home 2024. április 13., Ida napja
Online előfizetés
Itt a piros, hol a piros?
VITKOVIĆ Aleksandar
2013.07.10.
LXVIII. évf. 28. szám
Itt a piros, hol a piros?

Avagy: hova tűntek az állattenyésztési támogatások?

— Ez egy nagyon kényes kérdés. Ahhoz ugyanis, hogy a gazdák támogatásban részesüljenek, minden jószág esetében egy halom dokumentációt kell mellékelni. És akkor itt jönnek a problémák: az állatorvosok ugyanis nem szeretik az ehhez kapcsolódó papírmunkát, amit megértek, mert nem azért lettek állatorvosok, hogy a dokumentációk tömkelegét rendezgessék — véli Ábrahám Csilla, a hajdújárási Ludaspuszta Térségi Társulás (LTT) elnöke. Mint mondta: a támogatáshoz viszont nélkülözhetetlenek az általuk kiadott igazolások, amelyek egyebek között azt tanúsítják, hogy mennyi ideje van a jószág az állattenyésztőnél, valamint hogy a nyilvántartási számok és a passzusok stimmelnek. Tavaly a termelők lelkiismeretesen beszerezték a sertés- és a szarvasmarha-hizlaláshoz szükséges iratokat, de eddig még csak választ sem kaptak arra a kérdésre, hogy sikeresen pályáztak-e vagy sem, szóval egy dinár sem érkezett hozzájuk az illetékesektől — emelte ki a szakember.

* Szerbiában törvény szabályozza a mezőgazdasági támogatásokat. Ezt az agrártárca óriási előrelépésként harangozta be. Mit érnek azonban a törvényes rendelkezések, ha nem tartják be őket?
— Példaként a facsemeték után járó támogatást említeném. Eddig ugyanis még sohasem történt meg, hogy az erre szolgáló pályázat júniusig ne jelenjen meg. Az idén sajnos ez történt. Íme, a hetedik hónapban járunk, a pályázatnak viszont se híre, se hamva. Felteszem a kérdést: hogyan tervezzen a gazda, mikor a törvény nem szabályozza a minisztérium kötelezettségeit a gazdákkal szemben? A tavalyi támogatások jelentős része elmaradt.

* Ilyen körülmények között értelmetlenné válik a pályázás mint a termelés előmozdítására irányuló intézkedés...
— Sajnos, nagyon úgy tűnik, hogy így van. Arra viszont, hogy miért ír ki a minisztérium újabbnál újabb pályázatokat, jóllehet már eleve tudja, hogy fizetésképtelen, egyszerű a magyarázat: az Európai Unió iránt vállalt kötelezettség és az előcsatlakozási folyamatok ezt megköveteli az országtól, az agrártárcától pedig, hogy legyenek mezőgazdasági támogatások, sőt az is meg van határozva, hogy milyen jellegű agrártámogatásokat kell felmutatniuk az illetékeseknek. Szóval nem önszántukból és jókedvükből hozták meg az agrártámogatásokról szóló törvényt a honatyáink, hanem azért, hogy jó pontokat szerezzenek az EU-tól, amikor majd a munkájukat értékelik. Európa részéről megvolt a piros pont, csak a népnek tett ígérteket is teljesíteni kellene.

* Az embereknek meg kell szokniuk, hogy ha állami támogatásban szeretnének részesülni, akkor az sok utánjárással, illetve a dokumentumok sokaságának a beszerzésével jár...
— Az az érzésem, hogy a minisztériumban nem tudják, ki iszik, ki fizet. Külön gond az, hogy nem szakemberek vezetik a minisztériumot. Eddig jó volt az együttműködésünk a tartományi mezőgazdasági titkársággal, sajnos azonban úgy tűnik, ott is kiöregednek a szakemberek az oda kerülő fiataloknak pedig nincs akkora tapasztalatuk, hogy hirtelenében helyes döntést tudjanak hozni. Természetesen azért nem a fiatal szakemberek a hibásak, hanem az, hogy már szinte nincs olyan nagy agrárcég, szövetkezet, birtok, ahol a szakmát, annak apró fogásait meg tudták volna tanulni. A tudáshiány és tapasztalatlanság következtében egyre többször jelennek meg olyan pályázatok a tartományban, amelyek hemzsegnek a logikátlanságoktól. Én gyakran rákérdezek, amikor ilyesmivel találkozom, az utóbbi időben elég sokszor, hogy ezt komolyan gondolják-e. A logikátlanságok általában a szükséges iratok beszerzésében nyilvánulnak meg — mondta Ábrahám Csilla, a hajdújárási Ludaspuszta Térségi Társulás elnöke.
A pályázáshoz szükséges iratokat hitelesíteni kell, ami pluszkiadással jár. A jószágokat régen felhizlalták, de még a tavalyi pályázat pénzeit sem kapták meg a gazdák. Így az agrártárca egy újabb ígéretére már nem szívesen reagálnak az állattartók. 
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..