home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Itthon kellene tartani a játékosokat
Tóth Tibor
2008.07.23.
LXIII. évf. 30. szám

A szabadkai Spartacus felnőtt férfi vízilabda-együttese az elmúlt idényt a 3. helyen zárta az I. B ligás mezőnyben. Ladóczki Gyulával, az első csapat egyik edzőjével az elmúlt idényről, a tervekről, lehetőségekről beszélgettem el.- A csapat két-két győzelemmel és döntetlennel, valamint négy vereségg...

A szabadkai Spartacus felnőtt férfi vízilabda-együttese az elmúlt idényt a 3. helyen zárta az I. B ligás mezőnyben. Ladóczki Gyulával, az első csapat egyik edzőjével az elmúlt idényről, a tervekről, lehetőségekről beszélgettem el.
- A csapat két-két győzelemmel és döntetlennel, valamint négy vereséggel zárta a pontvadászatot. Elégedett-e a Spartacus szereplésével?
- Egyik szemünk sír, a másik nevet, mivel olyan mérkőzéseket is elvettek tőlünk, amelyeket meg kellett volna nyernünk. Nem szokásom a játékvezetőket bírálni, de Óbecsén és Nagykikindán ők vették el tőlünk a pontokat. Vezetésünktől kezdve emberhátrányba kerültünk, addig emberelőnyt sem kaptunk, amíg ellenfelünk el nem húzott tőlünk. Akkor kezdtek újra reálisan bíráskodni, amikor az utolsó negyedben már 4-5 gólos hátrányban voltunk, hogy a statisztika által ne mutatkozzon meg a drasztikus különbség az emberelőnyös, emberhátrányos helyzetekben. Kétszer annyit játszottunk emberhátrányban, mint emberelőnyben, pedig mi sem vagyunk durvábbak a többi csapatnál. Ha mindent összegezek, akkor a harmadik hellyel elégedett lehetek, de ha azt nézzük, hogyan veszítettünk el néhány mérkőzést, akkor azt mondom, hogy ennél jobb is lehetett volna. Elsők nem tudtunk volna lenni, mivel az obrenovaci Tent csapata jobb nálunk, de hazai pályán ki kellett volna kapniuk tőlünk a mutatott játék alapján. 4:1-re vezettünk, ekkor azonban színre lépett a két játékvezető, s mindenki láthatta, mit műveltek velünk. Még az ellenfél edzője is osztozott a mi véleményünkben - mondta Ladóczki Gyula.
- A szövetségben lehetne-e valamit tenni az ehhez hasonló szituációk megakadályozására?
- Vezetőségünk átalakulóban van, gyakorlatilag klubelnök nélkül, megbízott klubelnökkel működünk. Így jelenleg nincs jelentősebb befolyásunk a szövetségben, nincs, aki felhívja az ilyen dolgokra a szövetség embereinek a figyelmét. A közgyűlés minden valószínűség szerint új elnököt fog választani, akinek jó kapcsolatot kell majd ápolnia a szövetséggel, s akkor reménykedhetünk benne, hogy a bíráskodás is javulni fog.
- Az első győzelmet az 5. fordulóban arattuk hazai medencében a Šabac felett. Előtte belefutottunk egy kellemetlen vereségbe szintén itthon, a ŽAK ellen...
- Ez a vereség nem a játékvezetőkön múlott, egész egyszerűen: az ellenfelünk jobban játszott, mint mi. Pechünk volt ezen a találkozón, nagyon sok kapufát lőttünk, a kapusunk aznap épp gyengébb napot fogott ki, s támadóink sem remekeltek, hisz mindössze négy gólt értünk el azon a találkozón. Nagykikindán döntetlent játszottunk velük, s nyerhettünk is volna, ha nem lépnek közbe a sípmesterek.
- A Becsét pedig az idény legjobb játékával vertük itthon...
- A Becse nem jobb csapat nálunk, idegenben is kezdettől fogva vezettünk ellene. A vége pedig olyan lett, amilyen. Borzalmas volt nézni is azt, ami ott történt. Világosan látszik, hogy jobbak vagyunk, de a játékvezetőkkel nem tudunk mit csinálni.
- A csapat főleg fiatal, saját nevelésű játékosokból áll...
- Így van. Kúti Gábor óbecsei származású, de már hat éve Szabadkán él. A tavalyi csapathoz képest két meghatározó játékosunk hiányzott: Marko Branisavljevićnek balesete volt, Veselin Mišković pedig a tanulmányait helyezte előtérbe, s befejezte pályafutását. Játékunk és edzéseink színvonalán látszott, hogy Strika és Andrić az egyetem miatt Újvidéken edzenek, s ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy kapusunk, Kéri Zsolt sokáig sérüléssel bajlódott, műtétje is volt, akkor ez már nagyon sok egy csapatnak.
- A bajnokság színvonala mennyiben különbözött a tavalyitól?
- A mezőny ugyanolyan erős volt, mint tavaly, de az idén a Valjevo és a pancsovai Dinamo nem nevezett be a küzdelmekre. Legnagyobb hiányosságunk az, hogy nincs klasszikus centerünk, így csapatunkat az ellenfél védői könnyebben kiszorítják. Centerünket kiszorítják négy méterre, a második sorunk pedig 8-9 méterre van a kaputól, s onnan nehéz gólt lőni. Ezen próbáltunk állandóan változtatni, s alkalmat adtunk a bizonyításra egy mindössze 14 éves játékosnak, aki az utánpótlás-csapatok után a felnőttek között is gólokat szerzett. Védelmünkkel elégedettebb vagyok, mint a támadósorral, hiszen itt nagy hátrány a centerhiány. A helyzetek kihasználásán van mit javítanunk, mivel gyakran egyedül mehetnek támadóink az ellenfél kapujára, a lehetőség kihasználása azonban kimarad, habár edzésen hiba nélkül megoldják az ilyen szituációkat. Ezt a pólósaink fiatal korával és rutintalanságával magyarázom, több mérkőzésre lenne szükségük az eredményességhez. Megteremtjük a helyzeteket, de a befejező lövés vagy mellészáll, vagy kapufára dobjuk.
- Az első csapat jelenleg pihenőn tartózkodik, így az idén nem vesznek részt a nyári liga küzdelmeiben.
- Jó néhány játékosunk hiányzik, és egyáltalán nem tudjuk, hogy a következő idényre hány játékosunk marad. Egyes játékosaink a nyár folyamán - mivel mi nem játszunk - más csapathoz mennek játszani, néhányan kimentek nyári munkára az Egyesült Államokba, az itt maradtak pedig fiatalabb korosztályú csapatokban játszanak, tehát nem sok értelmét láttuk annak, hogy a nyári ligában szerepeljünk. A nyári idényt kihagyjuk, őszre meg majd meglátjuk, kikre is számíthatunk. Sajnos, legjobbjaink minden évben elszerződnek más csapatokhoz, így ősszel általában új csapatot kell építenünk. Az általános iskola befejeztével tehetséges játékosaink már más csapatok felé kacsintgatnak, s bizony nagyon nehéz itthon tartani őket. Anyagiakban és a jobb feltételekben bízva elszerződnek más klubba, arra számítva, hogy egy nagyobb csapatban gyorsabban fejlődhetnek. Én nem osztozok ebben a véleményben, mivel könnyen előfordulhat, hogy egy nagyobb csapatban a padon ül majd a játékos, nálunk viszont folyamatosan játéklehetőséget kapna.
- Az utánpótlás terén mi a helyzet?
- A 16 éves korosztályba tartozó csapatunk a 2. helyet szerezte meg Vajdaság bajnokságán. Három játékosunk ebből a csapatból a budapesti Vasasban játszik, ha ők itt lettek volna, akkor miénk az aranyérem és országos viszonylatban is benne lennénk az első háromban. Jelenleg 110 gyermek edz nálunk, ami nagyon jó, csak amikor a játékos eléri azt a szintet, hogy igazán tudna a csapatunkon lendíteni, akkor máshova szerződik. Egyetemre íratkozik, hétköznap vidéken edz, csak a meccsekre jár haza, így nagyon nehéz a taktikai edzéseket megvalósítani. Vajdaságban minden korosztályban a második helyen vagyunk, csak az újvidéki Vojvodina előz meg bennünket, országos szinten pedig csapataink az 5.-7. hely környékén találhatók. 12 és 14 éves korosztályos csapatunk szerepel a magyar bajnokságban és a táblázat felső harmadában foglal helyet. Utánpótlásunk egyre jobb, csak itthon kellene tartani a játékosokat. A belgrádi csapatokkal is felvesszük a versenyt, általában mindössze 2-3 góllal győznek csak le bennünket.
- A fedett uszodára egyre nagyobb szükség van...
- Más városokban élő barátaim mesélik, hogy mekkora minőségi változást hozott nekik a fedett uszoda megnyitása. A gyerekek száma villámgyorsan megkétszereződött, s óriási érdeklődés nyilvánult meg a vízilabda iránt. Szükségünk lenne egy komoly támogatóra, főleg az utánpótláscsapataink szempontjából. Jelenleg mindenhova szülői segítséggel utazunk, a szülők fedezik az utazás, a mérkőzés, az étkeztetés költségeit. Ha lenne támogatónk, akkor a szülőknek nem kellene az autóbusszal, a hotellal foglalkozniuk, mindössze annyi lenne a dolguk, hogy a gyermeket elhozzák az edzésre, illetve hogy hazavigyék onnan - tudtuk meg Ladóczki Gyulától, a Spartacus első csapatának edzőjétől.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..