home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Istenből erőt meríthetünk
Balázs Szilvia
2016.11.07.
LXXI. évf. 44. szám
Istenből erőt meríthetünk

A gyász feldolgozásakor Istenhez fordulva, az ő útmutatásait követve könnyebben túljutunk a nehéz időszakon — állítja Vajda Károly veprődi plébános.

* Hogyan tudunk erőt meríteni Istenből? A Biblia által például?

— Azt mondják, a halálból még senki nem jött vissza. Ez nem igaz. Jézus visszajött, és megjelent az apostoloknak. Itt élt közöttünk negyven napig a föltámadása után. Megmaradtak a sebhelyei, és tanúságot tett, hogy igenis van örök élet. Pál apostol sok helyen szól erről. Amikor valakit elveszítünk, akkor a legjobb azonnal odaajándékoznunk őt Istennek, mert sokkal jobban tudja őt szeretni, mint mi itt, a földi életben. Tökéletesen befogadja abban a dicsőségben, amelyben eltervezte, hogy egyszer majd mind együtt leszünk. Ez a tudat kell hogy vigasztalja a gyászolókat, hiszen a szerettükkel találkozni fognak még, csak most átadták őt Istennek, hogy ott folytassa tovább az életét.

* Keddenként este kilenc órakor egyórás műsorral jelentkezik a Mária Rádió hullámhosszán, ahol a hallgatók hívásait is fogadja. Milyen tanácsot tud adni azoknak, akik a szerettük elvesztése miatt érzett fájdalomtól megtörten telefonálnak?

— A vigasz elsősorban a Szentírás, melyben Jézus kimondja, hogy ő az örök élet: aki benne hisz, még ha meg is halt, élni fog. A Sátán mindig mást sugall az embernek: haragudni kell az Istenre, hogy miért pont őt vette el, hiszen még élhetett volna, miért pont tőlem… A gonosz tehát mindenféle hazugságot sugall csak azért, hogy kétségbe ejtse az embert. Ilyenkor mindig csak a Szentírás és az Egyház szavára szabad hallgatni, valamint arra a lelkiismeretre, amely valójában össze van kapcsolva Istennel. Saját példámat említem: édesanyám néhány hónapja került a másvilágra. Miután eltemettük, egy imaórán beszélgettem a jelenlévőkkel, közösen imádkoztunk, és két személy is isteni ajándékban részesült: egyiküknek Isten megmutatta az édesanyám lelkét, a másikuknak pedig az édesanyám örömét amiatt, hogy imádkoztunk érte is. Az illető földöntúli boldogságot érzett. Ezek a saját, személyes tapasztalataim, én már tudom, hogy az emberek lelke igenis örökké él, és az eltávozottak már sokkal boldogabbak, mint itt, a földi életükben valaha is voltak.

* Érdekes dolgot említett: akkor ez az imaóra olyan volt, mint egy szellemidézés? Úgy tudom, az halálos bűn.

— Aki szellemidézést kér az Egyháztól, az a Második Törvénykönyv 18. fejezetében leírtak alapján bűnt követ el, hiszen aki szellemekkel akar társalogni, halottat kérdez, vagy jóstól kér tanácsot, az a Gonosszal hoz létre egy köteléket, és a bálványimádás bűnébe esik. Ha egyházi szolgáló végez szellemidézést, az is halálos bűn. De egészen más dolog az, amikor Isten kegyelmi ajándékként, mint egy prófétai kinyilatkoztatást, megmutatja az embereknek, hogy igen, az elhunyt itt van, és imádkozik értünk. Ez nem szellemidézés.

* Melyek azok a részek a Bibliában, amelyek vigaszt nyújthatnak a gyászolóknak?

— Nagyon ajánlom, hogy elmélkedjenek el Jézus szenvedéstörténetén vagy Izajás próféta könyvéből az 53. fejezeten, mert ez teljes egészében Isten szolgájáról szól, aki a mi bűneinket veszi magára. Helyettünk. Isten azonban megszámlálhatatlanul sok utódot ad ennek a szenvedő szolgának. Pál apostol leveleinek végén mindig van utalás a föltámadásra, az örök életre. Nagyon ajánlom Máté és Lukács evangéliumának a végét, ott is sok a példabeszéd. Aztán János evangéliumának a végét, a 14. és a 15. fejezetet, ahol a Vele való egységre hívja fel a figyelmet. Ezek a részek még jobban alátámasztják a feltámadásba és az örök életbe vetett hitünket.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..