home 2024. május 28., Emil napja
Online előfizetés
Információs kapu, illetve recepció újragondolva
Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
2023.03.08.
LXXVIII. évf. 10. szám
Információs kapu, illetve recepció újragondolva

A magyarkanizsai Wienerberger cserépgyár információs terét kellett újragondolnom. Ez a helyiség nagyon elavult volt, több évtizedes múltra tekintett vissza. Régi, megkopott bútorok, idejétmúlt berendezés jellemezte.

Mindenképp szükség volt egy irodarészlegre az ablak mellett — ez az ablak csúszórésszel nyitható —, illetve egy térre, ahol a vállalatba belépő idegen személyek igazoltathatóak, és az ehhez tartozó papírmunka elvégezhető. Ide futnak be a térfigyelő kamerák felvételei is. Emellett a dokumentumok tárolására alkalmas bútorokra szintén szükség volt. De az iroda e szegmensében tárolják a vállalat területéhez tartozó egyes részek bejáratának kulcsait, pótkulcsait is — ezek tárolására egy fali, zárható, kulcstartó szekrényt terveztünk.

Várakozásra alkalmas ülősarkot is ki kellett alakítani, ahol a vendégek leülhetnek, esetleg egy kávét, teát is el tudnak fogyasztani várakozás közben. Erre a célra kávézóasztalkák és fotelek vannak kihelyezve.

A bejárati ajtó mellé fogas lett tervezve, melyen több holmi is elfér.

Itt kapott helyet egy kisebb polcos bútor, melyben bizonyos biztonsági eszközök tárolhatóak, mint például a belépéshez kötelező munkavédelmi védősisakok, melyek nélkül senki nem mehet be a vállalat területére.

A helyiségből egy úgynevezett léces térelválasztóval le lett rekesztve egy kisebb rész, ahova a munkaterületen dolgozók utcai, illetve munkaruhája kerül, itt tudják letenni a személyes dolgaikat. Minden dolgozónak egy-egy külön zárható szekrénye lett.

Mivel mégiscsak egy nagy volumenű cég bejáratáról van szó, a berendezésnél természetesen figyelembe vettük a cserépgyárhoz illő színvilágot. Mivel a vállalat a tevékenysége során agyaggal dolgozik, így földárnyalatokban, ezen belül is vörösben és melegszürkében gondolkodtunk. Innen már egyenes út vezetett a vöröses faárnyalatú bútorzathoz, és ezt társítottuk a szürkével, mely némiképp kiemeli a vörös árnyalatokat.

A padlóra barna, famintás csempét választottunk, melynek tisztán tartása is egyszerűbb, és remekül illeszkedik az enteriőrbe, természetes hatást keltve.

A természetesség jegyében néhány nagyobb cserepes növény is bekerült a helyiségbe, ezek látványos, szép elemei lettek a térnek.

A helyiség minden nyílászárója megérett a cserére, így azok helyére hatalmas, modern, antracitszínű ajtók és ablakok kerültek.

A munkálatok a nyílászárók cseréjével, a régi padló felverésével és az új lerakásával, valamint az új elektronikai eszközök beszerelésével kezdődtek.

Az egyik oldalra dekorfal került, természetesen az előbb említett színkombinációban. Ezen kapott helyet még egy nagy méretű televízió, melyen a vállalat reklámanyagát sugározzák.

Az épület külső falait — a vörös árnyalat jegyében — szintén felújították.

A végeredmény egy hangulatos, céljának megfelelő, modern helyiség lett.

A szerző látványtervei  

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..