2002 és 2009 között ő volt az első női házelnöke a magyar Országgyűlésnek, akkor még a Magyar Szocialista Párt színeiben politizált. Jelenleg mint miniszterelnöki megbízott tevékenykedik, feladata pedig a személyes közreműködés a határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban. A politikus, akinek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának életre hívása is a nevéhez fűződik, előadása után adott interjút lapunknak.

* 2004. december 5-én, a magyar állampolgárságra vonatkozó népszavazás idején ön volt a magyar Országgyűlés elnöke. Az akkori szavazással kapcsolatosan már többször is kinyilvánította nemtetszését.

— Akkor valójában széttört a nemzet gerince. Nem látom be, miért ne lehetett volna elkezdeni egy politikai párbeszédet a parlamenten belül, hiszen számos más kérdésben folytak ilyen jellegű egyeztetések. Házelnökként egyrészt lelkiismereti szavazásra buzdítottam, másrészt számomra nagyon fontos kérdés volt, hogy ezt aztán az akkori kormányzó pártok korrigálják, de erre sajnos nem került sor, csak 2010-ben, a kormányváltás után. Akkor a parlament — három szavazatot kivéve — teljes egészében támogatta ezt az álláspontot, így létrejöhetett az állampolgárság, majd ezután az ehhez kapcsolódó választójogot is megkapták a külhoni magyarok. Mára elmondhatjuk, hogy három alapkérdésben van egyetértés. Ezek az állampolgárság, a választójog és az autonómiai igénye. 

* A nemzetpolitikai paradigmaváltásnak köszönhetően 2010-től a nemzetpolitika megtöltődött valódi tartalommal. A nemzetpolitika nemzetpolitika lett.

— Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr úgy szokott fogalmazni, hogy megtörtént a nemzet közjogi egyesítése. A szomszédos országok sokszor nem nézik jó szemmel, hogy mi ezt mondjuk, de szerintem ez valóban így van azzal, hogy más európai és a világban létező államokhoz hasonlóan mi is megadtuk az állampolgárságot. Ehhez kapcsolódik a választójog. Azok kedvéért, akik emiatt és ez ellen fel szoktak szólalni, el kell mondani, hogy azoknak, akiknek nincs Magyarországon állandó lakcímük, arra van lehetőségük, hogy listákra szavazzanak, ami teljesen természetes, és ez valóban a közjogi összetartozásunkat jelenti. Amit ma végzünk, az már a nemzetpolitika finomhangolása. A nemzettudatunk erősítése megtörtént, ma már nemcsak a tudat, az érzés valósult meg, hanem az a hétköznapi együttműködés is, amely, úgy hiszem, már eljuttatott bennünket oda, hogy egy egységes, egyetemes magyarságban tudunk gondolkodni, és már itt, a Kárpát-medencében is egy egységes magyarságot tudunk képviselni.

A szerző felvételei

* Lehet ezt az együttműködést fokozni?

— Lehet ezt még tovább finomítani, így például a családpolitikai intézkedéseknek is megvannak a határon túli hatásai. Például a Köldökzsinór Program a magyar állampolgárságú, egyébként nem az államhatáron belül élő magyarság számára is lehetőséget nyújt. Aki külhoni magyarként vállal gyermeket, segíti azt, hogy ne legyünk elszenvedői annak a demográfiai hanyatlásnak, amelyet mi magunk is érzékelünk, hiszen vannak területek, ahol elég nagy az asszimiláció vagy az elvándorlás. Arra is kell lehetőséget adni, hogy a történelem ne tegye zárójelbe azokat a küzdelmeinket vagy törekvéseinket, mint amilyen a kulturális autonómia vagy a területi elvű autonómia megteremtése.

* Tudna párhuzamot vonni a határon túli magyar közösségek helyzete között?

— Igazából mindegyik terület más gondokkal küzd. Vannak olyanok, amelyek nyilván tipizálhatóak, így a trianoni békediktátum évfordulójához közeledve érzékelhetőek jogszűkítő lépések, például a Felvidéken a Himnusz eléneklésének a betiltása, de említhetném a nemzeti szimbólumaink, így a székely vagy a magyar zászló betiltását Székelyföldön. Vagy a kárpátaljai törvénymódosításokat, melyek főként az oktatás vagy most éppen a napirenden levő nyelvtörvény tekintetében várhatóak. Ezek mind azt jelzik, hogy vannak olyan félelmek a szomszédos országok részéről, amelyek azt tükrözik, hogy mi bármiféle revíziót szeretnénk. Nem ezt akarjuk, hanem azt, hogy a közösségeink a saját szülőföldjükön jól éljenek, és gyarapodjanak. A XXI. századi Európában azt szeretnénk, hogy szavatolva legyen a közösségeink szülőföldön maradása, hiszen a magyar közösségek őshonosak, és nem bevándorlók a saját területükön. Számukra egyébként az európai szubszidiaritás elvére építve bármelyik állam szavatolja azt, hogy az autonómiájuk meglegyen, hogy a közösségi dolgaikban saját maguk döntsenek.

