home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
„Imádom az ősz színeit”
Szakáll Laura
2022.10.04.
LXXVII. évf. 39. szám
„Imádom az ősz színeit”

Szakács Patrícia a Vajdasági RTV munkatársa, feleség, három gyermek édesanyja. Mint mondja, a kézművesség szele már kicsi gyermekként megérintette. Nagymamája gyönyörűen gobelinezett, varrt, az anyukájától pedig a kötés, a horgolás és a hímzés alapjait sajátította el. Fontos számára az egyediség és a környezettudatosság.

— Mindig sok dologgal foglalkoztam egyszerre. Beleástam magam a dekupázs világába, majd a filcvarrás is elkezdett érdekelni. Akkortájt született meg az első unokaöcsém, neki varrtam névre szóló feliratot, majd kitűzőket készítettem. Amikor pedig az Urbán dzsungel műsorban, melyet kolléganőmmel, Szakács Erdély Annamáriával közösen hoztunk létre, az egyik rovatot a „csináld magad” dolgoknak szenteltük, nagyon jól jött némi „előtudás” a kézművesség terén. Innentől kezdve pedig folyamatosan alkottam, tanultam, felfedeztem. Az ikreim születése előtt például meghorgoltam két kis babatakarót, de magamnak is készítettem körsálat, szüleimnek kulcstartókat, lakásdekorációkat — ekkor még a dekupázs és a filcvarrás volt az elsődleges hobbi. A már korábban említett műsor keretében volt egy sorozatom, mellyel segíteni szerettem volna a kézműveseket. Az volt a célom, hogy bemutassam a nézőknek azokat az alkotókat, akik szívvel-lélekkel készítik el a különlegesebbnél különlegesebb termékeiket. Hogy a „közönség” lássa, milyen jó ötletek születnek itt, nálunk Vajdaságban is, valamint az sem volt mellékes, hogy rávilágítsunk arra, mennyivel értékesebbek ezek a handmade dolgok, mint a tömegtermékek. A harmadik gyermekem születése után, amikor tudtam, hogy huzamosabb időt fogok itthon tölteni, úgy éreztem, most vagy soha, és nyitottam egy Facebook-oldalt Home in Harmony névvel. Igazából ez egy teszt volt, sokáig ilyen jelleggel is működött, csak kevesen tudták, hogy én állok mögötte. Jelenleg a dekupázs egy kicsit háttérbe szorult, előtérbe került azonban a makramé, melyet nagyon megszerettem. Eddig gyermekjátékokat, ékszereket, lakásdekorációkat, kiegészítőket, virágtartókat készítettem, de rengeteg tervem van még. Az ékszerek talán a legkedveltebbek. Vannak a visszafogottabb színek, mint a szürke vagy a bézs, de én, mondjuk, a napsárgát vagy a fűzöldet is szeretem. A különféle csomók a világosabb színeken látszódnak igazán, a sötétebbek ebből a szempontból nem a legszerencsésebbek. Az ékszereknél is, csakúgy mint a többi makraméterméknél, kiemelném, hogy pamutfonallal dolgozom, a műszálasat nem igazán kedvelem.

* Lakásdekorációkkal is foglalkozol.

— A többi közt makraméfalidíszeket készítek, melyek rendkívül látványosak, és aki kedveli a skandináv, illetve a boho stílust, azoknál ezek szinte kötelezőek. Gyerekszobákban is jól mutatnak az ezzel a technikával készült álomfogók, füzérek. De a lakásdekorációim nemcsak makraméfonalból, hanem filc anyagból is készülnek. Egyebek mellett kopogtatót, ajtódíszt varrtam, újításként pedig hímezni is kezdtem a filcre. Aki jobban ismer, tudja rólam, hogy fontos számomra a környezetvédelem, így kézművesként is igyekszem tenni ennek érdekében. Kedvelem a természetes anyagokat, és az újrahasznosítás is közel áll hozzám, ezért az idén tavasszal jelentkeztem a SALVAGE REcycling IPA CBC HU—SRB kézműveseknek kiírt pályázatára, melyre nagyjából kilencven pályamű érkezett be. Én egy jutazsinegből gyártott konyhai tárolószettet küldtem be. Zöldségfélék és gyümölcsök tárolására terveztem meg ezt a felfüggeszthető párost, és makramé technikát használtam. A különlegessége pedig abban rejlett, hogy természetes anyag lévén a jutazsineg teljesen lebomlik, nem szennyezi a környezetet. A szakzsűri különdíjban részesítette a munkámat, ami nagy büszkeséggel tölt el. Korábban azt gondoltam, hogy választanom kell egy technikát, és abban fejlesztenem magam, de rájöttem, nem tudok csak egyet kiemelni. Így ha a szalvétatechnikához van kedvem, és időm is, akkor készítek egy képet vagy egy tálcát, attól függően, milyen alapanyagom van itthon. Azt gondolom, a Home in Harmony egyediségét éppen ez a sokszínűség adja meg.

