home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Játék, tanulás, programozás (6.)
Bíró Tímea
2021.05.15.
LXXVI. évf. 19. szám
Játék, tanulás, programozás (6.)

A felszabadító tanulás

A gyermekeink az idejük legnagyobb részét otthon és az óvodában, iskolában töltik, de ugyanilyen fontos, hogy ezek mellett milyen ingerekkel, információkkal és élményekkel találkoznak a tanulás után. Ha túl sok időt tölt a gyerek a tanintézményben, vagy túlzásba visszük az iskolán kívüli foglalkozások, programok számát, akkor ez már olyannyira megterhelő lesz számára, hogy gyorsan elveszíti a lelkesedését és a motivációját. A három oktatási szakember ezúttal azt a kérdést járja körül, hogy hogyan tudja a gyermek hasznosan, ám mégis kikapcsolódással tölteni a szabadidejét.


Rózsa Zsombor, Kulcsár Sarolta, Námesztovszki Zsolt

Kulcsár Sarolta: — Az iskola utáni aktivitások esetében két típusról beszélhetünk, vannak az iskola utáni, de még az iskolai oktatáshoz szorosan kapcsolódó aktivitások, és vannak a gyerekek által választott, a saját érdeklődési körükhöz közel álló vagy a szülő által javasolt programok. Az első csoportba tartozó aktivitások a gyerek számára kötelezőek, hiszen az iskolai oktatásban következetesen nézik és számontartják az ezeken a foglalkozásokon való részvételt és aktivitást. A második csoport esetében viszont nagyobb a gyerek szabadsága, a szülőkkel egyeztetve dönthet ugyanis, hogy milyen típusú pluszfoglalkozásokra szeretne járni. E döntés meghozatalában azonban több tényezőnek is lehet szerepe, ilyen a gyerek érdeklődési köre, a szülői minta, a kortárshatások és a munkaerőpiac elvárásai. A gyerek az érdeklődési köre kapcsán dönthet a sportolás, a számítógépes játékok nyomán kialakult programozástípusú aktivitások, valamelyik hangszer mellett stb. A szülői minta ebben a kérdésben is döntő fontosságú, ha ugyanis a gyerek azt látja, hogy szülei nyitottak és érdeklődőek az újdonságok befogadása iránt, folyamatosan képezik magukat, figyelik az innovációkat a ház körüli berendezésekben, módszerekben, lehetőségekben, adnak arra, hogy mozogjanak, kiránduljanak, és figyelnek arra, hogy ez ne menjen az együtt töltött idő kárára, akkor ezekre az aktivitásokra a gyerek is úgy tekint, hogy ezek az élet részei. A kortárshatások szintén fontosak, hiszen a baráti körben sokan sokféle tevékenységet folytatnak, így van lehetőség beszélgetni azokról, megvitatni a kialakuló kérdéseket, sőt sok esetben ki is próbálni egy-egy aktivitást, ami oda vezethet, hogy megtetszik a gyereknek, s ő is szeretne majd bizonyos programokra járni. A negyedik tényező pedig a munkaerőpiac elvárása, ez a gyerekek esetében a nyelvtanulás, a digitális kompetenciák fejlesztése és a csapatmunkában való működés. Ezekben a kérdésekben is nagyon fontos tényező a szülői tudatosság és következetesség, a gyerekek ugyanis hajlamosak belekezdeni több dologba is, s aztán rövid idő után váltani, majd ismét váltani, s ilyenkor nagyon fontos, hogy a szülő reális képet kapjon arról, hogy miért ilyen gyakori az elkedvetlenedés, és az első kudarc után még nem biztos, hogy a kiiratkozás vagy a váltás a megoldás.

Námesztovszki Zsolt: — Ez egy nagyon komoly és nehéz döntés, hogy az iskolai kötelező aktivitás után mire írassák be a szülők a gyereket. Természetesen a lehetőségek nem mindenhol ugyanolyanok. Úgy gondolom, hogy a sport mindenképp jó döntés, mivel itt a gyerekek megtanulják értékelni a saját befektetett munkájukat, megtanulnak csapatban gondolkodni, megtapasztalni az egészséges versenyt, és nem utolsósorban egészséges életet élni. Természetesen a szakterületem, az informatika is kiemelt figyelmet érdemel, mivel — mint ahogyan ezt már többször leírtuk — ezek a készségek fontosak lesznek, bármi is lesz a szakmája a gyermekünknek. Az informatikai tehetséggondozás sajnos egy összetett kérdés. Azt tapasztaljuk, hogy az informatikatanárok az iskolákban túlterheltek, több intézményben vannak óráik, így a tehetséggondozás is megoszlik. Másrészről az is jelentős gond, hogy az iskolákban dolgozó informatikatanárok az oktatás mellett sokszor rendszergazdák, számítógép-szerelők és különféle platformok adminisztrátorai. Emellett van egy elég erőteljes migráció a versenypiac irányában, és azt látjuk, hogy az elmúlt években több kiváló kolléga is ezen a területen kezdett el dolgozni. Mindezek ellenére nagyon sikeres informatikai műhelyeket is látunk a környékünkön, itt azonban a szülők szerepvállalása is fontos. Például a tudatos és biztonságos internethasználat elsajátítása kapcsán nekik is jelentős szerep jut, valamint az egyszerűbb alkalmazások és felületek megtanítását is elvállalhatják. Természetesen itt is a személyes példamutatás a meghatározó.

Rózsa Zsombor: — Az elmúlt évtizedekben megfigyelhettük, hogy folyamatosan növekszik az iskolában eltöltött idő, ez már önmagában rendkívül fárasztó a mai gyerekek számára, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az iskolai kommunikáció és élményfaktor valóban távol áll az ő tartalomfogyasztói igényüktől. A mai gyerekek, korosztálytól függően, minden hétköznap hét-nyolc vagy akár kilenc órát töltenek az iskolában, és további két-három órát kénytelenek otthon is iskolai tevékenységekkel (tanulással, házifeladat-írással) foglalatoskodni. Ennek tükrében rendkívül nehéz motiválttá tenni őket, hogy még ezenfelül is szenteljenek további figyelmet a fejlődésüknek. Itt megjegyezném, hogy noha a tanulók nap mint nap egyre több időt töltenek el a közoktatásban, minden nemzetközi mutató arra világít rá, hogy a képességeik, készségeik, sőt még a túlzásig forszírozott lexikális tudásuk sem éri el a megfelelő szintet. Valódi tanulás és a készségek elsajátítása nélkül az iskolába járás önmagában még nem vezet eredményre. Jelenlegi formájában a közoktatás elherdálja az állami forrásokat és rabolja a gyerekek idejét. Miután a tizenkét órányi iskolai aktivitásból zombiként szakadnak ki, többnyire olyan menekülési útvonalat, azaz tevékenységet választanak, amely nem kíván tőlük jelentősebb szellemi, érzelmi vagy fizikai aktivitást. Pedig éppen ezen a három fronton kellene a legjobban fejlődniük. Itt van óriási szükség a szülői tudatosságra és ráhatásra. Kedves szülők, a provokatív szelfik gyártásának, a kétes tartalmú videók nézegetésének, a valóságshow-k követésének, a bulizgatásnak, a chatroulette-ezésnek, a társkereső oldalak böngészésének nincs pozitív hozadéka. Főleg annak tükrében, hogy a diákoknak (ha már a közoktatás ezt nem teszi lehetővé) valahol hozzá kell jutniuk a minőségi fejlesztő tartalmakhoz. Mire járjon a gyerek? Legalább három vagy négy aktivitást kellene beépíteni a heti menetrendjébe, mert a fizikai állóképesség, az érzelmi világ és az intellektus folyamatos fejlesztést igényel, illetve figyelembe kell venni, hogy ezenfelül megmutatkozik-e valamilyen különleges érdeklődés vagy tehetség. Lehet találni olyan programokat, amelyeket a gyerekek a kikapcsolódás szintjén fognak megélni, és eközben rendkívül hasznos ismeretekre tesznek szert. Igen, tudom, ez a szülők részéről is nagy idő-, energia- és pénzforrásbéli áldozatot kíván. De másképp ez nem működik. Szomorú tény, hogy azokat a gyerekeket éri a legnagyobb igazságtalanság és cserben hagyás, akik szociális helyzetükből adódóan nem tudnak részesülni az iskolán túli fizetős aktivitásokból, mert ők azok, akik csakis a tanulással tudnának többre jutni, de sajnos hiába töltenek el kellő időt az iskolában, mégsem jutnak versenyképes tudáshoz. Az iskolából kikerülők jelentős része ugyanis még ma sincs birtokában a munkába álláshoz szükséges alapkészségeknek, miközben a legújabb technológiák minőségi szellemi kompetenciát igényelnek, melyet csakis a hatékony és céltudatos oktatással lehet elérni.

Fényképezte: Bíró Tímea

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..