Miloš Vučevićtyel egyeztetett dr. Pásztor Bálint Belgrádban. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szerb Haladó Párt elnökével a koalíciós szerződésről és az együttműködés folytatásáról tárgyalt.
A VMSZ elnöke a belgrádi parlamentben azt nyilatkozta a Pannon RTV-nek, hogy a párt továbbra is államtitkári szinten vesz részt a szerb kormány munkájában. Mint mondta, nyolc államtitkáruk lesz, ahogyan az előző mandátumban is volt, és elképzelhető, hogy egy-két minisztériumot le fognak cserélni másikra.
Dr. Pásztor Bálint közölte, a Tartományi Képviselőház elnökét a jövőben is a VMSZ adja majd, és hozzátette, április 23-án, kedden este a VMSZ Tanácsának ülésén Juhász Bálintot javasolja majd a tartományi parlament elnökének. A vajdasági képviselőház valószínűleg április 25-én, csütörtökön ülésezik majd, a tartományi kormány pedig május első felében alakul majd meg.
A VMSZ elnöke hangsúlyozta, a tartományban a jövőben is egy titkári és egy kormányalelnöki pozícióra, valamint titkárhelyettesi és segédtitkári posztokra számíthatnak.
Fotó forrása: Dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala