home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Irányító szerepben a magyarság (is)
Tóth Lívia
2008.08.27.
LXIII. évf. 35. szám
Irányító szerepben a magyarság (is)

Beszélgetés Guszton Andrással, Temerin új polgármesterével
Hosszú és kimerítő tárgyalások után Temerinben a Magyar Koalíció (8), a Demokrata Párt (6), valamint az SZDP, az SZSZP és a Prosperitás nevű polgári csoport (2-2) kezébe került a községi hatalom, ami a 33 fős képviselő-testületben 20...

Beszélgetés Guszton Andrással, Temerin új polgármesterével

Hosszú és kimerítő tárgyalások után Temerinben a Magyar Koalíció (8), a Demokrata Párt (6), valamint az SZDP, az SZSZP és a Prosperitás nevű polgári csoport (2-2) kezébe került a községi hatalom, ami a 33 fős képviselő-testületben 20 tanácsnokot jelent. Az elhúzódó egyeztetéseken szinte senki sem csodálkozott, annál nagyobb szenzációként robbant a hír, hogy a radikális fészeknek tartott Temerint a jövőben két magyar vezeti. A községi képviselő-testület elnöke és a polgármester ugyanis egyaránt a Magyar Koalíció soraiból került ki. A már korábban megválasztott dr. Matuska Mihály után Guszton András 46 éves jogász, az Újvidéki Rádió magyar adásának felelős szerkesztője lett a község első embere. Tőle kérdeztük: meglepődött-e ezen az eredményen?
- Nem ért váratlanul, mert az a koalíció alakult meg, ami közvetlenül a választások után is természetesnek tűnt. A három hónapig tartó vajúdáson viszont nagyon meglepődtem. Volt egy közjáték is, amikor a Magyar Koalíció a radikálisokkal tárgyalt, és akár úgy is fogalmazhatnék, hogy végül ennek az eredményeként jött létre a jelenlegi megállapodás.
* Természetes a szerb demokratákkal meg a szocialistákkal megkötött szövetség?
- Sajnos, Temerinben igen, mert úgy látom, még hosszú ideig nem lesz elég ereje sem a Magyar Koalíciónak, sem a Demokrata Pártnak, hogy többséget szerezzen. A lakosság összetétele teljesen megváltozott az elmúlt tíz-egynéhány évben, hétezer szerb menekült érkezett hozzánk. Nálunk egyébként jól működik a Szerb Demokrata Párt, az pedig már a tárgyalások kezdetén nyilvánvaló volt, hogy felsőbb szinten a demokraták ''beölelik” a szocialistákat, tehát őket, úgymond, csak megörököltük.
* Milyen a község lakosságának jelenlegi összetétele?
- A 28 ezer lakosból 8500 magyar. Magában Temerinben más az arány, itt még a magyarság javára billen a mérleg. A radikális hatalom idején a menekültek többsége az állami szektorban kapott munkát, vagy magánvállalkozásba kezdett. A politikai életből nem igazán veszik ki a részüket, inkább csak szavaznak. A régi összetételű községi tanácsban is csak egy menekült volt, és úgy tűnik, most is ennyi lesz. Ez tíz százalék alatt van, ami jóval kisebb a számbeli arányuknál.
* Mikor volt Temerinben legutóbb magyar polgármester?
- Azt hiszem, az egypártrendszer utolsó néhány évében Nagy Mihály tanító bácsi személyében. Később felállt egy, a mostanihoz hasonló félmagyar hatalom, amikor én voltam a végrehajtó bizottság elnöke, de csak két évig tartott. Vagyis: a többpárti választások óta a magyarság itt mindössze két évig volt irányító pozícióban, amit már nagyon zokon vettek az emberek. Állítom, ha most sem sikerül, a következő választáson feleennyi szavazatot sem kaptunk volna. Tudom, az elvárások óriásiak velünk szemben. Most azt gondolják, mivel van egynéhány magyar a községi vezetésben, azonnal megváltoztathatjuk a bíróságon, a rendőrségen, a községházán a foglalkoztatottak arányát. Pedig azzal mindenkinek tisztában kellene lenni, hogy Temerinben nem magyar önkormányzat alakult. A községi tanácsnak velem és a helyettesemmel együtt 11 tagja van, ebből három a magyar, és úgy tűnik, a tíz közvállalatból is háromnak lesz magyar az igazgatója. Ezt az eredményt nem szabad túlbecsülni, inkább a súlya alapján kell kezelni: a magyarok majdnem elértek annyit, amennyi a számarányuk alapján megilleti őket.
