Imanap a segítés szándékával

Imanap a segítés szándékával

A szervezett ökumenikus program, az Ökumenikus Világimanap története az 1870-es évekre nyúlik vissza, Magyarországon 1985 óta tartják meg. A mozgalom méltatásának apropóját a dél-bánsági Hertelendyfalván, illetve Torontálvásárhelyen jegyzett alkalmi gyülekezeti összejövetelek adták.

Mottó: „Utak nyílnak meg azok előtt, akik tudják, hova mennek, és elhatározták, hogy el is jutnak oda.” (Leonard Roy)

A március első pénteki liturgia előkészületeiben hagyományosan több ezer keresztyén/keresztény nő vesz részt, újabbnál újabb csoportokat szólítva meg. Azokban az országokban, amelyekben régóta megtartják, egész mozgalommá nőtte ki magát. A befolyt adományokból elmaradott térségek asszonyainak életét, gyermekek tanulmányát segítik, illetve nehéz sorsú országok éhezőinek küldenek élelmiszert, ivóvizet. Gondot fordítanak rá, hogy globalizálódó világunk áldozatait támogassák, nemcsak felvilágosító konferenciákkal, kurzusokkal, hanem konkrét tettekkel is. Az imanapi liturgia anyagát minden esztendőben más ország női bizottsága készíti el, illetve küldi el a mozgalomhoz felzárkózó országok képviselőinek, az imanapra való adekvát felkészülésre.

Az idei programkeretet a bahamai asszonyok készítették. Vállalva nemcsak országuk gazdasági, történelmi, földrajzi, felekezeti, illetve kulturális és szellemi értékeinek feltérképezését és bemutatását, de azokat a társadalmukat érintő gondokat is, amelyekről ritkábban szokás tárgyilagosan vagy egyáltalán szólni. Meghökkentő volt ugyanis hallani, mily hatalmas méretű és növekedő tendenciájú az úgynevezett luxusszegénységben sínylődők száma e földi paradicsomban, melynek női populációja előtt sem ismeretlen a tinédzserterhességek, az AIDS, a mellrák, a nemi erőszak, a (gyermek)prostitúció stb. fogalma. Hiszen sajnos részesül(het)nek belőle bőven, hiába hallgatnak minderről a turistacsalogató officiális bedekkerek!

A világimanapi program elsődleges célja az ismeret átadása, a közösségek megerősítése, a különféle országok keresztyén női csoportjai kapcsolatfelvételének elősegítése — olvasható a témával foglalkozó MEÖT (Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa) honlapján (www.meot.hu, Női misszió menüpont). Az imanaphoz kapcsolódó előzményekről, programcélokról, a megvalósítási lehetőségekről, továbbá a mozgalomnak a magyarországi egyházakra és a magyarságra gyakorolt hatásáról ugyancsak a fent jelzett oldalon olvashatunk részletesebben.

Hertelendyfalván az összejövetel ezúttal is a katolikus és a református felekezetek közötti együttműködés szellemiségével áthatva jött létre a néhai önálló település katolikusainak imaházában. Az eseményt Pósa Gyula sándoregyházi plébános és Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke is megtisztelte jelenlétével. Torontálvásárhelyen a nemzetközi nőnap dátumával esett egybe a világimanapi mozgalom felhívásának méltatása. A bahamai asszonyok üzenetét a helyi szervezők egy bensőséges teadélutánon tolmácsolták a jelenlévőknek. Az összejövetelre a református egyházközség gyülekezeti otthonában került sor. Az együvé tartozás és a bánsági szórványreformátusság közösségei építésének egyik jeleként az idei alkalmon is jelen volt a magyarittabéi református gyülekezet küldöttsége, Marton Ilona tiszteletes asszony kíséretében. A kapcsolódó Igeszakaszt („Értitek, hogy mit tettem veletek?” Jn. 13,1—17.) Beszédes Mária lelkésznő tolmácsolta, aki egyúttal a világimanapi összeállításnak a vendéglátókra eső részét is koordinálta. Az összejövetelt a leendő konfirmandusok kisebb csoportja az énekhangjával tette színesebbé, Gyenge Károly tiszteletes úr gitárkíséretében. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Imanap a segítés szándékával
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2019.10.11.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink