home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Játszva összekovácsolódni
Bíró Tímea
2019.03.25.
LXXIV. évf. 12. szám
Játszva összekovácsolódni

​​​​​​​Besnyi Szabolcs rengeteg barátot, ismerőst, tudást és élményt szerzett az élménypedagógia által.

A tréner jelenleg két újabb könyvön dolgozik, állandó mozgásban, tanulásban és tanításban van, emellett pedig a számos munkahelye mellett a Katalizátor Pedagógusképző Központ Bt. alapítója és ügyvezető igazgatója.

* Hogyan kerültél ennyire közel az élménypedagógiához?

— Az általános iskola után a bácskossuthfalvi nyári táborok tereltek ebbe az irányba. A helyi művelődési egyesület 1993-ban úgy döntött, hogy megszervezi az első tábort. Édesapám szervezőként, édesanyám szakácsnőként tevékenykedett, a húgom pedig népzenével foglalkozott, így ő is részt vett benne, én pedig büfés-pultos fiúként kapcsolódtam be. Itt tapasztaltam meg egy magyarországi foglalkozásvezető jóvoltából, hogy néhány jó játékkal közösséget lehet kovácsolni, illetve élményeket szerezni. Ennek köszönhetően nálam táborról táborig tartott egy év, de nem azért, mert volt bennem táborvezetői szándék, hanem egyszerűen csak jól éreztem magam. Egy erős vágy munkált bennem, hogy találkozzak ezzel a közösséggel, majd megalapítottuk a Vigyori animátorszervezetet, mely be is tagosodott a magyarországi Zabhegyező Gyerekanimátorok Egyesületébe. Tizenkét évig voltam a szervezet aktív és önkéntes tagja, de rájöttem, hogy nem fogok tudni minden felkérésnek eleget tenni. Nagy volt az érdeklődés irántunk, és úgy gondoltam, sokkal többet tudok tenni az ügy érdekében, ha átadom a tudást azoknak, akik ezzel szeretnének foglalkozni, mint én. Ekkor már az animátorkodás vette át nálam a főszerepet, egyre több pedagógussal és gyerekkel dolgoztam együtt, és megértettem, hogy ennek mekkora szerepe van az oktatásban. Valójában csak olyan játékokat tanítottam a pedagógusoknak, amelyek hatékonyabbá teszik az oktatást, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptam tőlük.

* Mit teszel akkor, ha ellenállásba ütközöl, ha valaki nem szeretne játszani?

— Talán az volt a szerencsém, hogy az elején táborokban vezettem foglalkozásokat, ahol alapból olyan emberek gyűlnek össze, akik szeretnek játszani, illetve olyan pedagógusoknak tartottam képzést, akik ezt megrendelték, azaz nyitottak voltak rá. Ha valahol kötelezővé tették a képzésen való részvételt, akkor ott több ellenállással találkoztam. Kezdetben próbáltam menteni a menthetőt, később pedig azon dolgoztam, hogy előzetesen mit tehetnék annak érdekében, hogy ne álljanak elő ilyen szituációk. Azt gondolom, hogy a játék sohasem lehet kötelező, hiszen innentől kezdve az egész egy parancs, illetve annak teljesítése. Amikor ezt elmondtam a képzéseken, megfigyeltem, hogy sokkal nagyobb volt a játékkedv és a résztvevők száma. Törekszem arra, hogy a résztvevők viselkedését ne ellenállásként értelmezzem, hanem együtt rezonáljak velük, és segítsek nekik, amiben tudok. Ha nagy szabadságot adok, akkor egy jó együttműködés alakulhat ki közöttünk. Ha egy gyerek semmiképp sem szeretne részt venni a játékban, akkor azt kérem tőle, hogy maradjon a helyiségen belül. Természetesen egy felnőttől ezt nem kérem, elfogadom, hogy ő valamiért abban a pillanatban nem áll készen a játékra, de előtte mindent megteszek azért, hogy motiváljam. Három fő oka van annak, ha valaki nem szeretne részt venni a játékban: az egyik az, ha egy trauma vagy az aktuális lelkiállapota miatt valóban nem képes a kikapcsolódásra és a közös munkára; a második, hogy az illető fél valamitől, nem meri kipróbálni magát egy új dologban, vagy a korábbi kudarcok miatt nem szeretné újabb kínos helyzetbe hozni magát; a harmadik ok pedig a vágy hiánya, vagyis hogy nem elég nagy kihívás számára a tevékenység, unalmasnak tartja. Ilyen esetekben a legcélszerűbb kisebb csoportokban vagy páros munkában dolgozni, mert könnyebb az ilyen egyéneknek úgy megnyilvánulniuk, ha nem egy egész csoport, hanem csak egyetlen ember figyel rájuk. Valójában nekem az a célom, hogy éreztessem velük, hogy ez értük van, illetve hogy tudjanak ebben fejlődni.

* Egyre népszerűbbé vált a tréner szereped Vajdaságban. Hogyan kerültél át a határon túlra?

— 1998-ban kezdtünk el együttműködni a Zabhegyező Gyerekanimátorok Egyesületével, rövid idő alatt kiépült egy egészen új kapcsolatrendszer az életemben, közös programokon vettünk részt, képzésekre jártunk, ahol kölcsönösen rengeteget tanultunk egymástól. Nem mondanám, hogy csak a pedagógusok érintettek ebben a témában. Nyilván ők vannak többségben, de több területről érkeznek olyan személyek, akik animátorok szeretnének lenni.

* Mi tud nehézséget okozni, és mikor vagy elégedett egy-egy foglalkozással?

— A feladatok kiválogatása a legkomplexebb munka, de nagyon igyekszem a megfelelő programot összeállítani. Nemrég voltam egy képzésen, melyen megtudtuk, hogy nem az a legjobb mérőszám, ahogy az ügyfél érezte magát, hanem ahogy a tréner. Ezen elgondolkodtam, és rájöttem, hogy igen, nálam is ez a jó mérőszám, hiszen rendszeresen azt tapasztalom, hogy amilyen lelkiállapotban vagyok én, az a csoportra is „átragad”. Ha teljes odaadással és szeretettel tudok az emberek felé fordulni, akkor gyorsan létrejön egy pozitív légkör.

* Véleményed szerint mi az, ami hiányzik a mai tanórákból, hogy a gyerek ne érezze szükséges rossznak az iskolát?

— Ez egy nehéz téma, és a tananyag, illetve az elvásárok miatt a pedagógusok sincsenek könnyű helyzetben. Azt is fontos megemlíteni, hogy sok olyan esettel találkoztam, ahol az iskola a menedék, nem pedig a családi ház. A tanárok és a szülők egyaránt tehetetlenek olyan szempontból, hogy a technika világában élünk, és korábban nem volt kitől mintát kapniuk azt illetően, hogyan is kell bánni vagy életmódot kialakítani ezekkel az eszközökkel meg egyáltalán a rendszerrel. Sosem volt jó tapasztalatom a tiltásokkal, és úgy gondolom, hogy a szabályozások módjában van a kulcs, ebbe pedig be lehet vonni a szülőt, a gyereket és a pedagógust. Egyre gyakrabban látom azt, hogy ha például egy gyárba kell egy hegesztő, akkor nemcsak azt nézik meg, hogyan tudja elvégezni a munka fizikai részét, hanem azt is, hogyan tud együttműködni a munkatársaival. Ahhoz képest, hogy mennyire fontos szerepe van annak, hogy milyenek a szociális kompetenciáink és az emberi kapcsolataink, az iskola keveset foglalkozik ezzel, és nagyon sok olyan lexikális tudás van, amelyet a diákok nem biztos, hogy tudnak hasznosítani. Talán azzal adhatunk nekik többet, ha csökkentjük ezt a terhet.

* Beszéljünk egy kicsit a Katalizátor Pedagógusképző Központról!

— 2007-ben eljutottam oda, hogy három munkahelyem volt szép fizetéssel, de nem éltem az életemet. Később teremtettem magamnak időt a létezésre, csak már nem volt pénzem hozzá. Ekkor döntöttem el, hogy azzal fogok foglalkozni, amit szeretek. Előbb Szerbiában, majd Magyarországon is megalapítottam az említett központot. A Katalizátor elődleges célja a pedagógusok továbbképzése, noha nagyon sok minden mással is foglalkozunk. 2017-ben létrejött a Tanulási Zóna Kft., mely azokat az embereket gyűjti össze, akik elhivatottak a játék és az élménypedagógia mellett. Nekik kínálunk lehetőséget arra, hogy egymással kommunikáljanak, játékötleteket cseréljenek, és ezáltal kiszélesedtek a lehetőségek. Most már 400 tag körül járunk, és remélem, egyre többen leszünk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..