Imre bácsi és a leendő gépészek

mottó: ,,A fűrész használatát nem megtiltani kell, hanem megszervezni.”
Vajúdtam ám eleget e jegyzet körül! Mert minisztériumi szemszögből vizsgálva sokunk (hivatásos és betanult pedagógusok egyaránt!) hártyás jégen lépeget. Ráadásul elszegényedett környezetünk már régen ama bélyeget is reánk sütötte, hogy mi csupán szavatolt állást, új ötletek alkotóműhelyét látjuk az iskolában, ahol ezért a játszódásért még meg is fizetik az embert. Mentségünk esetleg csak az lehet, hogy a zsenge atomkor szülte hiperaktív gyerkőcökkel való oktató-nevelői munkához fűszerként tudásunk, emberiességünk legjavát szolgáltatjuk. Bebizonyosodott, hogy a passzív ismeretek 70%-át az iskola adja, ám ez az ismeret sajnos, csak addig életképes, amíg a gyerek azt reprodukálni kényszerül. Szülői értekezleteken gyakran elhangzik, hogy bár rengeteget tanult, a gyermek mégis beremekel a másnapi megmérettetésen, és ez a kudarc hosszú távon igencsak megviseli a tanulót, a szülőt és a pedagógust egyaránt. Gyógyír kerestetik!
Ha hosszú az út, tedd meg az első lépést! Azzal is rövidebb lesz... Egy nyári pedagógus-továbbképzési program ötletmazsoláira bukkantam rá a minap. Jegyzeteim között csupa ,,eretnek” gondolat, amilyen egyebek között az is, hogy kalandok és álmok az iskola falain belül is létez(het)nek. Sőt, szükség is van rájuk, nehogy úgy járjunk, mint az a viccbéli elsős Pistike, aki arra panaszkodott mamájának az első nap után hazatérve, hogy ő egy nagy átverés áldozata lett. Első osztállyal kecsegtették ugyanis, aztán meg kemény fapadokba kényszerítették. A gyakorlat ellenben azt mutatja, hogy a változásokat, a nebulói képességek (szövegértés, térérzékelés, vizualitás, geometria, ösztönösség, kreativitás, humor, melódia... -- vagyis a jobb agyfélteke irányítása alatt álló sajátosságok) alternatív módon való kibontakoztatásának létjogosultságát kevés közösségben engedik megnyerni háború nélkül. Gyakran ütközünk jogi és erkölcsi akadályokba, amelyek erősebbnek bizonyulnak minden próbálkozásunknál és erőnknél. Ha valami már évtizedek óta a köztudatban van, aligha toppanhatunk be az ajtón ,,csak úgy”, vagyis büntetlenül egy jobb megoldásra, módszerre hivatkozva -- ha ezerszer gyermek-, illetve tanulás- és tanításorientáltságú pedagógusoktól származik is az ötlet. Konkrétan az, hogy a világra mindnyájan gondolatok nélkül és pucér fenékkel érkezünk (tehát valójában zseniként születünk!), és bár még nem tudjuk, mit is akarunk, de azt már nagyon! Vándorok vagyunk, akikkel szembejött a választott út. Akár ez, a hónapokkal ezelőtt feljegyzett Szent-Györgyi-gondolat egy polcról lekívánkozó kemény födelű határidőnaplóból:
,,Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
Azt mondják, hogy akinek ócska téglája van, az ócska házat is fog építeni belőle. De nekem megboldogult édesapám azt is megsúgta egykoron, hogy alapjában véve nincs rossz anyag, csak rossz mester van. És ha figyelembe vesszük, hogy ebben az országban valahogy mindenki mesternek tartja magát, már nem is tűnik oly ártatlannak a dolog. Torontálvásárhelyen szerencsére még van megmunkálásra való anyag, ha a taneszközök tára hiányos is. És vannak még lázadó szellemű mesterembereink is, akik a rájuk bízott szaktantárgyakat egy kicsit más megvilágításban adják elő. Elvégre, ha a gyerekek örömmel tanulnak, maga a tanítás sem kap nyomasztó mellékízt. És fordítva. S mi ez, ha nem a hőn áhított megelégedettség körforgása?!