home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Igényes szórakoztatás, izgalom és feszültség
Tóth Lívia
2014.04.29.
LXIX. évf. 18. szám
Igényes szórakoztatás, izgalom és feszültség

A Zentai Magyar Kamaraszínház 2013/14-es évadának harmadik bemutatója a krimikirálynő, Agatha Christie híres műve, az Egérfogó lesz Kálló Béla rendezésében.

Vukosavljev Iván, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója elmondta, az Egérfogót manapság is nagy szeretettel veszik elő a színházak, Agatha Christie könyvei pedig Shakespeare drámái és a Biblia után a legolvasottabbak a világon.

— Ennek a bemutatónak több különlegessége is van, az egyik mindenképpen az, hogy egy magyarországi színház támogatásával készült. Mivel tudtuk, hogy a kecskeméti Katona József Színház két évvel ezelőtt vette le repertoárjáról a darabot, kapcsolatba léptünk az intézménnyel, és megkérdeztük, megvan-e még a díszlet, a kosztüm, illetve ideadná-e azokat nekünk. Így történhetett meg, hogy a színészek kezdettől díszletek között, kosztümben próbálhattak, ami ritkaságszámba megy, arról nem is beszélve, hogy látványban is gazdag lesz az előadás. Az is említésre méltó, hogy az egyik meghatározó figurát kettős szereposztásban játsszuk, ami két különböző megjelenítési módot eredményez, vagyis a nézőknek legalább kétszer kell eljönniük — avatott be néhány kulisszatitokba az igazgató.

— Mindenképpen rendhagyó történet tanúi lehetünk itt, Zentán, annál is inkább, mert krimi ritkán szólal meg a vajdasági színpadokon. Olyan műfajról beszélünk, amely szórakoztató, de — ismerve Agatha Christie-t — irodalmilag is igényes. Nekünk csak az a dolgunk, hogy jól tolmácsoljuk a művet, főleg azért, mert abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már színdarab formájában került elénk. Csak apróbb dramaturgi beavatkozásokat kellett elvégezni ahhoz, hogy az ötvenes évekből származó szöveg a mai kor nyelvezetének és szellemiségének megfelelően szólaljon meg. Ez nem igényelt jelentősebb változtatást, maradtunk Agatha Christie világánál, fogalmazásmódjánál és történetmesélésénél, hiszen éppen az utóbbinak valóban nagymestere. A színészek találkozása a darabbal is szerencsés, végig izgalomban és feszültségben tudják tartani a nézőt, ami nem könnyű feladat — fűzte hozzá az elhangzottakhoz Kálló Béla rendező.

Agatha Christie Egérfogó című színműve 1952. október 6-án kelt életre a nottinghami Theatre Royalban. 1952. november 25-én a West Endre került, ahol azóta is játsszák. Nincs olyan turista, aki a Westminster Apátság és a Big Ben látogatásán kívül ne váltana jegyet az előadásra. Az igaz történeten alapuló cselekmény figyelemmel kísérése közben a néző végig úgy érzi, tudja, ki a gyilkos. Legalábbis addig, amíg a szerző be nem bizonyítja neki, hogy egy másik szereplő is lehet.

Zentán azt tervezik, az előadás végén a színészek megkérik a nézőket, ne árulják el másoknak, ki a gyilkos, hogy akik később jönnek, azoknak is meglepetés legyen.

Az április 29-ei nyilvános főpróba után a bemutatót április 30-án este fél nyolckor tartják a Zentai Magyar Kamaraszínházban. Fellépnek: Dévai Zoltán, Kucsov Borisz, László Judit, Lőrinc Tímea, Nagyabonyi Emese, Nešić Máté, Papp Arnold, Rutonić Róbert, Virág György.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..