„Noel első napja az iskolácskában” — olvasom a fotó alatt, melyet az egyik ismerősöm, egy fiatalasszony osztott meg a közösségi oldalon. Nézem a gyönyörű gyereket, a többieket meg az iskola-előkészítősök tantermét — valahogy furcsa. Ez a fénykép mintha nem itthon készült volna. A gyanúm beigazolódik: az egyik hozzászóló azt kérdezi az anyukától, hogy Noel beszéli-e a nyelvet. „Nem. Nem tud németül, de nem ő az egyetlen a csoportjában. Majd megtanulja” — válaszolja a mama.
Rákattintok a profiljára, s megdöbbenve látom: a lakóhelyük már nem Szabadka, hanem Bécs. Nem tudtam, hogy ők is kivándoroltak.
Halkan, csöndben, kitartóan zajlik az elvándorlás már hosszú hónapok óta. Az év elején olyan híreket lehetett hallani az iskolákból, hogy az emigrálást választó szülők közül sokan még az iskolaév végét, a bizonyítványosztást sem várták meg — fogták a gyereküket/gyerekeiket, és elindultak. Ilyesmire tán a legvadabb háborús fenyegetettség, a behívók előli menekülés idején sem akadt példa. Csöndben maradt a sajtó is: ezúttal elmaradt a szokásos elsős-számlálás. Az idei nyáron nem jelentek meg cikkek arról, hogy ebben meg abban a vajdasági faluban hány magyar elsős indul majd az általános iskolába. Kiszámíthatatlan volt, nem lehetett tudni. Csak közvetlenül a tanévnyitó előtt értesülhettünk a lehangoló hírről: száz elsős kisdiákunkat nem itthon, hanem valahol külföldön köszöntötte az első iskolacsengő.
Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár a napilapunknak adott interjúban számolt be a magyar tagozatok létszámának kedvezőtlen alakulásáról: „Az általános iskolák adatait részletekbe menően ismerjük... Legfontosabb az első osztály, hiszen ebből láthatjuk azt, hogy milyen a tendencia, és hogy az előző évhez képest mennyivel kevesebb a diák. A tartományban összesen 18 047 tanuló iratkozott be az első osztályba, ami 560-nal kevesebb, mint az előző évben. A magyar diákoknál még lesújtóbb a helyzet, hiszen 218-cal kevesebb elsősünk van. Az előző évi 1828-hoz képest az idén csak 1610 diák iratkozott magyar tannyelvű első osztályba.”
A tartományi titkár szerint ennek az oknak a megszüntetése elsősorban nem oktatáspolitikai, hanem országos szintű gazdaságpolitikai intézkedésekkel lehetséges, hiszen az elvándorlás elsődleges oka gazdasági természetű. A harmadik ok, hogy még mindig vannak szülők, akik úgy döntenek, hogy nem magyar, hanem szerb osztályba íratják gyermeküket. Ám azt is hozzátette, hogy ez manapság már talán nem annyira jellemző. Aztán adatokat sorolt, hogy területileg hogyan alakult a létszámcsökkenés (a szórványban stagnál a helyzet, a tömbmagyarságban viszont jelentős a fogyatkozás).
Sok-sok beszédes adat. Mégis egyetlen mondatba szédültünk bele. Abba, hogy legalább 1700-1720 elsősünk kellene hogy legyen, s csak 1610 van. A jövő? Nyilas Mihály azt mondja: „A későbbi, még nem beiskolázott generációkra vonatkozóan már ismerjük a születési adatokat, olyan évek várhatóak, amelyekben valamennyivel több gyermek született, tehát ha nem erősödik az elvándorlási hullám, a jövő évtől valamennyivel növekedhet az elsősök száma.”
Ha nem erősödik... És Noelre gondolok. Aki Bécsben indult iskolácskába. S akiről biztosan tudni, hogy jövő szeptember 1-jén nem a vajdasági elsősök csapatát erősíti majd.
