
A címbe foglalt mondatot Dobó József, a Muzslai Petőfi Sándor MME elnöke mondta a Szent István-napi rendezvényükről, hangsúlyozva, immár húsz éve szervezik ezt az emléknapot.

— Kilenc évvel ezelőtt Szent István-szobrot kapott a helyi közösség, ezért a szentmise előtt megkoszorúzzuk a szobrot, utána a szentmisén hálát adunk a kereszténység és a magyar állam megalapítójának, Szent Istvánnak. Ha ő nem lett volna, akkor talán a magyar nemzet sem létezne ma. Neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk ezen a helyen, a Kárpát-medencében, igaz, szétszórva, de még mindig itt vagyunk, szívósan, mélyen gyökeret eresztve.
A muzslyai ünnepséget Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke is megtisztelte jelenlétével.
— Az augusztus 20-a körüli dátumokon különböző helyeken emlékezünk elsősorban Szent Istvánra, de ugyanakkor ez a nemzeti megmaradásunk ünnepe is. Szent István intelmeiből sokan tanulhatunk, az államvezetés és a politika is, hogy hogyan kell vagy kellene vezetni az országot.
Palatinus Ervin, Muzslya Helyi Közösségének tanácselnöke azt hangsúlyozta, már régóta ünnepelnek Muzslyán.
— Több mint húsz évvel ezelőtt, amikor nem is volt hivatalos, mi már akkor is megemlékeztünk erre a napra. Itt van Muzslyának a fiatalsága, és bennük kell ennek a nagy ünnepnek a jelentőségét tudatosítani, hogy tovább éljen a muzslyaiakban. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha a fiatalságot is bevonjuk ebbe az eseménybe, és ők majd továbbviszik, átadják az elkövetkező generációknak is.
A fiatalok képviseletében jelen volt Miklós Adrián, a Muzslyai Ifjúsági Fórum elnöke, aki aktív szereplője a muzslyai művelődési életnek is.
— Muzslyán nagy számban élnek magyar ajkú családok, és magyarságunk ápolása, a megemlékezések kihagyhatatlan esemény. Különösen fontos azokat összetartani, akik itt maradtak és magyarnak érzik magukat.
A Muzslyán megtartott Szent István-ünnepség keretében megkoszorúzták Szent István szobrát az Emlékparkban, majd hálaadó szentmisét szolgáltattak, melynek keretében Kalapis Sztoján atya muzslyai plébános megáldotta az újbúzából készült kenyeret, melyet a szentmise, illetve az alkalmi műsor után kiosztottak a jelenlévők között. A műsorban fellépett egy-egy szavalattal Süveg Zita, Süveg Emma, Lázár-Dékány Verona és Miklós Adrián, a vegyes kórus, a citerazenekar, valamint a Cickafark énekcsoport alkalmi dalokkal állt színpadra, Süveg Emma és Rontó Kata pedig hegedűjátékkal is gazdagította a programot.
Fényképezte: Zsáki Ervin