítás és levéltári kutatás született, hanem egy olyan együttműködés és együtt gondolkodás is, amely a jövőbe mutat. Éppen ezért a folytatására már be is adtak egy újabb közös pályázatot.

Pópity Dániel, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze és történésze Régészeti feltárás az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, Máté Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark építészmérnöke pedig Épülettervezés és a gépszín építése címmel tartott előadást. Mivel dr. Szabó József, a gödöllői Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum muzeológusa, kiállításrendezője nem volt jelen, A mezőgazdasági gépek restaurálása és kiállítása című összefoglalóját Gál László, Kertész Péter és Máté Tamás ismertette. A Szegeden és Szabadkán folytatott levéltári kutatásról Molnár Tibor főlevéltáros beszélt, a projektum honlapját és a kutatás eredményeként létrejött cégadatbázist Szűgyi Ferenc levéltáros mutatta be, aki beszélt a nyílt napról, a helytörténeti pályázatról, valamint az ifjúsági és gyerektáborról is. 

A díszterem előtti kerengőben megnyílt az Elfelejtett múlt című vándorkiállítás, mely Ópusztaszer és Szeged után érkezett Zentára.


A zentai városházán továbbra is megtekinthető a vándorkiállítás

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..