home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Jazz a legkisebbeknek
(Tha)
2013.01.16.
LXVIII. évf. 3. szám
Jazz a legkisebbeknek

Vajdasági körútja során Szabadka, Zombor és Bajmok után Csókán és Nagybecskereken is bemutatkozott a szabadkai Zeneiskola jazz tanszakának tanáraiból álló együttes. A gyerekek nagy örömmel fogadták a zenészeket, szívesen válaszoltak a nem szokványos koncerten feltett kérdésekre.

Az összeállítással, mely a Jazzik Junior nevet viseli, a zene, elsősorban a jazz, valamint a hangszerek szeretetére és ismeretére kívánják felhívni a legkisebbek figyelmét.
Bunford Gábor zenekarvezető, a szabadkai Nemzetközi Jazzfesztivál művészeti igazgatója elmondta, a rendezvény keretében már harmadik éve gondolnak a gyermekekre is.
— Az ismert gyermekdalokat jazzes kísérettel játsszuk, beszélünk a különböző ritmusokról és hangszerekről, tehát a fellépésünknek ismeretterjesztő, oktató célzata is van. Sajnos, Csókára csak az egyik énekesnőnk tudott eljönni, Sóti Juli, aki magyar nyelven énekel, az egyetemi tanulmányai miatt ma nem tarthatott velünk. CD-nk is van, amelyen négy szerb, két magyar és egy angol nyelvű dal szerepel, ezt ajándékba kapják azok a kicsinyek, akik hajlandóak kommunikálni velünk, tudják a választ a feltett kérdésekre — hangsúlyozta Bunford Gábor.
A szabadkai zenészek az egykor népszerű Zenés tobogán című televíziós gyermekműsor dalaiból hoztak válogatást Csókára. A téli szünidei eseménysorozatot Szabadka város önkormányzata és a tartomány támogatta.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..