Hegedűs püspök úr teológusi és írói munkássága a mögöttünk maradt 2023. esztendőben részesült Magyar Örökség-díjban. Az alább lejegyzett gondolatok a 105. díjátadó ünnepségen hangzottak el. Budapesten, a Ráday Ház dísztermében. A laudátor Balog Zoltán református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke volt.

— Egy olyan embert méltatunk, akit a hit bátorsága, prófétai látása és offenzív tudományos igényű teológiai gondolkodása tesz számunkra és a jövő nemzedékeinek számára is példává. A keresztény ember, amikor személyeket méltat, elsősorban nem dicsér, hanem hálát ad. Mi is így adunk hálát dr. Hegedűs Loránt egykori püspökünk, lelkész társunk, tanítónk életéért és szolgálatáért. Az ő életműve örökség, elsősorban magyar örökség, mely mindazoké, akik életük céljának nem kizárólag egyéni boldogulásukat vagy szűkebb közösségük, családjuk boldogulását tekintik feladatuknak, hanem az egészet akarják szolgálni a részekben is. Mert Isten és az egyház szolgálata mindig az egészet jelenti az üdvtörténet összefüggésében. Harminc évvel ezelőtt kevesen voltak, akik egyszerre voltak bátrak és láttak tisztán. A politikai változások eufóriája a ’90-es évek elején tűnőben volt már azok körében is, akik a rendszerváltoztatás kísérletének aktív részesei lehettek. Lelki, szellemi, közéleti és számos tekintetben erkölcsi zűrzavarban kellett megtalálni és megteremteni azokat a biztos pontokat egyházunk és a nemzet életében, amelyek nem egyszerűen az előző évtizedek átfestett folytatását jelentették, hanem a magyar kereszténység és nemzeti történelmünk legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódva valóságos megújulást. Dr. Hegedűs Loránt, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke nemcsak látott, hanem cselekedett is. Világosan látta, hogy az eljövendő idők harcai elsősorban szellemi természetűek lesznek. Egyházi intézményekért, méltányos törvényi környezetért, történelmi kárpótlásokért harcolni szükséges, de nem elégséges. A jövő nagy kérdése, hogy mi, magyarok és végső soron az emberiség megtalálja-e az ajándékba kapott szabadságban a keresztény felelősség útját. Ő pontosan látta, hogy olyan református írástudókra van szükség — félreérthető szóval értelmiségiekre —, akik képesek és készek megvívni a küzdelmet a keresztény igazságért, és ezt nem valamilyen védekező, kisebbségi érzéssel terhelt igyekezettel folytatják, hanem azzal az öntudattal, hogy a Jézus Krisztus által ránk bízott igazság hirdetéséről nem mondhatunk le. Számára emellett fontos tájékozódási pont volt az a magyar történelmi, irodalmi és tudományos örökség, amelyet ugyancsak a keresztény gondolat ihletett.

Budapest, Belváros — 2023. április 28.

Hegedűs Loránt nem tévesztette el az irányt. Tisztán látta azt is, hogy a szellemi küzdelemhez a krisztusi ismeretben és tudományban jártos embereken kívül eszközökre, intézményekre is szükség van. A szellemi élet világában universitas nélkül eszköztelenek vagyunk. Állhatatos elkötelezettségével győzte meg az akkori kétkedőket, és vitte keresztül a Károli Gáspár Református Egyetem ügyét az ellenzőkkel szemben. Szenvedélyes vitában döntött a református egyház legfelsőbb törvényhozó és irányító testülete, a Zsinat, majd a magyar Országgyűlés a megalakulásról. Az azóta számos külső-belső megpróbáltatáson túljutott egyetem bizonyítja, hogy nemcsak szükséges, hanem érdemes is volt végigvinni ezt a küzdelmet, amelyre a 30. évforduló alkalmából Hegedűs Loránt érdemeit megörökítő márványtábla emlékeztet. Szellemi teljesítményét nemcsak tanulmányok és könyvek százai bizonyítják, hanem lelkipásztorok és keresztyén hívő emberek serege, akik tanításaiból és életéből maradandó inspirációt merítettek. Ez az életmű időszerűbb, mint valaha. Hiszen a szellemi küzdelem azóta sem gyengült, inkább erősödött. A feketét fehérnek, az igazat hamisnak, a jót rossznak, a rosszat jónak mondani és állítani — ma ez a kordivat. Ezzel kell szembeállítani Jézus Krisztus igazságát a szellemtudomány, az oktatás, nevelés, kultúra világában, és így küzdeni a jövő nemzedékért és a magunk krisztusi életéért. Ehhez életművében hatékony szellemi fegyverzetet találunk. Csak annyi a dolgunk, hogy a jobbra taníttatás igényével és azzal a mindent az Ige mérlegére tevő, megvizsgáló lelkülettel vegyük kezünkbe, melyet ő saját magától és minden gondolkodó kereszténytől elvárt. Ő maga így fogalmazott: „A református nevelés így hát nekem hitet, tárgyilagos ismeretre törekvést, a valódin felül igazi értékre törekvést, toleranciát adott. Azért, hogy mindig el tudjam hordozni a másként gondolkodót. Kibírhatatlan legyen számomra az uniformizált, sámfára húzható, mindig azonos ismeret: a szajkózás, a kreativitásnak, az öntudatos gondolkodásnak a hiánya. Ugyanakkor egyetemességre, isteni egyetemességre törekvést adott nekem, […] a református nevelést meghatározta egy rendkívül aggódó nemzetféltés és önfeláldozásra is indító hazaszeretetre nevelés. Az Isten-haza-család hármas köre döntő szerepet játszott ebben a nevelésben.” Eljött az ideje az életmű méltó helyretételének. Ez a hely nem a könyvespolc, hanem az élet. Egyházunkon belül és kívül. Ennek egyik fontos állomása a Magyar Örökség-díj és az a memorandum, amelyet a református zsinat fogadott el 2023 tavaszán. Ebben fejet hajtunk Hegedűs Loránt püspök teológusi és egyházkormányzói öröksége előtt, melynek méltó megőrzésével, éltetésével és ápolásával nemcsak a református püspöknek és tudósnak tartozunk, hanem egyházunk múltjának, jelenének és jövőjének is. Ezzel a nyilatkozatunkkal, mely a nagy magyar püspök szellemi örökségét méltatja, a kiengesztelődést és történelmi igazságtételt kívánjuk szolgálni.