Egybehangzó adatot mindmáig nem lehet fellelni a világhálós szócikkekben Boráros János Antal magyar politikus, Pest városi főbírája, alpolgármester születésének pontos dátumát illetőleg. Egyes források ugyanis január 1-jét, mások viszont január 4-ét jelölik. Az Úr 1756. esztendejében.
Budapest, Ferencváros — 2023. január 2.
Ősei görög eredetű kereskedők voltak (eredetileg Vorarosz családnév alatt bejegyezve), akik a XVII. század végén telepedtek le Magyarországon.
„A Boráros család tagjai közül az első, aki a köz érdekének képviseletét legalább olyan fontos dolognak tartotta, mint a sajátjáét és a családjáét, bizonyos Boráros Ferenc sebész volt, aki 1769-től kapott helyet Pest város külső tanácsában. Az ő példáját követte 1775-ben a híressé vált Boráros János (1756—1834), aki ekkor már százados volt, valamint királyi táblai ügyész.”
(Külső hivatkozás: Welovebudapest)
Boráros János nevéhez fűződik egyebek között a hivatalosan 1804-ben megnyitott Városliget létrehívásának eredeti ötlete is.
Boráros János Antal 1834. október 15-én hunyt el Pesten. Jelentékeny mennyiségű vagyonát az utolsó fillérig jótékony célokra hagyta. A róla elnevezett ferencvárosi tér 1875 óta viseli nevét.
Budapest, Ferencváros — 2023. január 2.
Fényképezte: Martinek Imre