* Beszéljünk az őszi dekorációkról.

— Az ősz nem tartozik a kedvenc évszakaim közé, de a színeit imádom. A narancs, a bordó, a sötétzöld, a barna és az okker annyira szépek együtt, de külön-külön is. Ha pedig ősz, akkor egyértelmű, hogy előkerülnek a tökök, makkok, falevelek. Az idén erre helyeztem a hangsúlyt, és a megvalósításhoz fonalakat használtam. Kötni nem annyira szeretek, inkább horgolni. Újdonság a felfüggeszthető levélfüzér, ezeket már szinte álmomban is el tudnám készíteni. Az abszolút kedvenc viszont most is a tök. Egyébként a legtöbb termékből, így tökből is több készül, mint amennyit végül eladásra szánok, de a gyerekeimnek gyakran megtetszik egy-egy darab, és azt nekik adom.

* Milyen terveid vannak a kézművesség terén?

— Nagyon sok magyarországi és külföldi alkotónak követem a munkásságát, inspirálóan hatnak rám, de persze az egyediség nagyon fontos ezen a „pályán”. Rengeteg ötletem, tervem van. Szeretnék még jobb lenni az általam kedvelt technikákban, és szeretném képezni magam a vállalkozói világban, valamint fejlődni a fotózás, a marketing és az önmenedzselés terén is. Van egy vízióm a vajdasági kézművesek összefogásáról, egy közösség kialakításáról, ahol segítik egymást az alkotók, tapasztalatot cserélnek, alapanyag-lelőhelyeket, vásárokban való részvételi tudnivalókat osztanak meg, és partnerként tekintenek egymásra. Ez talán már meg is valósult, csak még én nem látom át teljesen… Vásárokon egyelőre nem sikerült részt vennem, kisgyermekes anyukaként nehezen mozdulok ki, minden nagy szervezést igényel, de ha egy picit nagyobbak lesznek a gyerkőcök, ezen is szeretnék változtatni. A kézműveskedés egyelőre még csak hobbi számomra, de nem szeretném elhanyagolni. A Home in Harmonyval a közönség jelenleg csak a Facebookon találkozhat, de igyekszem minél érdekesebb tartalmakkal és különleges termékekkel szolgálni. Érdemes lesz figyelni az oldalt, hiszen hamarosan több nyereményjátékkal is készülök, sőt, a közeljövőben a Home in Harmony termékeivel humanitárius liciteken is lehet majd találkozni.

* Énidő számodra a kézművesség?

— Egyértelműen az, mert nagyon fel tud tölteni maga az alkotás, hogy létrejön valami a kezeim között. Ilyenkor más dimenzióba kerülök, és még a gyerekzsivaj sem zavar, teljesen el tudok merülni a munkában. Azt gondolom, hogy a támogatói közeg rendkívül fontos a kézművesek esetében, ami nekem szerencsére megadatott, hiszen a férjem igazi támaszom. Ő az, akinek a véleménye sokat számít. Azt is meg szokta mondani, ha valami nagyon tetszik neki, és azt is, hogy esetleg min lehetne változtatni, hogy még jobb legyen a termék. A szüleim is büszkék rám, a nővérem pedig a legfőbb megrendelőm. A gyerekeim ebben nőnek fel, és örömmel tölt el, hogy érdeklődnek a kézművestechnikák iránt. Gyakran kiülnek mellém a konyhába, és megkérdezik, hogyan tudnának nekem segíteni. Ilyenkor csordultig megtelik a lelkem.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..