Iskolanapot ünnepelt a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium. Korábban az irodalom jegyében szervezték meg a rendezvényt, idén a sport, a modern kori olimpia ihlette az ünnepséget.
Fotók: Fremond Árpád Facebook-oldala
Szabadka a művészek, irodalmárok mellett sok sportolót is adott az egyetemes magyarságnak és a városnak, köztük Vermes Lajost, akinek az első olimpiai játékok megrendezése kötődik a nevéhez. A sporteseményre 1880 augusztusában került sor. Erre emlékezve az oktatási intézmény Újbudafalvi Vermes Lajosról nevezte el a tornatermet. A névtáblát az iskolanap keretében leplezték le.
Az épületben performansszal, Vermes Lajos életét és munkásságát feldolgozó kiállítással készültek, Palicson, az első olimpia helyszínén pedig a diákok mutatták be a korabeli versenyszámokat.
A tehetséggondozó gimnázium 2003-ban kezdte meg működését a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziummal egyidőben. Az angol és a német szakot a sporttagozat követte, majd elindult a népszerű színház és audiovizuális művészetek osztály is. A diákok kiváló alapot kapnak a továbbtanuláshoz, a tanárok az oktatás mellett a nevelést is fontosnak tartják. Jótékonysági megmozdulásokat szerveznek, és sok egyéb, tantermen kívüli programot kínálnak a gyerekeknek.
Az iskolanapon Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett, valamint felolvasták Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár köszöntőjét.
Fremond Árpád a közösségi médiában közzétett bejegyzésében gratulált a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium dolgozóinak és diákjainak az iskolanap és a színvonalas ünnepi műsor bemutatásához.
Kosztolányi Dezső születésnapja március 29-e, amikor a vajdasági magyar könyv és olvasás napját is ünnepeljük. Mivel ezen a dátumon van az idén nagypéntek, az oktatási intézményben korábban tartották meg az iskolanapot.