Maga a rendezvény 1958-ban indult útjára. Elsősorban a sportágat népszerűsítő szándékkal, melyet mindvégig átszőtt a közösségépítés terve is. Majd lett végül mindebből hagyomány, a közvetlenül a vízkereszt ünnepét követő időszakban. Általában tavasznyílásig, amikor köztudomásúan már sok-sok tyúklépéssel hosszabbak a nappalok az éjszakáknál. Többszörösen nemes elképzelés volt tehát — és mindmáig ilyen maradt — ez a vetélkedő. Dacára az alkalmasint itt is érezhető hullámvölgyeknek. Evidens ugyanis, hogy a településeinken egyre kevesebb az ember, a működőképes kis- és nagyüzemekről nem is beszélve… Meg aztán az is tény, hogy ez a sportág korántsem bír akkora népszerűséggel, mint például a foci vagy a kézilabda. Hamarabb nevezhetnénk inkább olyan sportnak, amelynek elhivatott műveléséhez egyfajta családi összefonódásra is szükség van. Nem volt ez különben az aktuális tekevilágbajnokunk esetében sem.

Az idei munkáson összesen hét amatőr-tekecsapat fogja összemérni erejét és technikai rátermettségét, úgynevezett visszavágós mérkőzések során. A helybéliek soraiból ezúttal a Fair Play formációt szólítottuk meg. Azt a viszonylag friss, családi fölállást, amelynek részecskéit elsősorban a játék és a barátkozás élménye kapcsolja egybe. A mérkőzések végeredményétől függetlenül. Beszélgetésünk idején a narancsszínű pólóban játszók sajnos egy pár tíz ütött fás hátránnyal is „megerősített” vereség után voltak éppen a pancsovai Pančevo 013 ellen. Viszont a szezon nyitómeccsén magabiztosan diadalmaskodtak a tavalyi dobogós Jánosok fölött. Mindkettőt tudomásul vették, igyekeztek leszűrni belőle a tanulságot, majd — a tőlük megszokott rutinossággal — újból kötetlen hangulatban folytatód(hat)ott a társalgás.

A torontálvásárhelyi Fair Play amatőr-tekecsapat (a szerző felvétele)

— Csapat vagyunk és maradunk. A közösen elért győzelem vagy a vereség ellenére. Három évvel ezelőtt alakultunk — vállalja a nyilatkozattétel felelősségét Sike Julianna, a Fair Play „szóvivője”. Elmondása szerint zsinórban harmadik éve vesznek részt e játékokon. A Sike, a Juhász és a Szikora család összefogódzásának eredményeként. Helyesebben fogalmazva, a nevezett családok apraját-nagyját egyaránt bevonva a játékba. Debütálásuk évében ugyan sereghajtók lettek, viszont az akkor rájuk bízott, szintén vándorlásra berendezkedett viharlámpást a lehető legnagyobb becsben tartották. Szinte mindegyik jelentősebb családi összejövetelükre — a májusi pörköltfőző versenyre, a Temes menti kampolásaikra stb. — magukkal vitték. Tavaly aztán mégiscsak meg kellett válniuk a kopott petróleumostól, mivel a bajnokságot az előkelő hatodik helyen zárták. Az akkortájt megméredzkedő kilenc részt vevő csoport közül. Az eredményesség persze korántsem születik csak úgy. Kitartó edzések vannak a pakliban. A Sike családból Karcsi, a Szikorából pedig Norbert mélyült el jobban ebben a sportágban. Mindketten nyolcadikosok, és mindketten a helyi tekeklub utánpótlás-fiúcsapatát is erősítik. Az érettségiig mindenképp.

Egy minutára hirtelen abbamarad a szólás. Este 9 óra felé jár az idő, a 2-es pálya kijelzője teljes tarolást jegyez egy dobás után. Ott is egy 9-es. Edzési eredmény, lévén a második versenynapra már nincs több meccs előjegyezve. A találatot akkor és ott Norbi követte el. Persze, az ifjabbik Karcsi sem hagyja magát. Merészen fogalmazva, ilyenkor kiköpött öregapja. Anyai ágon. Feri bácsi maga is biztos kezű és szemű játékos. Ez utóbbira, azaz aktív játékosi tapasztalatára az ugyancsak nagy ellenfélnek bizonyuló nyugdíjasok tekecsapata építkezik. A Sike családból az első alkalmakkor a nagylány, Ramona is aktív játékos vala.

— Mi elsősorban játszani és barátkozni járunk ezekre a munkássportjátékokra — nyomatékosítja Julianna a beszélgetésünk végén az elhangzottakat. — Megvan bennünk a készség és az akarat, a sport által pedig gyerekeink is egyre felelősségteljesebbek. Gazdálkodnak idejükkel, melybe az edzések és a meccsek mellett az iskolai kötelezettségeiket is sikeresen beklappolják.