Legtöbben megőrizték — legalább emlékekben — az első babájukat. Nekem nem sikerült. A fürdővízzel együtt kiöntöttem a kedvenc játszótársamat is. Rongybaba volt, csak a feje készült valami furcsa, kemény anyagból (mint később kiderült, lakkozott, festett papírmaséból). A sok használattól bemocskolódott, és egy kiadós, nyári zápor alkalmával úgy határoztam, hogy az ereszről lecsorgó vízsugarakban gyorsan megmosom — ahogy ma mondanák: lezuhanyoztatom. Szörnyű, ijesztő volt látnom, hogyan halványodik el szeme fénye, hogyan tűnik el a mosolya, a haja, miként mállik szét a saját két kezemben a feje... Ma is könnybe lábad a szemem, ha mindez eszembe jut. Hiányát sokáig nem pótolhatta semmi. Sem az újonnan vásárolt gumibaba (pfuj, undorodtam még a tapintásától is!), sem a kis selymes bundájú Brumi maci. Már kisiskolás lehettem, amikor édesapám egy fényes hajú, aludni és sírni tudó olasz babával lepett meg. Miután első találkozásunkkor kinyomtam nagy szempillájú, pislogó szemeit (kíváncsi voltam, valóban „igazi”-e), uszályos, fodros, báli muszlin ruhájában felkerült a megvetett ágy tetejére, dísznek. Még egy babahalált nem tudtam volna elviselni.

Mindezek a képek élénken felelevenedtek bennem május 17-én, amikor dr. Szőke Anna néprajzkutató, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke megnyitotta azt a látványos babakiállítást a helyi iskola galériájában, amelyet ötlete alapján az óvónők szerveztek meg és állítottak össze a másnapi színjátszó találkozó kis vendégeinek örömére. Több mint száz babát gyűjtöttek össze Zentáról, Adáról, Csókáról, Bácsfeketehegyről, Kishegyesről, Magyarkanizsáról és más, egyéni gyűjteményekből. Anyagukat, stílusukat, elkészítési technológiájukat, származási helyüket tekintve is sokféle baba „jött össze”. Két egyformát nem találhattunk közöttük.

— Ez a kiállítás mintegy száz év történetét tárja elénk. A XIX. században többnyire papírmaséból készült a baba feje, s ehhez varrták textilből a testét, melyet aztán különféle anyagokkal tömtek ki. Vattát nemigen használtak, mert az drága volt, hanem apróra tépett, vagdalt rongydarabokat. A nagyobb és híresebb műhelyekben a fej, a kezek és a lábak kerámiából készültek. A fejre ráfestették a hajat, a szemet, a szájat. Az első műanyag babák 1920 körül jelentek meg — mondta összefoglalójában dr. Szőke Anna. — Néhány Götz-babát is találtunk, melyek Németországból indultak el hódító útjukra. Az 1950-es években már Magyarországon is gyártották őket. Jellemzőjük a mosolygós, pajkos arckifejezés, a gondosan megmunkált kiegészítők. A hajas babák, majd később az alvó babák nagy újdonságnak számítottak a gyermekvilágban. A dróttal összekötött két üvegszem egy ellensúlyhoz volt rögzítve, s ha a baba hátradőlt, a súly hátrahúzta a szemeket, melyek ezáltal becsukódtak. Nagy divatsikoly volt ez az 1960-as években.

A kiállításon helyet kaptak természetesen az újabb kori Barbie babák is, melyek az elmúlt évtizedek alatt nagy változásokon mentek át, mivel a babavilág fejlődését is a piac és az ízlés diktálja. Így hát a babák mindig visszatükrözik az adott kor és generáció stílusát, szépségideálját. Emellett elévülhetetlen és elnyűhetetlen, kedves játékszerek.

Burján Anikó és Talpai Zsana felvételei