* Mekkora kihívás volt elfogadni a jelölést?
- Óriási, és úgy is vágtam bele. Nem számítok könnyű időszakra. Szándékosan nem mondok négy évet, mert Temerinre nem jellemző a teljes megbízatási időszak kitöltése. A hatalmi koalíció ebben a pillanatban stabilnak tűnik, hosszú távon is eredményes lehet, de könnyen megváltozhat a helyzet. Számomra ez még csak az ismerkedés fázisa, de nem múlik el nap, hogy ne érne valamilyen kellemetlen meglepetés.
* Az új munkahelyen a jogi egyetemi végzettséget vagy az újságírói tapasztalatot lehet inkább hasznosítani?
- Az újságírói gyakorlatom mindenképpen előny, és számítok arra az ismeretségi körömre is, amit újságíróként, sőt tíz évig parlamenti tudósítóként szereztem. Szomorú ezt kimondani, de igaz, hogy ebben az országban még szinte minden a személyes ismeretségen múlik. Huszonkét éve vagyok újságíró és nagyon sajnálom, hogy egy időre ott kell hagynom a szerkesztőséget, de ezt az állapotot nem tartom véglegesnek. Heti egy kommentárral továbbra is jelentkezem majd, és az sem lehetetlen, hogy végül ismét az újságírásnál kötök ki.
* Melyek a legégetőbb, megoldásra váró problémák Temerinben?
- Azt hiszem, ennek az interjúnak a terjedelme nem teszi lehetővé, hogy valamennyit felsoroljam. Például 15 éve minden községi vezetés a kanalizáció kiépítésén dolgozik. Most jöttem rá, hogy erre a projektumra a Tartományi Nagyberuházási Alap odaítélt 54 millió dinárt, de az előző községi vezetés egyszerűen eldugta a terveket, hogy ne kelljen beadni, és ne lehessen ezt a pénzt felhasználni. Egyébként a mandátumunknak legalább a fele rámegy arra, hogy a megkezdett beruházásokat befejezzük. Én abban reménykedem, hogy előbb-utóbb számunkra is hozzáférhetővé válnak az előcsatlakozási alapok, mert önerőből fejlődni egyelőre nem lehet. A temerini költségvetés körülbelül 430 millió dinár, ennek csak 10-15 százalékát tudjuk fejlesztésre fordítani. Külföldi csatornák híján egyelőre a Tartományi Nagyberuházási Alapra és a belgrádi Nemzeti Fejlesztési Tervre kell támaszkodnunk.
* Temerinnek az említésével mindenkinek a magyarverések, a nemzeti alapon történő összetűzések jutnak az eszébe. Ezen a képen lehet-e változtatni?
- Eretnekségnek tűnik kimondani, de a magyar-radikális koalíció talán csillapíthatta volna a nemzeti feszültséget. Ugyanis a temerini választópolgároknak több mint harminc százaléka a radikális pártra szavaz, sőt, azt kell mondanom, hogy a szerb szavazóknak több mint a fele a radikálisokat támogatja. Vagyis ők a temerini szerbek legitim képviselői, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Ha úgy akarják, komoly feszültséget gerjeszthetnek, ha pedig belenyugszanak abba, hogy ez a négy év is elmúlik egyszer, akkor túl nagy gond nem lesz. Nekem egyébként szilárd meggyőződésem, hogy a magyarverések sohasem történtek az állam tudomása nélkül. Nem azt mondom, hogy támogatták, de tudtak róla, mert időnként, amikor az érdekük azt követelte meg, egészen jól kordában tartották a közhangulatot. Nekem ugyan semmilyen hatásköröm sincs e téren, de azt tervezem, hogy hamarosan leülök a községi bíróság, a szabálysértési bíróság és a rendőrség képviselőivel, hogy megbeszéljük, ebben az ügyben közösen mit tudunk tenni.
* Bizonyára a magyarság helyzetén is lehet még javítani. Ezzel kapcsolatban milyen elképzeléseik vannak?
- A foglalkoztatási arányok mindenképpen változásra szorulnak és helyzetbe kell hoznunk a magyarokat, elsősorban a vállalkozókat. A mi dolgunk nem az, hogy szétosszuk azt a kis pénzt, ami a rendelkezésünkre áll, hanem feltételeket teremtsünk arra, hogy nagyobb legyen a községi költségvetés, többen dolgozzanak és fizessenek adót. Ez így nagyon egyszerűnek tűnik, hiszen tiszta közgazdaságtani dolog, csak éppen a megvalósítása nehéz. Nekünk azonban vannak terveink, és egy kis szerencsével Temerinben is sokat lehet tenni négy év alatt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..