* Az Európai Unióban hogyan viszonyulnak az őshonos kisebbségekhez?

— Még odáig sem jutottak el, hogy a bevándorló kisebbségeket elkülönítsék az őshonos kisebbségektől például az elnevezésben. Szeretnénk, ha most az európai parlamenti választáson olyan politikusok kerülnének az európai intézményi rendszerekbe, akik nem egy Európai Egyesült Államokban gondolkodnak, hanem a nemzetek Európájában, vagyis akik a csaknem 55 milliós őshonos kisebbségre valóban úgy tekintenek, mint akiknek a szülőföldjükön való boldogulása teljesen természetes. Az európai szubszidiaritás is pontosan erről az elvről szól. Ma viszont azt látjuk, hogy az Európai Unió ezt a kérdést eltolja magától, és azt mondja, hogy az nemzeti hatáskör. Valójában minden ország azt tesz, amit akar, ezért fordulhat elő, hogy a Felvidéken a Beneš-dekrétumokat nemcsak hogy megerősítették 2007-ben, de az elmúlt év októberében az Európai Parlamentnek küldött Szlovák Nemzeti Tanács illetékes bizottsága is újra megerősítette ezt a döntést. Elég fura, hogy egy XXI. századi európai országban a kollektív bűnösséget kimondó történelmi határozatok hatályban lehetnek.

* Ha már szóba került az Európai Unió, illetve a bevándorlás kérdése, akkor akár párhuzamot is vonhatnánk a magyarországi népszaporulatot ösztönző programok, valamint az EU bevándorláspolitikája között.

— Helyesen akkor járna el az Európai Unió, ha követné azt, amit a magyar kormány követ, azaz inkább elősegítené azt, hogy a demográfiai folyamatok ne az elöregedő Európát mutassák, hanem legyen egy újult és friss erő is Európában. Biztos vagyok benne, hogy erre nem a bevándorlás erősítése vagy a bevándorlásra való ösztönzés a gyógyír, már csak azért sem, mert ezzel az európai kultúrát is veszélyeztetik. Nem hiszek abban, hogy egy Európai Egyesült Államok képes lenne ezeknek a kérdéseknek a kezelésére, ha egyszer arra sem képes, hogy most a bevándorlás kérdését megoldja.

* Fontos, hogy milyen képviselők kerülnek majd az Európai Parlamentbe. Ezen a választáson már a vajdasági magyarság is részt vehet.

— Az egyik lényeges kérdés, hogy Európában most van egy törésvonal a bevándorláspártiak és a bevándorlásellenzők között. Van egy másik törésvonal is, ez az Európai Egyesült Államok kontra nemzetek Európája. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy nem a nemzetállamok Európájáról beszélünk, hanem a nemzetek Európájáról. Nagyon világosan kell látni, hogy ez a kétféle törekvés létezik. Azokat a politikai listákat kell támogatni, amelyek bevándorlásellenesek, tehát az európai kultúrát kívánják megőrizni, és a nemzetek Európáját hirdetik. Bízom benne, hogy többségbe fognak kerülni azok az erők, amelyek ezeket az elveket képviselik. Európa csak akkor tudja újradefiniálni magát ebben a globális világban, hogyha nem oldódik fel, tehát ha megőrzi azt az értékvilágot, amelyet Európa képvisel. Ebből a szempontból ha a nemzetek Európáját valljuk, akkor, úgy hiszem, lehet párbeszédet kezdeményezni, ami az autonómia vagy a nemzeti kisebbségek kérdését illeti, ezen belül is az őshonos kisebbségek támogatását és a rájuk vonatkozó szabályok megalkotását — vagy egyáltalán európai kérdéssé emelését. A cél az, hogy egyrészről a vajdasági magyarság számára ezek kerüljenek az európai asztalra, Szerbia pedig mielőbb az Európai Unió teljes jogú tagja legyen, hiszen ezzel teljesíthetnénk azt, hogy a Kárpát-medencei magyarság egyúttal európai polgárok közössége is.

* Az európai politika a XXI. századi realitások talaján állt az utóbbi időben?

— Nem. Az unió politikája egy olyan liberális eszmerendszer irányába tolódott el, amely végül is felhagyott az alapító atyák kereszténydemokráciát és keresztény szociális eszmerendszert képviselő elveivel. Van ebben még egy rosszabb tendencia is: úgy tűnik, hogy a megválasztott vezetők helyett ma a globális tőke diktál. Ezért is kell olyan erős embereket támogatni, akik egyébként a nemzetek Európáját és a migrációellenességet képviselik, azokat kell megerősíteni éppen azzal a globális tőkével szemben, amely úgy hiszi, hogy a saját pénzéből a választók és a választott vezetők, képviselők akaratát írhatja felül. Európa akkor fog igazán a XXI. századba átlépni, ha egy merőben más politikát folytat, visszatér keresztény gyökereihez, értékeihez.