Úgy alakult az életem, hogy a világ sok pontjára eljutottam. Láttam mérhetetlen gazdagságot, csillogást-villogást, palotákat meg luxust. De jártam olyan eldugott helyeken is, amelyekről még a Jóisten is megfeledkezett. Afrika nyomornegyedeiben nincs (ivó)víz, élelem, áram. Bármikor és bárkivel végezhetnek az egymással rivalizáló gerillabandák. Sok helyen sötétedés után nem ajánlatos kimenni az utcára, mert nem biztos, hogy épségben visszatér az ember. És kérdés, hogy egyáltalán visszatér-e.
Felkerestem iskolákat Kenyában és Tanzániában, láttam a kilátástalanságot, a kitaszítottságot és a reménytelenséget. Itt üres hassal mennek haza a kis nebulók a tehénlepényből és sárból falazott kunyhójukba. Olyan sárkunyhókban élnek, ahol a fojtó füst miatt nincs bent bolha és a rovarok miatt nincs ablak. Jártam helyeken, ahol egy marék rizs a napi élelemadag. Ünnepekkor egy kis csirkebőr is belekerül a rizses fazékba. A Távol-Keleten a gyermekkorból a fiatalkorba átlépő leányok és fiúk szinte egyetlen életbenmaradási esélye a prostitúció. Voltam a civilizációtól távol eső falvakban Grúziában, Üzbegisztánban, karavánszerájokban és a kazah sztyeppe nomádjai között. Olyan helyek ezek, ahol kezelt és ellenőrzött ivóvízről még nem hallottak, felnőtt emberek orvost még nem láttak, nem tudják, mi a szappan és a meleg víz.
Több mint négy X van már a hátam mögött, és egyre gyakrabban hallom, látom, tapasztalom a körülöttem lévő elégedetlenséget. Tudom, hogy az ember úgy van kódolva, hogy mindig többet akar, és jobbat érdemel. Ez rendben is van. Teremtésünkkor kaptunk néhány talentumot, melyet kamatoztatnunk kell. De születésünk pillanatában értelemmel is meg lettünk áldva. Fel tudjuk fogni, hogy itthon vagyunk; szabadok vagyunk; tanulhatunk; dolgozhatunk; van hova hazamennünk; szerető család vár bennünket; van mit ennünk, és tiszta vizet iszunk; télen nem fázunk; van áramunk; néha-néha nyaralásra is futja; szabadon jövünk-megyünk, ahova akarunk; fordulhatunk orvoshoz; ismeretlen fogalmak számunkra a járványok és a fertőzések; szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat; nem üldöznek bennünket politikai nézeteink és szexuális hovatartozásunk miatt; nem háborúznak a fejünk felett, és nem mások irányítják életünket. Ezt mind természetesnek vesszük, pedig nem mindenhol az.
Okkal születtünk éppen ide, éppen ekkor, és éppen a számunkra legjobb két embertől. Vegyük észre, hogy nem nekünk vannak a legnagyobb gondjaink a világon. Jó lenne, ha továbbra is szorgalmasan gyűjtögetnénk mindazokat a kincseket és értékeket, amelyekkel a sors megajándékoz bennünket. Mert jó nekünk itt, talán a legjobb a világ összes helye közül.
